Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-01-20 / 3. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 22 ben ezeknek a fölfogadásánál lakás biztosíttatott, egy szobából megfelelő konyhából és az élelmiszerek eltartására szolgáló, a szobától elkülönített kamarahelyiségből álló. nyitható ablakokkal biró egészséges lakást szolgáltatni. Minden felnőtt lakó számára legalább tiz köbméter levegőtér és négy méter felület jusson. A birtokos köteles arról gondoskodni, hogy minden gazdasági telep tisztán tartott kuttal, vagy forrásvízzel legyen ellátva. Minden olyan gazdasági telepen, a mely a községtől, a hová tartozik, három kilométernél távolabb van és a melyen ötvennél több lélek van, a tulajdonos tartozik egy, ragadós betegek elkülönitésére szolgáló helyiséget tartani, a melyben az ily beteg mindaddig tartandó, a mig kórházba nem szállitható. A birtokos köteles arról gondoskodni, hogy a cselédlakások körül a csapadékvíznek kellő lefolyása legyen. Újonnan létesítendő cselédlakások a szabályrendelet határozmányainak megfelelőig építendők, a már meglévők pedig a fönforgó méltányossági körülmények figyelembevételével leg- fölebb tiz év alatt fokozatosan átalakitandók. TÉLI ESTÉK. Ezek ami cigányaink ... A sok-sok kérdések közt, melylyel ami országunknak foglalkozni, törődni kell, nem utolsó: a cigány-kérdés. Már Mária Terézia uralkodása alatt (1740-1780) nagy gondot adott a kormányzásnak, hogy mit tegyenek a cigányokkal ? Mindig jobban és jobban nyilvánvalóbbá lett, hogy a cigány baj, veszedelem a társadalomra. Hogy lopnak, már úgyszólván megszoktuk. De őkelmék ölnek rabolnak, gyújtogatnak, gyermekeket lopnak, nyomorékokká tesznek. Egyes vidékeknek úgyszólván valóságos rémei. Egy-egy vérlázitó merényletükkel újra és újra felvetik a kérdést... — Mit tegyünk ezekkel ami cigányainkkal? Aztán újra elül a kérdés, mintha mi sem történt volna. Mintha már megszoktuk volna, hogy cigány nélkül úgyszólván élni sem tudunk. * * * Érdekes faj, annyi bizonyos. A tudósok még ma sem tudták teljes bizonyossággal megállapítani, hogy a világ melyik részéből szakadtak ki ? És főleg, hogy a fészkes fülemilébe’ vetődtek ide, ami országunkba, hol anélkül is annyi fajú néppel kell nekünk számolnunk. »Fáraó füstös népé«-\e 1 tagad- hatlanul sok a bajunk; annál is inkább, mert határozottan érdekes, különös, dugóhúzó észjárású nép. Olyan furfangos, olyan humoros, olyan hízelgő, olyan okos, olyan rest és mégis hasznavehető, sőt olykor nélkülözhetlen, hogy az ember esze áll meg. És még sem tudjuk beolvasztani a civilizációba, a társadalom keretébe. Pedig mennyit bíbelődtek vele. Csak József főherceg mit miveit velük. Megtanulta nyelvüket, leereszkedett hozzáják, cigánytelepeket létesített, taníttatta őket. Mégis becsapták. De hányszor és milyen furfangosan. Minden városnak és különösen községnek meg van a város vagy falu végén a maga cigánytelepe. A faluvégi cigányok voltaképpen nem is csinálnak már olyan nagyobb bajokat. Sőt sokszor szükségünk van reájuk. A vályogvetés az ő művészetük. A cigány zenét is megfizetjük. Egyszóval van sok oly dolog, amire a cigányon kívül más emberfia egy egész határért sem vállalkoznék. Ők, egy két liter pálinkáért, vagy néha bizony jó pénzért egy-kettőre elvégzik. Elhullott a marhánk. Ők nyúzzák, takarítják. Megtörténik, hogy a törvény emberének felügyelete alatt eltakarított, lépfenében elhullott állatot éjnek idején kiássák — és el is fogyasztják. Még a lép- fene se’ fog rajtuk. Aztán kosarakat is fonnak, lábtörlőket, ruhaszárító köteleket szőnek. Eszkábálnak, lapátokat, horgokat, tepsiket vernek. Miközben eladják — lopnak is. Farsang alatt meg nélkülözhetetlenek. Húzzák a talpalávalót, akár három nap és éjszaka. * * * Ami rémeink különben az úgynevezett nomád vagy vándor-cigány ok. Ezek veszedelmesek, különösen az elszigetelt, távoli falvakra. Amint ekhós, saroglyás s csudásan halkan, zajtalanul haladó szekerük — néha harminc is, a láthatáron feltűnnek — valósággal félelem fogja el a népet. Nem csuda. Semmi és senki nincs előttük biztonságban. Még az emberi élet sem, ha arra kerül a sor. Most a napokban is Szatmár határában kerített kézre egy ilyen harminc főből álló cigánykaravánt a csendőrség. Ennek előtte a cigány, különösen az oláh cigányság csak egytől félt: a széltől. Azt nem szereti, gyűlöli. Eltűri hihetetlen módon az éhséget, a rémitő hideget, a botot is eltűrte, csak a szél ne fújjon. Ma azonban van egy mésik ellensége is. Ettől jobban fél, akár a széltől, akár a vihartól... A csendőrtől, a cirkáló zsandártól. Átkozza a telegráfot is, azokat a minden országút szélén látható oszlopokat és drótokat. Meg igen, csak a vasút éles fütyét ne hallanák. Ezek mind arra valók az ő gondolkodása szerint, hogy ördöngős gyorsasággal a nyakukra hozza a — zsandárt. Oh mert az a zsandár! Határról határra hajszolja őket, fázva, éhesen... A zsandár miatt jutnak aztán a szabad vásárról, az élvezett szabadságról a — dutyiba. Két ezernyi cigány közül 4—500 állandó lakosa a fegy- és fogházaknak. Ez a szám napról-napra emelkedőben van. * * * De hogy a községekben annyi lopás történhe- hetik, hogy a cigányok oly könyen juthatnak szárnyasokhoz, ruhához, lóhoz és mi mindenhez... a lakosok is okai. Különösen a fehérnépség. A fehérnépség kártyát vetet, jósoltat a cigányasszonyokkal. És úgy hisz nekik, mint akár a szent írásnak. Mert csudás furfanggal van megáldva ami cigány népünk. Azt mondják belát az asszony és sokszor a férfi nép veséjébe, zúzájába, jövendőjébe, számításába. Kivati a kártyán. Leolvassa az ember tenyeréről, ki találja sóhajából, szeme villogásából. Bizony ... együgyü aki hiszi. A cigánykaraván
