Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)

1907-07-14 / 28. szám

222

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

Magunk fosztogatjuk magunkat, a gyermekünket. Nekem a ház is, meg földek is szemem világa. Ha már vak vagyok, a szemem helye ne égjen örökké azért, hogy pusztulunk. Nézhetném én valaha, hogy nem a mienk, ami a mienk volt? Ha kelmed nem lett volna földes gazda, nem volnék a felesége. Hajoltam kelmédhez, de e földekre büszke voltam. Nem. nem! Én rajtam úgy se segít semmiféle doktor. Jobb lesz nekem vakul maradni. Nem segítenek rajtunk, csak rontanak bennünket.

— Anvjukom együtt esküdtünk, hogy a nyomorúságban sem hagyjuk el egymást. Nem veszi a lelkem a terhet magára, hogy szerencsétlen sorsodra hagyjalak — szólt ünnepélyesen Kendi Péter!

Az asszony leborult az asztalra, sirt, jajgatott keservesen. A földet emlegette. Imádságos szavakat morgott vagy kiáltozott. Kendi hallgatott, a vacso- rás tálat nézte maga előtt, mint valami örvénylő mélvséget.

A hold bevilágított az ágyas-szoba két kis ablakán és elcsöndesült minden a faluban, a ház körül és a szobában.

— Alszol jó uram? — kérdezte jó idő múltán az asszony.

Aztán ismételte a kérdést. Kendit végre elnyomta az álom, a fojtogató, nehéz álom, mely összefacsarja a testet; a csontokba szaladgáló kénesőt önt, a lélekzetet forróvá hevíti, mint a kemence levegőjét, a fejét lázba mártja, az ágyat kínzóvá teszi.

Egyszerre felriad. Mintha kisértet suhant volna el mellette.

— Zsuzsa!

Semmi válasz. Csak a svájci óra kegyeg. A pitymalat szürkületében megpillantja az üres ágyat.

— Mi az ? — riad föl az ember, valami nesztől megrémülve, mely a pitvarból hallatszott.

Az asszony hörögve feküdt a pitvarban. A hajnali szürkület belopózott az ablakon s látni engedte Kendi Pál feleségének feje körül a vért s mellette a fénylő nagy kést.

Kendi Pál fölemelte a szegény asszonyt, bevitte a szobába. Az ágyon aztán elcsendesedett. Az ura összetette mellére a két kezét s letérdelt.

< — Uram, irgalmazz neki!

Az eb felüvöltötte a szomszéd ebeket s mindenki felébredt, hogy megtudja, mi történt.

KIS GAZBA.

Kis mulasztásból nagy baj.

Már nem egyszer hallottam ilyen kifakadást: >Nem érdemes a gyümölcstermesztéssel foglalkozni, mert ha van is termés, mi haszna? Elpusztítják a férgek, vagy úgy megsilányitják, hogy csak veszett ára van.«

Igaz, hogy a férgek, különösen a bimbófuró bogár, az eszelények, az almamoly egy-egy vidéken oly pusztítást csinálnak, hogy alig marad a fán valami és az is férges.

De hát mitől van ez? Egyszerű rá a felelet: mert nem védekezünk ellene, hagyjuk a veszedelmes bogarakat kedvük szerint pusztítani, mi által

annyira elszaporodnak, hogy majdnem minden gyümölcsre esik egy-egy bogár.

Hja! mondja egyik-másik, mikor azzal a védekezéssel annyi pepecselés van, hogy az ember akár egyebet se tegyen, mint a fákat dajkálja.

Nem úgy van. Én csak egy dolgot mondok, a mivel nagyon sok férget el lehetne pusztítani és nem is fárasztó, de hányán teszik?

Hol szedik föl a lehullott gyümölcsöt ? Oh kérem, fölszedjük biz azt de csak akkor, ha már megérdemli a fáradságot, ha valamire föl lehet használni; de a mogyorónyi gyümölcs fölszedésével minek fáradjunk, annak semmi haszna!

A mogyorónyi alma, szilva, barack ott hever, ott rothad el fája alatt; haszon nincs belőle, de a kár rendkívül nagy.

Csak tessék a lehullott gyümölcsből egy példányt a kezébe venni és megvizsgálni. Össze van szurkálva és ha a szúrások helyét késsel fölnyitjuk, ott látjuk a mákszemnyi petét, melyből átváltozással ismét eszelény lesz, a gyümölcsnek valóságos le- fejezője, mert a nyelét megrágja és úgy hullatja le.

Avagy, ha junius végén, julisban elkezd hullani az alma s azonnal fölszedjük, benne van az almamoly hernyója; s ha nem bánijuk, ismét lepkévé fejlődik és folytatja a pusztítást. — Mindebből mi a tanulság? Az, hogy a lehullott gyümölcsöt, mint a jövő pusztító nemzedék fészkét, nem szabad a fák alatt meghagyni, hanem meg kell semmisíteni, akár úgy, hogy a sertésekkel megetetjük, vagy leforázzuk, elégetjük, vízbe dobjuk.

Ha csupán ezt az egy parancsot megtartanók, de nem csak egy-két ember, hanem mindenki, a kinek gyümölcsfái vannak, a kártékony férgek száma nagyon megapadna, sőt idővel kipusztulna. De a mostani szokás mellett évről-évre szaporodnak; mert ha van is, a ki a lehullott gyümölcs megsemmisítését nem mulasztja el, de ha a szomszédjai nem teszik meg, fáradságának nincs eredménye, mert a szomszédságból kapja a férgeket, a mi által kedvét veszti s utóbb ő sem törődik vele.

Mig ennek a kötelességnek érzése minden gyümölcstermesztőben nem lesz meg, addig a kártékony férgek hatalma nőni fog.

Ebbe a kötelességbe ugyancsak beleszól a legfőbb parancs a mit nem kívánsz magadnak, sohase tedd másnak! Pusztítsuk a férgeket s hasznot teszünk nemcsak magunknak, hanem felebarátunknak is.

A vetés. A földmivelésügyi miniszter a gazdasági tudósítóktól julius 1-ig érkezett jelentések alapján a múlt hét egyik napján tette közzé jelentését az ország mezőgazdasági állapotáról, illetőleg a vetés fejlődéséről. A miniszteri kimutatás adatai szerint az idén, sajnos, nagyon szomorú aratásunk lesz. Alig hogy az abnormális téli és tavaszi időjárás által erősen megviselt növényzet a junius második felében ismét jobbra fordult időben kissé megjavult a Péter és Pál napján megindult és három napig tartott rekkentő hőségben egyes vármegyékben kényszer-érett lett az őszi gabona és sok helyen erősen megszorult a kenyérmag szeme. A károsodás túlnyomóan a késői vetést érte, mert ennek szemfejlődése 8—10 nappal vissza volt maradva. A baj teljes egészben csak a cséplés alkalmával fog ki-