Magyar Földmivelö, 1907 (10. évfolyam, 1-51. szám)
1907-04-21 / 16. szám
124 MAGYAR FÖLDMIVELŐ sen még a jövő titka. Meglehet, hog)' a lelkiismeretlen izgatás tömeges szerződés-szegésre vezet s ezzel a lehetőséggel szemben nagyobb munkástartalékról történt gondoskodás, mint a mekkorára az előző években szükség volt. Az állam a közgazda- sági érdekek oly mértékű kockáztatását, mint az aratás meghiúsítása, semmi körülmények között sem engedheti meg s ha a munkástartalék elégtelennek bizonyulna, nyomba ki fogja egészíteni azt. E részben soha sem fog Magyarország külföldi munkásokra, kuli-behozatalra szorulni; mert végső szükség esetén még mindig rendelkezésre áll a katonaság munkaereje, melynek igénybevételén például Francia- országban, mely nem éppen földművelő állam, senki sem szokott megütközni. A szervezkedés tehát, melyet a magyarországi szociáldemokraták oly fényes eredmény gyanánt tálalnak a külföld elé, csak rontani fogja a szegény, félrevezetett mezőgazdasági munkásnép helyzetét, mert hadviselésük szélmalomharc s azzal a veszedelemmel fenyeget, hogy a kölcsönös jó viszonyt — munkás és munkaadó között — végleg megzavarja, az érdekellentéteket, — melyek azelőtt ismeretlenek voltak s ma is csak mesterségesek, — még inkább kiélesiti. Pedig ha az a pálriárkális jóindulat, melylyel a magyar gazda túlnyomó része a mezőgazdasági munkásnép érdekeit a szivén viseli, fogyatkozást szenved: pótolhatatlan veszteség éri a föld népét, melynek sorsa nagyrészt mégis csak attól függ, a kié a föld. Ma még e részben nincs semmi baj, mert a gazdák jól tudják, hogy a mezőgazdasági munkás csak vak eszköz az izgatok kezében s ezeknek hatalmi érdekük szítani az egyenetlenség tüzét. A középponti vezetőség által megállapított munkabértábla, mely az ipari munkásokéinál is nagyobb tételeket tífhtalmaz, holott a mezőgazdasági és ipari üzem természete merőben eltérő s a munkafeltételeknek a munka természetéhez kell igazodni, kétségtelen bizonyítvány arra, hogy az, aki ezt a munkabértáblát összeállította, áthidalhatatlanná kívánta szélesíteni a szakadást. A vezéreknek mindenesetre érdekük, hogy a munkás és munkaadó között megegyezés ne jöhessen létre, hiszen ha a megegyezés létre jön, az ő szereplésük jelentősége véget ért. Az elégedett munkás nem fog adózni nekik s hamarosan otthagyja a szakszervezetet. De hát a vezéreknek van magukhoz való eszük s jól tudják, hogy elvtársakra, szociálisztikus eszméktől áthatott emberekre nem erőszakolhattak volna kollektiv munkabértarifát, mezőgazdasági munkásokra ipari béreket. Ezt csak egy hiszékeny, tanulatlan tömeggel tehették, mely kritika nélkül fogadja, ami látszatra jó. Ezt a szervezetlen tömeget, melyről jól tudjuk, hogy csak ideig-óráig az övék, mert mihelyt a maga józan, természetes eszével kezd gondolkozni, faképnél hagyja őket, — ezt a százezer embert mutogatják most külföldön, mint az agrárszociálizmus megtestesülését, mint az ő politikai sikerük bizonyítékát. Lehet, hogy be fog következni a siker a leg- szomorubb alakban, a szerződés-szegések, az aratósztrájk alakjában; de a következő tél nyomora annál inkább siettetni fogja a munkásnép kijózanodását és a megtorlást, melynek be kell következnie. A megcsalt, kizsákmányolt magyar mezőgazdasági mnnkás minden szervezet nélkül is igazságot fog szolgáltatni. VASÁRNAP DÉLUTÁN Csakugyan vadvirág lett. Irta : S. B. Valahányszor elhaladok ami nagy, mogorva tébolydánk előtt, melynek falai között annyi megtört lélek, eltompult elme várja a megváltó halált, mindannyiszor egy szomorú történet jut eszembe. Jöhetek bármily vig társaságból, kedélyem bárhogyan felvillanyozva, ha rá tekintek arra az épületre, rögtön eszembe jut az a történet és szinte magam előtt látom azt a gyönyörű parasztleányt: Kökény Rózsit, az ő zavaros tekintetével, kibontott hosszú hajával, mely majdnem eltakarja egész termetét. Nagyon egyszerű ez a történet, még leírni is alig érdemes, de én mégis elmondom, elmondom, mert szabadulni akarok tőle... ... Mint minden tisztességes falunak, ugv Bojtosnak is volt első gazdája, aki természetesen a bírói tisztet viselte a legnagyobb becsülettel. Kökény Bálintnak hívták ezt a gazdaembert. Komoly, büszke ember volt ez a biró. Az egész faluban csak egyetlen emberi méltatott barátságára, B. Kovács Gábort, aki szintén gazdag ember hírében állott. Nagyon jó barátságban élt ez a két aranyparaszt. De nem is lehetett ezen csodálkozni, mert hiszen tekintélyes volt mind a kettő, aztán meg nagyon is komoly érdekek tartották össze ezt a nagy barátságot. Ugyanis Kökény Bálint uramnak, meg az ő kedves szomszédjának egy volt az akaratjuk. Összeházasítani Kökény Rózsit ifj. Kovács Gáborral. Úgy gondolták az öregek, hogy az Isten is egymásnak szánta őket. mert hiszen olyan egyforma barnaszépség mind a kettő, mintha csak testvérek volnának. Még a magasságuk is olyan akkurátusán egyforma, mintha csak egy napon pottyantak volna bele a cifra, tulipános bölcsőbe. Még a falu is egymásnak szánta őket. Amikor meglátták azt a bogárszemü teremtést Kovács Gábor oldala mellett, akaratlanul is azt mondogatta mindenki: — Hej, micsoda egy pár válik ezekből a fiatalokból! Hát szerették is egymást nagyon. Együtt gye- rekeskedtek, együtt játszadoztak és ahogy nőttek, úgy nőtt szeretetök is egymás iránt. Nem is állt szóba Rózsi senkivel sem a faluban. Olyan büszke természete volt, mint az apjának, sőt még büszkébb. Foghegyen, immel-ámmal beszélt még a legderekabb legénynyel is a bálban.
