Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-12 / 32. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 259 roztátok egyszer a kimenetelt, nem volna jobb, ha beljebb hatolnátok, ha a nektek való és megszokott munkakört — a farmokat (gazdaság) felkeresnétek, nem pedig az ölő gyárt, a nehéz bányamunkákat?! És talán jó volna szem előtt tartani (mikor még nem késő) a példabeszédet is: »Mindenütt jó, de legjobb otthon.« Hogy milyen drága kincs az egészségünk, szó- szerint közlöm a fent emlitett amerikai újságnak ide illő közleményéi: Öt millió dollár egy gyógyításért. Bringas M. James aranybányalulajdonos Mexikóból, kinek vagyonát öt millió dollárra becsülik, öt millió dollárt — egész vagyonát — ígéri annak, bárki legyen is, ki bélpoklos betegségéből kigyógyitja. A rettenetes nyavalya már ujjait kezdi rágni és most indult Európába, hogy itt találjon olyan orvosra, ki meggyógyítsa. Bringas most 55 éves és a betegséget 5 év előtt kapta, mikor Ausztriában járt. Perbenyik, 1906 évi aug. 1-én. Marycz Endre, községi tanító. VASÁRNAP DÉLUTÁN Az érett gabona. Vége van az aratásnak. Fábián Demeter öreg gazdánál most végezték be a cséplést. A munkások mindnyájan megkapták részüket, aztán jámbornak mondva a jó öreg gazdát, eltávoztak; ki más munkába állt, ki pedig haza igyekezett családjához, a nyugalmas otthonba. Az öreg Fábián gazda arról nevezetes, hogy aratómunkásai részét — a termés bőségéhez ará- nyitva — mindig emberségesen megszerzi. Nem is lehet róla semmi rosszat hallani, sem munkásai, sem a falu népe szájáról. Köztiszteletben áll ő még a hetedik falu népe előtt is. Sokszor elmondogatta legény fia előtt, aki kissé neheztelt az öregre adakozó kedvéért, hogy: — Édes fiam, méltó a munkás-ember a maga bérére! — Igaz méltó. De édesapám a felesleg, a szerzés már nem bér, az csak ráadás. Azt nem követelheti a munkás és nem is követeli soha. Édesapám szoktatta rá őket a szerzésre. Most már mindig rátartanak, mindig megvárják a szerzést, nem törődnek azzal, akárhogyan ereszt a kéve. így van az édesapám, a szokástól és a szoktatástól, függ nálunk az aratómunkás bére. — Ej, ej, édes fiam — mondá fejcsóválva az öreg Fábián — ne ragaszkodj olyan nagyon ahoz a kevés szerzéshez. Hiszen csekélység az egész. Sokat izzadnak, fáradnak érte a meleg napokban. Nagyon is megérdemlik. Punktum. A legény elhallgatott. Izmos karjaival felölelte a gabonával telt mázsás zsákot és vitte be a kamarába. Nem ellenkezett tovább a rész szerzéséért atyjával. Látta az öreg fehérlő hajfürtjeit s ilyenkor mindig önkénytelenül eszébe jutott az érett gabona, melynek dús kalászait tegnap még vidáman lengette a szellő s ma reggel már elment a kaszás, levágta s estére a kamarába került. Ilyennek képzelte ő késő vénséget ért, beteges édesatyját is. Az öreg Fábián Demeter ott ült a szérüs kertben. Két kezét térdeire téve, szemeinek kialvó félben csillogó tüzével elégülten nézi miként hordják el cselédei a garmadába rakott gabonát. Vidámság tükröződik le barázdákkal szántott arcáról és úgy látszik, mintha valamin gondolkozva, elmosolyodnék. A legény fia meg is kérdezi: — Minn gondolkozik édesapám ? — Hát fiam, azon gondolkozom, hogy már én is ilyen érett vagyok, mint ez a gabona. Már én is megértem a nagy aratásra. — Ugyan-ugyan édesapám, hát miért gyötri lelkét ilyen gondolatokkal? — Nem gyötröm én fiam, csak elgondolkozom felőle s előkészülök az aratásra. Mert könnyen megtörténhetik, hogy holnap már kopogtat a kaszás ember az ajtón, megindítván kaszáját, követeli s elviszi a részét. El kell utaznom ebből az árnyék vi- lágból, hol minden múlandó álom, valóság egyedül csak a szem könnyei és a szívnek sajgó sebei. — Ugyan-ugvan, édesapám. Az öreg tovább folvtatá : — Hidd el édes fiam, hogy én fiatal koromban is sokat gondoltam a nagy aratásra. Mindenkor úgy éltem, hogyha bármikor eljön a kaszás, érett gabonának találtassam, levágatván, méltó helyemet kiérdemeljem ama másvilági csűrben. Látod édes fiam, az én életem esztendeinek száma már túl van a nyolcvanötön, gyenge, beteges ember vagyok, de mindenkor józanul éltem, gondolkoztam. Tanuld meg tőlem, hogy minden földi aratásnál legfontosabb a lélek tiszta aratása, mely a jósziuüségberi s a jócselekedetek véghezvitelében nyilvánul meg. Az ember sokszor arat silány, éretlen gabonát nemcsak a mezőn, hanem az életben is. Sokszor találkozik olyan nehézségekkel, melyek szárnyát szegik törekvésének, munkakedvének, ha nincsen meg szivében- lelkében a rendíthetetlen hit, az erős reménység, a felemelő, soha el nem fogyatkozó szeretet. Az embernek életében arra kell törekednie, hogy jó tettei, nemes cselekedei által érett gabonának találtassák a nagy aratáskor. Jól vésd ezt emlékezetedbe édes fiam. Az öreg elcsendesedett. Erős köhögés vette elő. Nehezére esett már a sok beszéd. Ledőlt a kicsépelt szalmára, hol később elszenderedett. A legény pedig szorgalmasan hordta tovább a gabonával telt mázsás zsákokat be a kamarába. * * * Lekaszálták már a rétet, az utolsó szénaboglyát is elhordták róla. Fábián Demeter bár nagyon gyönge, de azért ott forgolódik, ahol legény fia és a béresek hordják, rakják a szénaboglyákat. Már csak lassan, alig-alig tud járni, de azért utasításokat ad, szívesen elbeszéli, hogy milyen tojás alakú szénaboglyákat rakott ő legénykorában. Mindnyájan áhítattal hallgatják az öreg gazda csendes, de érthető beszédét. Eltitkolják szivük fájdalmát, mikor látják Fábián bácsinak szemében az élet tüzét kialvó félben, az utolsó fellángolásokat. A nyolcvanöt éves aggastyán pedig nagy lelki nyugalommal várja naponként a kaszást, aki minden bizonnyal nemsokára elérkezik, és az érett gabonát learatja ... Szász Ferencz.
