Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-26 / 34. szám
IX. évfolyam. Szatmár, 1906. augusztus 34. szám. Szatmár, aug. 26. Egy törvényjavaslat. Sok szó esett már a gabonaraktár szövetkezetekről a mi újságunkban is. Hogy ugyanis erre az intézményre olyan szüksége lenne a magyar kis gazdavilágnak, akár az Isten áldására. Mert az a baj, hogy mikor a Gondviselés termést ad: akkor meg ott a baj, hogy a szorult gazdának nyomban el kell adnia és úgy adnia, a hogyan a szükség szorítja és a kalmár világ, a börze lovagok kegyesen megállapítják. Nagy baj ez, mert a gazda sokszor annyit vészit, hogy a tulajdonképi jövedelmét veszti el. Belátta ezt már régen a gazdatársadalom és különösen azon községek, szövetkezetek, melyek ma már élvezik és érzik a raktárszövetkezetek áldását. És miben áll ez az áldás? Tudvalevő. Hogy a szövetkezetek tagjainak gabonáját beraktárrozza és erre pénzelőleget ad és pedig addig, mig gabonáját méltányos árfokozatban eladhatja. Ez az intézmény annyi kisgazdát mentett már meg és oly áldásosnak bizonyult, hogy most a föld- mivelésügyi miniszter, Darányi Ignác egy törvényjavaslatot készített a gabonaraktárak szervezéséről és áldásthozó működéséről. Nosza, lett erre egyszerre nagy zaj. Hol, kik és miért zajongnak? Lármájukról ismerjük meg őket. őket a Schlesinger Pálékat és társaikat, aztán a gabonakupecek egész seregét, akiknek ez az intézmény még csak mini törvényjavaslat is tyúkszemükre hágott. Hát hova lesz a rebach? Ha a magyar kisgazda nem kényszerül azonnal, cséplés után eladni a termését? Ha a magyar kisgazda láz nélkül,'a hitelezők zaklatásai nélkül nyugodtan várhat a jobb időkre? Mi lesz a scheftből? Bizony, hogy lármájukból ismerjük őket... kik jajgatnak, hogy kisgazdáink véres verejtékét többé körmeik közt nem tarthatják. Mert hisszük, hogy ez a műjajgatás meg nem akasztja a minisztert az ő nemes szándékában. És ez a törvényjavaslat — a gabonaraktárakról szóló — mihamarább törvénnyé leend. A nyári tüzek. A veres kakas az idei nyáron is kiterjesztette pusztító szárnyait a magyar gazdákra, az egész hazára. Bőséges áldozatokat szedett itt is, amott is. Tűzhelyeket, gyárakat tett rommá a bősz elem, a pusztító tűz. Belenyalt terményeinkbe is és szedte a maga vámját ugyancsak. Majd ha olvasni fogjuk a hivatalos jelentésben, hogy mennyi nemzeti vagyon, keserves keresménye népünknek ment tönkre: akkor fogjuk csak látni a maga szörnyűségében a csapást, melyről így napról-napra olvastunk, hallottunk. Úgy látszik, a magyar nép még ma sem fogta fel teljesen a tűzvédelem nagy jelentőségét, sem a tűz ellen való biztosítás előnyeit. Pedig ideje lenne, hogy közvagyonunkat, kézzel fogható érdekeinket legjobb erőnkkel, előre való látással védelmezzük. Védelmezzük igazán és nem a papiroson maradó szabályrendeletekkel, melyeknek úgy látszik az a sorsuk nálunk, hogy senki végre ne hajtsa és ne hajtassa. Két uralkodó találkozása. Említettük, hogy Edvárd angol király marienbadi fürdőbe való utazása alkalmatosságából találkozott Vilmos német császárral. Ez a találkozás persze sok-sok szóbeszédre adott alkalmat. Miért találkoztak ? Mit beszéltek ? Mit határoztak az ő politikájukat illetőleg. Sokan azt vélik, hogy a találkozás legfőbb célja az oroszországi viszonyok megbeszélése. Hivatalos körök azt állítják, hogy ez a híresztelés nem felel meg a valóságnak. Sőt hogy Edvárd angol királyt nagyon elkedvetlenítette volna az a körülmény, melyszerint az újságok tele kiabálták a világot. Mintha ugyanis a beszélgetés főtárgya Oroszország belállapota volt volna. Bár mint történt is a dolog, egy bizonyos. Hogy a két uralkodó a jövő dolgait hányta-vetette meg. Ez a találkozás pedig a jövőben a köztük fennforgó ügyek elintézését lényegesen meg fogja köny- nyiteni. O Üssünk a szeg fejére... Tele vagyunk jajgatással. Hogy hát nagy a vérvesztésünk. Már mint a magyar népnek. Kivándorolnak. Néptelenekké lesznek a falvak. Munkások nélkül a mezők. Katonák hiányában a hadsereg. Aztán jön a jajgatás után ... a bölcs okoskodás. Mi az oka? Már mint a ren-
