Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-09-01 / 35. szám
MAGYAR FÖLDM1VELŐ 275 A gyermeknevelésről. — Karenovics József főgimnáziumi tanártól. — Találkozott egyszer valahol az országutján a gazda a szomszédfalubeli komájával. Nagyokat nyögött a gazda, közben káromkodott is, mellette meg a gazdasszonv sirt keservesen. Kérdi a koma, bogy mi légyen a nagy szomorúság oka? Elmondja a gazda, bogy bizony nagy csapás sújtott le közébük: a múlt éjszaka itthagyta ezt az árnyékvilágot a legszebb, a legkedvesebb — malacuk. Mikor a nyögés és a sirás kissé alábbhagyott, megkérdezi a koma, hogy hát mit csinálnak a gyerekek? »Hát kend — szólal meg a gazdasszonv — nem tudja még, hogy az azelőtti éjszakán meg megholt a kis Zsuzska ? De hát hiszen jobb lesz neki a másik világon, az Isten nyugtassa! Az a gyenge féreg csak hiába ette a drága kenyeret.* Bólogatja a fejét a gazda, aztán csak megszólal kis idő múlva: »Gyönyörű malac vót. Haj, haj! Nehéz a szegény embernek a sorsa!« Hát, kedves uraim, ez nem mese ám! Ne mondja senki, hogy én itt nagyitok, túlozok; ez igy van! Jobban szeretjük és gondozzuk a lélek nélküli barmot, mint a lélekkel felruházott gyermeket; jobban gondját viseljük az oktalan állatnak, mint az Isten képére alkotott embernek. Egy községben valahol élt két orvos. Egy emberorvos meg egy baromorvos. Valahányszor elmentem az emberorvoshoz, azt mindig otthon találtam; s ahányszor csak ellátogattam a baromorvoshoz, azt sohasem találtam otthon. Miért ? Talán azért, mert abban a községben mind egészséges volt az ember és mind beteg a marha?! Vagy talán esetleg lakott ott több emberorvos is ?! Nem; — lett volna ugyan ott két emberorvosnak is dolga, mert bizony volt ott nemcsak beteg marha, hanem beteg ember is elég. — Csakhogy a beteg jószághoz a gazda elhivatja a »lúdoktort«, a beteg családtaghoz pedig nem hivatja el a »méregrendelőt«, (érts rajta orvost), legfeljebb no, ha már nagy a baj, a kuruzsló asz- szonyt. Mert azt mondja a magyar nép (s talán azt gondolja a magyar ur is), ha egy gyermeke elpusztul: »Egy kódussal kevesebb a világon. Jobb lesz neki ott, itt úgyis nagyon drága a kenyér!« —Most önkénytelenül is az eszembe jut, mit gondol az izraelita, ha egy gyermeke a világra jön: »Egy zsidóval több a világon. Jó lesz neki itt szép Magyarországon ; Majd lesz neki kenyere, vaj is hozzá bőven; meg aztán — doktori oklevél is.« Hallottak önök már bizonyára arról, hogy némely magyar vidéken hogy dühöng az egygyermek- rendszer és saját szemeinkkel láthatjuk, hogy mily gazdagok csemetékben a zsidó családok, mert hát azok az Isten áldását látják a gyermekekben. Így jut aztán egy izraelita családból gyermek mindenféle pályára; az egyik kereskedő lesz, a másik mérnök, a harmadik jogász, a negyedik tanár s igy tovább. Ma már elözönlöttek minden pályát, kivéve egyetlenegyet: a keresztény papi pályát. Amennyi gonddal, körültekintéssel, áldozatra- készséggel nevelik, taníttatják ők a gyermeket, annyi nemtörődömség, nembánomság uralkodik sok keresztény családban a gyermeknevelés kérdésében. Hol és kinek a társaságában van a gyermek, mit csinál, nem történik-e valami baja? — sok szülőnek talán eszébe se jut e kérdések egyike sem. Ismertem úri nőt, ki egész nap a kutyáját csinosította, mosta, fésülte; a gyermekek meg azalatt az utca porában, piszokjában szitták magukba a testilelki rossznak bacillusait. Testi rossz, lelki rossz — kevés vagy semmi gondnak sem képezi tárgyát. Testi rossz a rossz, ami a testnek árt; — nem küzdünk ellene becsülettel. Elhanyagoljuk a gyermeki test helyes ápolását, gondozását, fejlesztését — és ami még sokkal szomorúbb, elhanyagoljuk a gyermeki lélek ápolását, gondozását, fejlesztését is. A lelki rossz — a rossz, ami a léleknek árt; még kevésbbé küzdünk ellene becsülettel, mint a testi rossz ellen. A test betegségének elhanyagolása vélek az Isten ellen, aki tőlünk munkál, erős küzdést kíván; vétek a társadalom ellen, amelyért nekünk dolgoznunk kell, amelynek javáért erősen küzdenünk kell. A lélek betegségének elhanyagolása még nagyobb vétek: nagy vétek az Isten ellen, aki ép, egészséges, imádkozni tudó lelket akar; nagy vétek a társadalom ellen, amelynek olyan sürgető szüksége van ép, egészséges, imádkozni tudó lelkekre. Gyermekeket nevelünk, kiknek beteg a testük. Gyermekeket nevelünk, kiknek beteg a lelkűk. Ezek kezébe teszszük le összes anyagi s erkölcsi javainkat, egyházunk, hazánk sorsát. Jól mondják azok, akik mondják : a gyermek az Isten áldása. Akkor ám becsüljük meg az Isten áldását, szeressük a gyermeket, gondozzuk a gyermek testét, lelkét. Szeressük a gyermeket, nem az u. n. majomszeretettel, hanem okos, keresztényi szeretettel! Egyszer egy villamoson utaztam egy apával meg egy mamával, akik között egy 6—7 éves fiúcska foglalt helyet, azaz csak kellett volna helyet foglalnia, de hát ő ehelyett inkább ide-oda ugrált, ránci- gálta anyja ruháját, megfogta az apja orrát, s mikor a türelmes papa erre megdorgálta, — fölkiáltott: »Papa, te hallgass!«' Erre meg a szülők kiáltottak fel: »Jaj, de édes; jaj, de aranyos!« és össze-vissza csókolták. Máskor meg láttam szülőket, akik 9 éves fiacskájokat csókolták össze vissza, örvendezve azon, hogy a Pista gyerek milyen fiatal és máris hogy tud udvarolni! Nem az a szülő, nem az a tanító szereti igazán a gyermeket, aki előtt minden kedves, jó, amit a dédelgetett, drága kis kedvenc cselekszik, — aki szemet huny a helytelenség előtt, hanem az a szülő, az a nevelő szeret helyesen, aki előtt nem mindegy a gyermek rossz vagy jó magaviseleté, aki a helytelenséget nem nézi el, hanem fedd, dorgál, büntet ha kell s igy gondozza a gyermeki lelket. No de hát ez már roppant régi igazság! (Ámde most is igazság. Szerk.) A gazdasági szolgálat uj rendje. A hivatalos lap múlt heti egyik száma két fontos törvényt hirdetett ki: A gazdák és gazdasági cselédek jogviszonyainak szabályozásáról és a gazdasági munkáslakásokról. Az uj gazdasági cselédtörvény életbelép-
