Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-01-27 / 4. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 29 borul, és nagy tanulság, mikor az apa gyermekét könyeivel tanítja! A fiú sem bírta megállani. Elérzékenyedett... szemeiben könyek rezegtek! Az anya másik teremben zokogott és készítette fiának az úti bőröndöt. A reménységnek utolsó szálai fűzték már ezt a fiút az apai szívhez. De ez is éltette még Árkossyt. Vagy legalább nem engedte, hogy egészen kétségbe essék. Fájdalom, de rövid idő kellett hozzá, hogy ez a vékony szál is elszakadjon. Elemér nagy csínt követett el. Haza jött. .. ruha nélkül, mint egy utolsó csavargó. Ki képes e jelenetet leírni! Az apa hallgatott. Némaságba fojtá fájdalmát. Mintha megkövült volna már az a szív! Talán a jó Isten akarta ezt igy, hogy ne érezhesse a borzasztó csapások súlyát. Az anya titokban ismét felruházta a fiút. Önkezével varogatta neki ruháját és keserves könyeivel áztatta meg. A fiú rendesen haza jött enni. Aztán, hogy hol kószál, mit tesz arra senki sem gondolt. Árkossy ritka becsületes ember lévén, nagyon ügyelt arra, ha szerencsétlenség érte is, oly köny- nyelmü adósságokba ne verje magát, melyekért eleget nem képes tenni. Most olyan helyzetbe jutott, hogy éppen fiáért tett áldozatok miatt múlhatatlanul kölcsönhöz kellett folyamodnia. Soha se tette. Most kénytelen volt vele! Pirulva, szégyenkezve ment egy jó emberéhez. Elmondotta baját. Az segített is rajta. Haza vitte a pénzt. Bezárta szekrényébe és eltávozott hazulról hivatalos dolgainak végzésére. * Este volt. Árkossyék szerény vacsorájukat költötték. — Elemér megint nincs — mondá Árkossy leverten. — Nincs — feleié az asszony — és félénken férjére mereszté tekintetét. — Holnap 150 frtot kell fizetni az intézetnek. — Hol vesszük Istenem — sopánkodott Ár- kossyné ? — Már megvan. Kölcsön kértem. Az asszony érezte, hogy e szavakat: »kölcsön kértem«, férje mély megindulással mondotta ki. Sírni kezdett. — Ne sírj — biztatá a férfi. Isten akarja ezt. > Legyen meg az ő akarata /« Az asszony hangos zokogásban tört ki e szavak hallatára. Ki ment a konyhába — és ott zokogott. Alig tette ki lábát... belépett egy öreg asszony. — Tekintetes ur — mondá — már csak megmondom. Nagyon sajnálom az urat, már csak meg nem állhatom. Az Elemér urfi a lebujbán iszik. A cigányoknak annyi pénzt adott már, hogy meg nem állhatom. Szótlanul ment a szekrényhez. Az a szekrény fel volt törve. A pénz az utolsó forintig — hiányzott. — Köszönöm — rebegé az asszonynak. De többet nem mondhatott. Szemei homályosodni kezdtek, forgott vele az egész föld . . . öntudatlanul vette kalapját .. . s indult a korcsma felé. Borzasztó jelenet fejlődött itt. Elemér, mikor meglátta apját, mint egy bőszült állat eléje rohant, és revolvert tartott eléje — és azt reá sülé. Nem talált. Az apa elvesztette eszméletét. Mikor látta, hogy saját gyermeke másodszor is reája emeli a fegyvert, egy kétségbeesett ember erejével rohant a gyilkoshoz, kiragadá kezéből a fegyvert és elsüté azt. A fiú halva rogyott össze. * A törvény felmentette az apát. Saját életét menté meg, midőn fiáét kioltá. De az apai szív többé meg nem nyugodott. Az anyai szív többé boldog nem lehetett. A további élet reájuk nézve egy nagy tanulság feletti elmélkedésből állott.Hogy van Isten. Hogy van isteni Gondviselés. Az embernek nincs joga bele avatkozni — a Gondviselés titkaiba, ügy van jól, a mint Isten akarja. Isten el akarta venni ezt a gyermeket. Szomorúság, fájdalom és csapás volt volna ez is. De ime ennek árán e borzasztó rázkódtatástól kívánta talán megszabadítani a szülőket. Azért boldog, ki mindennapi imájának azon szavait jól megérti: Miatyánk.........legyen meg a te akaratod! Bodnár Gáspár. A fényűzés ellen. A XVIII. század elején Magyarországban különösen a felvidéken nagy volt a fényűzés. Az iparos segédek is coboly-süveget, ezüst paszomántos sarkantyus csizmát, a német legények még kardot is viseltek. Még a polgárasszonyok is aranysujtásos bársony ingválban* nehéz selyemszoknyában és piros csizmában jártak. Ennélfogva az 1723-ik közönséges esztendőben a zólyom- megyei, besztercebányai tanács rendeletet adott ki a nagy fényűzés ellen, a mely rendeletnek legérdekesebb része igy hangzik : »Minthogy többször való komoly intelmeink és fenyegetőzéseink ellenére is a hivságos, egyházi és világi törvényeink által megtiltott öltözési mód, különösen a közép és alsó osztályú nőszemélyeknél nagy mértékben divatba jött, miáltal Isten városunk büntetésére ingereltetik s az ifjúságnak és minden keresztényi szívnek nagy megbotránkoztatása okoz- tatik: ennélfogva minden asszonynak és leánynak, szigorúan megtiltatik, hogy arany vagy ezüst csipkékkel s paszománttal díszített fátyolt, vagy ez alatt arany vagy ezüst csipkéket, vagy bármilyen alakú szegélyezést, úgyszintén tabi vagy damaszk vágj' más selyemszoknyát, kötött vagy ezüst derékövöt, coboly-föveget, sujtásos ujjast, skófiummal vagy arany- és ezüst himzetü s ezüst- és aranycsipkékkel vagy paszománttal szegett ingvállat, drága nyakkendőt, hosszú bekecset, karmazsin csizmát, zsidó- fejkötőket, pártákat, homlokszalagokat, hosszú tafota csuklyát, aranyeresztékü selyem harisnyát hímzett vagy szegett cipőket, arany láncokat s botránkoz-
