Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-30 / 39. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 315 A két harang. Egy dánosi embernek volt egy fia. Ez a fiú, amint a száját feltátotta, mindjárt hazudott. Az ember igen szégyelte fia rossz szokását s mikor egy újabb hazugságon csípte, kiadta neki az utat. A legénynek ez nagyon tetszett s mindjárt el is indult szerencsét próbálni. Amint ment, mendegélt, elérkezett a medgyesi malomig. A malom alatt egy molnárlegény állott a Küküllő partján s a vízbe bámult. Azt kérdi a molnárlegénytől, hogy nem egy malomkövet keres-e, melyet elvitt a viz. — Persze, hogy azt, — feleié a molnárlegény; épen most vitte el a viz, de olyan sebesen úszott, hogy mire a kihalászásra gondolhattam volna, már eltűnt a szemeim elől. — No, mi úgy látszik, jól találunk együtt, — szólt a dánosi a medgyesihez. — Gyere velem világot próbálni. Együtt indultak most már tovább s estére elérkeztek egy városba s ott szolgálatot kezdettek keresni. Akadtak is egy házaspárra, ahol az ur megfogadta az egyiket, az asszony a másikat. Egy nap az kiment a szolgájával sétálni s egy magas tornyot mutatott neki: — Láttál-e már életedben ilyen magas tornyot? kérdezte tőle. — Hogyne — felelt az — a falunkban sokkal magasabb van. A torony-gombon a kereszt az égbe ér s minden reggel az angyalok fényesítik ki. — Hazudsz. — Kérdezze meg a pajtásomat, az majd megmondja. Amint hazamentek, az ur mindjárt megkérdezte a másik szolgától, hogy igaz-e, amit a társa mondott ? — Nem igaz. — felelte a másik meggyőződéssel, — úgy látszik nem merte megmondani a tiszta valóságot, mert az a torony olyan magas, hogy nem is látszik, fényes-e reggelenként a kereszt rajta, vagy sem. Én a legjobban tudom, mert nagyapám, mint ács, ott dolgozott, mikor a szarvazatot rakták reá s leejtette a fejszéjét. Mire a fejsze a földre ért, a nyele kirodthadt s az élét úgy megette a rozsda, hogy azután nekünk adták s kalapács helyett mogyorót törögettünk vele. Egy alkalommal az asszony kalácsot sütött s azt kérdezte a szolgájától, hogy látott e már életében akkora nagy és olyan szép kalácsot. — Hogy ne, — felelte a szolga — az én anyám egyszer akkorát sütött, hogy édes apámmal ketten sem bírtuk saroglván bevinni a házba s a szomszédokat is segítségül kellett hívni, — ha nem hiszi asszonyom, kérdezze meg a pajtásomat. Az asszony nem volt rest s megkérdezte az ura szolgáját, hogy igaz-e, amit a pajtása beszélt. — Ha már a szinigazságot kell mondani — felelte a másik — az a kalács még annál is nagyobb volt. Én csak jól tudom, mert a levakart kormos héját édes apám vásárolta meg a disznóknak s mivel a disznaink egész nyáron keresztül sem tudták elfogyasztani, apám három falu disznóját fogadta fel telelésre s azok is mind kövérre híztak rajta. Mikor az ur és az asszony meghallották, mindjárt elcsapták mind a két legényt: — Menjetek — szóltak hozzájuk, akik úgy tudnak hazudni, mint ti, azoknak nincs szükségük a szolgálatra, mert csupán hazudozásból is jól meg tudnak élni. AMERIKA Jobb otthon! Azok az amerikaiak, akik most Budapesten jártak, mesélték el az alábbi megtörtént esetet. Plgy magyar embernek nagyon jól ment Clevelandban a dolga, gyárvezető lett és szép jövedelemre telt szert. De nagyon elangolosodott még a nevét is felcserélte s a magyar munkásokat ki nem állhatta. Történt egyszer, hogy gépkocsijával künn járt a külső városrészekben, ahol egy fordulónál különös dallam ütötte meg fülét. Magyar nóta volt. Bement a korcsmába, ahonnan a nóta kihallatszott, leült egy asztalnál s el kezdett könyezni. Aztán együtt dalolta a magyar munkásokkal a magyar nótát, melynek ez a vége: Jobb otthon! Amerika szigorú. A bevándorlást Amerik i most olyan szigorú ellenőrzés alatt tartja, hogy épen a bevándorlás szempontjából Magyarországon nagyon is elkelne. Szigorúsággal a kivándorlást nem lehet meggátolni, arra más eszközök szükségesek, még pedig égetően; de a nem kívánatos bevándorlást nagyon is gyöngéden korlátozzuk. Az amerikai kivándorlás dolgában a belügyminiszter a következő körrendeletét intézte az összes közigazgatási hatóságokhoz: »A cs. és kir. közös külügyminiszternek hozzám intézett átiratából arról értesültem, hogy az amerikai bevándorlási hatóság a folyó évi április hó 18-án Newvorkba érkező Carpathia gőzösről kilenc magyar kivándorlónak a partraszállást a következő okokból tiltotta meg: Egy házas férfi és egy férjes nőnek azért, mert egymással vad házasságban éltek; aggkori gyengeség miatt egy negyvenhat, és egy negyvennyolc éves férfinak, egy házaspárnak a férj gyöngeelméjüsége miatt egy másik férfinak vérfertőző betegség miatt egy 12 éves leánynak pedig azért, mert szülői nélkül utazott, kik Magyarországon maradtak, sőt e lánynak 22 éves nővérét is arra kéoyszeritették, hogy őt hazakisérje. Miután ebből látható, hogy az amerikai bevándorlási hatóság a fennálló szabályokat igen szigorúan kezeli és nehogy a jövőben kivándorlóink hasonló módon járjanak, e körülményeket hatósága területén a legkiterjedtebb módon leendő közhirrétéíel végett közlöm.« Sajnos azért a ‘kivándorlás mindig óriási arányban foly: Fiúméból jelentik: A Slavónia kivándorlási hajó csütörtökön este elindult Newyork felé 1820 felnőtt, 201 gyermek és 40 csecsemő har- madikosztályu, továbbá 30 első és másodikosztályu, összesen 2100 utassal. A mókus kártékony hatása. A mikor az illatos fenyőerdőben föl-föl bukkan egy mókus, alig győzzük csodálni fürge és ügyes mozdulatait. Pedig épp most teszi egy tapasztalt erdőfelügyelő közzé a mindenesetre meglepő hirt, hogy a mókus ellen irtóháborut kell folytatni, mert kipósztulással fenyegeti hol nagyobb számmal van, az egész erdőt, vagy legalább szépségét. A mikor a tél zord és a mókus nem igen talál a földön gubacsot vagy diót, akkor a fának gyenge hajtását támadja meg, és megtörtént, hogy
