Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-08-04 / 31. szám
248 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A dánosi rablógyilkosokat elfogták. Tehát hurokra kerültek. És csakugyan kóbor cigány koronán volt a tettese azon — és más — rablógyilkosságnak, mely felverte úgyszólván az egész ország nyugalmát. A csendőrség jelentése szerint nemcsak a dánosi, de az előbb történt gyóni rablógyilkosság tetteseinek legnagyobb része, 18 bűnös kézrekerült. Kézrekerülnek most már mind, az utolsó szálig. A csendőrség valóban emberfeletti munkát végzett. Hat vármegyén át . . . pihenés nélkül, napokig étlen-szomjan és sokszor életük veszélyeztetésével egy hét alatt sikerült a csendőrségnek világot deríteni e rettenetes bűnténybe. A helyszíni vizsgálat most már befejezést nyert. A rablógyilkosok most már Budapesten, a bíróság kezei közt van. Kik vonunk őrizethet» Őrizetben vannak : Lakatos János (Stojka. Bajka), Surányi Ignác, Surányi Márton, Kolompár-Balog József (Tutta), Surányi Julianna, Surányi Csoroszlya, Lakatos Erzsébet (Dolla), Surányi Mária, Surányi Lidia, Német Fruna, Lakatos Julcsa, özvegy Lakatos Jánosné, Kolompár Bujer, Kolompár Zelfi és Lakatos Róza. A dánosi rabíógyilkosságban gyanúsítottak : Lakatos János, Surányi Ignác és Kolompár Balog Tutta. A gyóni rablásban valamennyien gyanúsítva vannak. A dánosi rablógyilkosságban a csendőrség jelentése szerint összesen hét férfi és két nő vett részt. A még kézre nem került gyanúsítottak ellen a csendőrség a nyomozást folytatja. Ezek a még kézre nem került gyilkosok egynek kivételével ismeretes cigányok. Nevük nem közölhető. A fölbujtásra vonatkozó hírek alaptalanok. A cigányok tiz csendőr sorfalai közt szálltak le Budapesten a vasúti kocsiból. Ezek közül legnagyobb bűn terheli Kolompár-Balog Tuttát és Lakatos Jánost. Balog Tutta gyújtotta fel a csárdát is, és becstelenitette meg a meggyilkolt leányzót is. Mindezek a cigányok — a vizsgálat adatai szerint — részesek voltak a gyóni rablógyilkosságnak is. Újabb letartóztatások. Az ország majd minden részéből érkeznek hírek, hogy itt is, ott is letartóztattak egy cigánykaravánt. Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Kecskeméten, Baján, Esztergomban történtek elfogatá- sok. Baján egyik cigány be is vallotta, hogy ő is részt vett a dánosi gyilkosságban. EGYBŐL-nÁSBÓL. Született fiskális. Egy földmives megölt egy kutyát, mely meg akarta ót marni. Vasvilláját szúrta belé. A kutya gazdája azonban bepanaszolta a földmives bíróságnál. A biró igy szólt: — Használhattad volna a villa nyelét, a villa helyett. — Igen, biró uram, szólt a vádlott, ha a kutya is a farkával akart volna megharapni a foga helyett! Hát nem született fiskális-e a magyar ember ? * Megfelelt. Egy vallásos asszony, a városba menvén, a templom után tudakozódott. Éppen egy elhízott ember jött vele szembe, akitől a templomot kérdezte. — Ugyan mit akar a templommal ? Lássa én sohasem voltam a templomban és mégis meghíztam, jó kövér vagyok. — Hát a kövérség nem nagy dolog — felelt vissza az asszony. — A mi istállónkban két ökör van, ezek még kövérebbek. És ezek sem járnak templomba. * Cigányok menekülése. Baksa Lajos dr., szegedi főkapitány a Város határából mulatságos módon üldözte ki a kóborló cigányokat. A főkapitány megparancsolta egy lovasrendőrnek, kisérje figyelemmel, mit csinál az a cigány karaván, a mely a fekete szélen tábort ütött. A lovasrendőr