Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-08-18 / 33. szám

Hétről-hétre.

Itthon.

Lássunk tisztán! A szabadság e korszakának kezdetén — a törvény kiterjesztette a váltóképességet minden állampolgárra, foglalkozás különbség nélkül. Hál kellett-e igy% vagy csak elég volt volna ha a kereskedő és iparvilágot boldogította volna a törvény ezzel a fuladásig menő váltóképességgel, azt a kérdést tegyük sutba. Csak egy biztos tényt szögözzünk le ide jól, hogy

a váltóhitel általánosítása a magyar nemzet, (társadalom) teljes eladósodását idézte elő.

És ami szintén baj, talán főbaj, hogy ez a váltóhitel kegyetlen drága.

Az adósság életet rövidít. Hát még a drága adósság. Isten őrizzen tőle. Pedig ne takargassuk: a drága váltó adósságok csinálták és csinálják ma is a mi társadalmunkban az igazi újkori rabszolgákat.

Bizonyítsunk ?

A drága adóssággal, váltóhitelekkel küzdő kis emberek keresetét ez az adósság csökkenti, tépi, teszi sokszor mulóvá. Azért nem boldogul a kis iparos, egyáltalán a kis ember ma mert nem magának, hanem hitelezőjének, a váltónak dolgozik. Neki csak annyi marad, hogy épen tengeti magát. Hát ez nem igazi rabszolgaság?

És ebből a váltólázból nem bir szabadulni a kis ember, örül ugyanis, ha a kamatot fizetheti. Az adósság átlága marad .... marad koporsójának zártáig .... talán utódjaira, kezeseire is.

De hát miért drága a kis ember hitele? Mert, mint Írjuk, ez a baj közt a legnagyobb baj. Hát most a napokban, egyszerre és váratlanul rámutatnak e baj forrására: az úgynevezett koronaszövetkezetekre.

Lássunk tisztán! Mert a fővárosi, meg utánuk a vidéki újságok is csak mindig szövetkezetekről, hitelszövetkezetekről beszélnek, Írnak mostanában.

Pedig — mondjuk — lássunk tisztán és értsük

meg, nem a mi szövetkezetünkről, de az úgynevezett ’ koronaszövelkezetekröl esik szó.

Ezek a koronaszövetkezetek »rettenetes garáz- I dálkodásaira, amelyek a legkülönbözőbb, legfurfangosabb címeken gyakorolják a legszemérmetlenebb uzsorát« ezek okai a rájuk szorult kis emberek igazi rabszolgaságának.

A nagyobb bankok teremtették meg jó részt ezt az állapotot, az is bizonyos. A koronabankok a közvetítők úgyszólván szenzálok.

Hogy-hogv? A kis ember ugyanis a nagy bankok előtt nem ember, csak ha telekkönyves, az az ingatlannal is rendelkezik. E nélkül potom 200—300 koronáig se’ becsüli. Az ám, de a kis ember máshol nem találván meg hitelét .... keresett módot, hogy kölcsönt vehessen. Alakultak, előállottak tehát a koronás szövetkezetek. Ezek adtak, annak drága pénzt .... mert iszen a korona bankok meg a nagy bankoktól, takarékoktól táplálkoznak .... vesznek kölcsönt.

így állván a dolog, természetes, bogy a korona- szövetkezetek összegyűjtik a kis váltókat és becsapják a nagy pénzintézetekhez. Mert ekkor már ezek a kis váltók igen jók. Sőt a még nagyobb torkú bankoknál kitűnő. így menvén kézről-kézre a kis ember váltója .... csuda e, ha ő a kapott hitelt husz-huszonhárom percenlben is, élvezte és élvezi?

De vége közeledik ennek a világnak! Hogy-hogy? Ennek a garázdálkodásnak immár — mondják maguk az úgynevezett szolid bankok is — végét kell vetni. Nem adnak kölcsönt az az megvonják a visszleszámoíási hitelt a kisebb »ilyenfajta* pénzintézetektől. Ezek meg persze a koronaszövetkezetektől. Amelyek persze majd halomra buknak, romlásba döntve száz és száz családot. Mert ezek a kis emberek több évi törlesztésre rendezték be váltójukat, most egyszerre kell majd megfizetni. Kellene, ha tudnák.

JÓ leaz-e igy? Bizony nem jó lesz, A szipo- lyozó koronaszövetkezetet meg kell fojtani, de nem szabad ezt cselekedni azokkal, kik áldozatai a nagy I váltószabadságuak, elleplezett nyílt uzsorának. Mert