Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-01-27 / 4. szám
28 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A boldog anya úgy el-elnézi azt a gyermeket! Aranyos reményekkel mereng rajta s ha tekintetével a kis fiú mosolya találkozik... ölébe kapja, csókjainak árjába meríti. Ki lenne oly irgalmatlan, elrabolni a gyermeket az anyai kebelről? A halál... A halál... Az előbb festett boldogság egyszer csak kezdett foszlani. Az ég nem lehet mindig derült; jŐ a borulaí is. S mint a nappalt az éj váltja fel, úgy váltakozik életünkben is az öröm és búbánat. Elemér nagyon beteg lett. Ott feküdt kis ágyában, mint a virág, mély hervadni kezd, mielőtt bimbóját láttuk volna. Az anya megdöbbent. Az apa pillanatra sem veszté nyugalmát, pedig már tudta az orvosok véleményét, hogy kis fiát csak a jó Isten mentheti meg. Megjött aztán a fekete éjszaka zuhanó terhével. A válság éjszakája. Ez óráktól függött minden. Annak perceibe kapaszkodott az utolsó reménység is. Az anya teremről teremre járt, fojtotta hangos zokogását, kezeit tördelte. A férj csendesítette. — Mit vétettem én az Isten ellen — kiáltá — hogy igy büntet? — Elvesztettem hitemet a Gondviselésben — folytatá keserves zúgolódásban törve ki. A kis Elemér csak nem lett jobban. Sőt látszott, hogy a halál angyala fövid idő múlva homlokon csókolja. Mikor a beteg aztán összerezzent és első jelét mutatá a nehéz fájdalomnak, a nő szétbomlott hajjal, reszkető kezekkel rohant hozzá, felkapta, kebléhez ölelte ... Szemét köny nem boritá el, kiapadt az, nem zokogott... de egy kétségbeesett lélek sivárságával kiáltotta: — Ha van Isten, e gyermeknek nem szabad meghalni! A férfiú nem viselhette többé e nehéz perceket. Odalépett nejéhez, elvette tőle a gyermeket és ágyába tévé azt. — Ülj le édesem — mondá aztán elfojtott meghatottsággal. Hallgass meg. Van Isten! Ugy-e te tanítottad e gyermeket az Ő nevére ? Ugy-e te mondád esténkint vele: »legyen mega te akaratod«. Oh ne zúgolódjál. Tedd össze kis kezedet és imádkozzunk : — Legyen meg a te akaratod!... A nő pillanatig hallgatott... de csak azért, hogy annál erősebben előtörjön a szivét marcangoló fájdalom. — Ha van Isten — sikoltotta ismét — e gyermek nem fog meghalni! S a mint kimondá e szavakat, eszméletlenül rogyott a padlózatra. Mikor felébredt... az orvosok azzal lepték meg a szegény asszonyt, hogy a gyermek jobban van s most már reményünk lehet a megmentésre. És Elemér jobban lett! Isten meghallotta a kétségbeesett lélek hangos kiáltását, egy gyönge nőnek zúgolódó panasza áttört az egen is. A kis fiú első mosolya ismét vidámságot hozott a családba. De a nő busongó és komoly lett. Sokszor percekig mély gondolatokba merült... és ilyenkor, mintha egy túlvilágról jövő hang rezzen- tette volna fel. Éjjel, álmai közt is hallotta e hangot, mely súgta, zsongta : »Leggen meg a te akaratod!« * * * Istenem! ha az életben mindaz beteljesednék* a mit bölcsőnk mellett imái, dalai, munkája közben édes anyánk remélt és tervezett. Hiszen az anyja jobban akarja gyermeke boldogságát, mint az önmagáét. Érte él, ha kell életét adja oda, önmagát áldozza fel, csak abban a tudatban lehessen, hogy gyermeke boldog. Elemér nőtt, fejlődött... de nem az erénj'ek- ben, nem a kedvességben és az engedelmességben. Már mint kis deák is sok szomorúságot okozott különösen édes apjának, ki a jövőbe nyugod- tabb számvetéssel tudott benézni, mint az anya. Nem egyszer szemrehányást tett nejének, hogy a gyermeket elkényezteti, miből nem jó dolog szokott származni. És az apának igazsága volt. Az a nő, mintegy érezte, hogy e gyermeknek nek ő két ízben adott életet; mikor megszülte és mikor a halál angyalától visszasírta! Ez áldozatot mérlegelve: ő sokat várt a jövőtől. Csalódott. Szeretetével megölte a gyermeket. Ha gondoskodott volna, hogy annak a gyermeknek szivébe a vallásosságot, az erős hitet becsepegtesse, hogy Isten képmását mintegy belelehelje, az a gyermek más volt volna. De nála hiányzott erre az a mély vallási meggyőződés, mely egy nőnek legjobb díszét és legszükségesebb tulajdonát kell, hogy képezze. így egy elkényeztetett, felületes, léha gyermekké fejlődött ki Elemér. Édes atyja más városba küldötte tanulmányainak végzésére. Azt hitte, hogy idegen helyen, erős felügyelet alatt még minden jóra fordulhat. Ő is csalódott. A gimnáziumból kicsapták. Haza kellett jönnie. Nem csak a szégyen és fájdalom borult az apai szívre, hanem annak gondolata, hogy gyermekére fordított anyagi áldozat, megzavarta bevétele és kiadásai közt való egyensúlyt. Ez pedig nagy baj egy családban. Házi békéje, nyugodalma teljesen fel vala dúlva. Az anya sirt, a fia pedig otthon ölte az időt. Oh! mily megmérhellen fájdalma volt e szegény embernek. Megvont önmagától minden élvezetet, járt ütött, kopott ruhában, csak azért, hegy gyermekét emberré képezze. Azért még most sem esett kétségbe. Még egy kísérletet tett. Nagy áldozatok árán kieszközölte, hogy a fia egy gazdasági iskolába felvétessék. — Fiam — mondá az apa szeliden — holnap útnak indulsz. Elfeledek mindent, csak légy jó, becsüld meg magad. Itt van a pénz, birtokom és keresetem utolsó része. Menj és tedd jóvá eddigi ballépéseidet. Az apa nem bírta visszatartani könyeit. Sirt! Megható az, mikor az erős férfiúnak szeme könybe-