odalovagolt a karavánhoz. Lenyergelte a lovat, hossza kötőfékre eresztette, engedte, hadd legeljen, maga pedig a cigányok közvetlen közelségében hanyatt fekve nézte, hogy röpülnek az égen a bárányfelhők. így tartott ez fél napon át, a mikor nyugtalankodni keztek a cigányok és megkérdezték a rendőrt, hogy mit csinál. De a rendőr minden kérdést felelet nélkül hagyott. Gondolták a cigányok, majd megunja, vagy ha meg nem unja, elviszi az éhség. Estefelé azonban jött a lovasrendőr felesége, hozta a vacsorát. A rendőr megvacsorázott-, a felesége hazament. — Ideje volna már aludni menni. Figyelmeztetik a karavánból. De a rendőr megint elheveredett a füvön. Leborult az éjszaka, s szép csöndesen fölszedték a sátorfát a cigányok, odébb mentek. Alig pirkadt azonban a hajnal, amikor a cigányok kinéztek a sátorból, a lovasrendőr lova megint ott legelt, maga pedig ott pipázott mellettük a füvön. Mentek odébb, a rendőrök utánok. Végül megsokallták a dolgot. Bementek a főkapitányhoz, akinek panaszkodtak. Nem akarnak ók semmi rosszat, mondták. Akkor meg nem baj, ha ott van is a lovasrendőr. Volt a felelet. Öt napig kisérgette őkét a lovasrendőr, mig aztán a szabadkai határt átlépték a cigányok. A lovasrendőr innen maradt a határon. Próbálták meglesni a cigányokat, nem térnek-e vissza: de azok okulva a lovasrendőr figyelmességén, véglegesen odébb állottak. , A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA. Cs. K. Badló. A korcsma ipar engedélyezése iránt vidéken a főszolgabíróhoz, városon a rendőrkapitányhoz kell fordulni. írásban és erkölcsi bizonyítvánnyal. Persze ennek még sok más nyitja van, amire itt ki nem terjeszkedhetünk. — Előfizető. Mi nem foglalkozunk az ilyen cáfolatokkal. Ma már mindenki tudja, hogy az az újság hazudik hivatalból és ha kell, még a »Nap«-ot is letagadja. Kár érte a szót vesztegetni. — B R. J. Aki főzte — egye is meg. Ne avatkozzanak bele. Ez ami egyedüli tanácsunk. — P. Bpest. Hirdetést csak előre beküldött díjért közlünk. Elég volt a csalódásból. — K, K. Déda. Az üszögnek több faja van. Ha kőüszögös magot vetünk, az üszög a földben csírázni kezd s behatol a gabona szárába, majd följut a kalászba s tönkreteszi azt. A porüszög még a gabona érése előtt fejlődik ki mag helyett s nagy részét már a gabona teljes érése előtt a szél elhordja, lehull a földre, melyben csiraképességét gyakran évekig megtartja. A szárüszög többnyire a rozs szárán és toklászán hosszú fekete sávok alakjában szokott előfordulni s a magvától elvonván a táplálékot, a termés minőségét rontja, mely apró lapos szemekből fog állani. Megvannak az ilyen kártékony növények ellen a védekezési módok is. Célszerű lenne, ha megrendelné a földmfvelésügyi miniszter kiadásában 1907. évre megjelent »Gazdasági Tudósítók Évkönyvét«, amelyből sok egyéb hasznos gazdasági ismereten kivül e tekintetben is alaposan tájékozódhatnék. (Megrendelhető Nagel Ottó bizományos könyvkereskedőnél: VIII., Muzeum-körut 2. szám. Ára 1 korona.) Koma, nem fizettél elő még a Magyar Földmivelöre ? A y Mindenféle gazdasági anyag, mag, eszköz, gép, tenyészállat beszerzése, terményeik, m vetőmagvak, boraik értékesítése végett mindenkor bizalommal forduljanak a Budapest, V., Alkotmány-u. 31. sz. Kéthetenkint megjelenő »Értesítő« ingyen és bérmentve. IPF Apróhirdetések rovata tagoknak ingyen. HPF- Múlt évi forgalom 92 millió korona MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON. //sSA'