Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-07-28 / 30. szám
236 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A kivándorlás okai. Figyelemre méltó az a jelentés, amelyet legújabban az Országos Iparegyesület adott ki. Szól pedig ez a jelentés arról, hogy micsoda véleménnyel vannak az ország nagyiparosai a kivándorlás okairól, következményeiről és a magyar munkásosztály helyzetéről. — Az iparegyesület ugyanis kérdést intézett ebben az irányban az ország gyárosaihoz. A beérkezett válaszok közül tanulságul közlünk egy néhányat. A diósgyőri m. kir. vas- és acélgyár azt mondja : »A kivándorlási mozgalom munkásaink között 1901. év óta az általános pangás folytán beállt munkahiány s ebből folyó kedvezőtlenebb kereseti viszonyok következtében, emelkedik,« — Egy másik nyilatkozat : »A kivándorlás oka főképen az élelmi cikkek és italok drágaságában rejlik.« — A »Nezsideri Papírgyártó r. t.« azt mondja: »A kivándorlás leggyakoribb oka a szegénység és a kevés kereset.« — Az oláhláposbánvai bánya- és kohóvállalat szerint: >A bizonytalan munka és időközönkénti munkahiány a legfőbb oka a tömeges kivándorlásnak.« — A m. kir. államvasutak budapesti gépgyára a következőleg indokolja: »A kivándorlást csökkentené, sőt teljesen meg is szüntetné az arról való gondoskodás, hogy a vagyontalanok elegendő munkához és megfelelő keresethez jussanak s azonkívül a megélhetés olcsóbbá tétessék.« — A zólyombreznói m. kir. vasgyár: »A helyes birtokpolitikát, az adóügy rendezését, a kereseti források állandó és megfelelő biztosítását kívánjuk.« VASÁRNAP DÉLUTÁN Kakuk... kakuk ! Ott ül az óriási hársfa alatt... az ősz nagyapó. Mellette, könyvvel kezében, kis unokája. A tél és bimbózó tavasz. Az élet leáldozó alkonya és reménykedő tavasza .. . — Már tudom az olvasó könyvből a leckémet, ügy megy nekem, mint a folyó viz, dicsekedik a kis nebuló . . . — Na olvasd, csak olvasd, hadd halljam én is. És a fiú olvasni kezd. — Kakuk . . . kakuk! Sok ember haragszik a kakukra. Üldözi vagy remeg tőle. ügy tartják a babonás emberek, hogy a kakuk halál-madár. Nem jó jel, ha valamely ház tájára száll. A kakuk — hiszik ők — ha megkérdezik tőle, hány évig él az ember, akkor a kakuk szóval felel rá és biztosan meg is mondja, kiki hány évig él .. . Ahányat kakukol a kakukmadár a kérdésre, annyi évig él az ember . .. De ez balga, nem okos emberhez való hit. Babona és igy bűnös dolog. Senki sem tudja és mondja meg az embernek hány évig él. .. csak a jó Isten, ó az életnek és halálnak hatalmas Istene . .. Senki más nem tekinthet a jövőbe ... Itt megáll a kis fiú, mintha a szava elcsuklott volna. Élénk nagy szemeit rámereszti az ősz emberre, nagyapóra. Az aggastyán ősz szakálán végig omlottak könnyei .. . — Nagyapó, te sírsz? Hiszen nem azért olvasok én, hogy neked szomorúságot okozzak. — Nem okozol fiam nekem szomorúságot. De eszembe jutott egy szép történet, egy igen igen, megható történet. — Hát azért sírsz ? — Azért fiam, mert az a történet éppen egybe-- vág. amit te most olvasol . . . — Mondd el nekem nagyapó, ügy szeretném hallani. — Majd etmondom, csak olvasd tovább . . . — Mondd el nagyapó. Aztán még szebben fogok olvasni. Az öreg megtörli könyben rezgő szemeit, a fiut még közelebb húzódik hozzá... és hallgatja a nagyapó beszédét... — Olyan fiúcska lehettem, mint te most. — Tudtál olvasni, nagyapó — már akkor ? — Nem tudtam, édes fiam. Akkor még mi csak kezdtünk tanulni . . . olvasni. De hallgass nyugodtan . . . Egyszer sokan voltak apám házánál. Estenden szoktak összegyűlni a falusiak, asszonyok, férfiak vegyesen. Meséltek, beszélgettek . . . Egyik öregebb néni éppen valami mesét mondott ... a halálról. Mindenki elfojtott lélegzettel hallgatta, mert a halál kaszájáról szólott a történet . . . Alig fejezte be a mesélő asszony mondóká- ját . . . ablakunk elé szállott egy madár. — A kakukmadár — ugv-e ? nagyapó ? — Eltaláltad fiam. A kakuk madár. És szólott... — Kakuk-kakuk! Összerezzent mindenki . . . többen kiszaladtak és zavarni kezdették a kaícukmadarat. A kakuk el is röppent. — És sose tért vissza — nagyapó ? — De igen. Csak légy türelmes. Mikor aztán elrepült a kakukmadár ... beszélni kezdettek róla. Épen úgy és azokat beszélték, amikről te most olvastál. — Hogy halálmadár? Hogy megmondja, hány évig él az emder? — Igen, fiam, ezekről beszéltek. — És megkérdezték a kakukmadarat, hogy hány évig élnek ? — Senki sem merte. Elzavarták. Egyik legény még meg is ígérte, hogy elpusztítja . . . — Szegény kakuk! — No hát jött a másik este. Magam maradtam otthon. Mert én nem féltem; a jó lelkiismeretű ember nem fél, ha magában van is. Egyszer csak hallom a hangot. — Kakuk . .. kakuk ! — Ugy-e, most már csak megijedt nagyapó ? — Nem én, fiam. — Hát ki mert menni nagyapó, hogy elkergesse ? — Nem féltem. Hanem kinyitottam az ablakot —• és hangosan kérdeztem. — Kakuk-kakuk, mondd meg hát nékem — meddig élek? — És a kakuk, nagyapó ? — A kakuk nem felelt azonnal, de mikor többször megismételtem a kérést, hát kakukolt. .. — Hányszor, nagyapó ? — Tizenötször . . . édes fiam.
