Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-10 / 23. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

185

1867 junius 8.

E dátum nagy jelentőségű a magyar nemzet / élettörténetében.

Hosszú évek során át az elnyomás, szoronga- tás volt szomorú osztályrésze a magyarnak. Mérhetetlen fájdalmában nem volt szabad felsírnia. El kellett titkolnia saját hazájában bánatát, meg kellett tagadnia magyar voltát. A hősök drága vérével öntözött ezer éves Magyarország, melynek földjéből a szabadság virító rózsáját vélte a nemzet annyi tenger bánat, szenvedés, majd a dicsőséggel párosult nagy napok után kifakadni, egy szomorú temetővé változott át.

Ebben a gyászos, nagy temetőben élő halottként, búsan, szótlanul, bolyongott a magyar nép. Ősi erényét, reménységgel övezett egyetlen zászlaját könyörtelenül tépdeste az önkény durva, minden hazafias érzést kiirtani törekvő fekete keze. Tanácstalanul, járatlan utakon sölét éjjel bolyongó vándorhoz volt hasonló a magyar nemzet. A nehéz idők sulvloló keze önbizalmában is megrendítette. Nem bízott már senkiben, nem volt érte szószóló senki.

Az ország alkotmánya felfüggesztve, jobbjaink száműzve, jogaitól megfosztva ette bánatos könnyel áztatott keserű kenyerét a saját honában is hontalan magyar nép.

De a magyarok Istene, ki a népek, nemzetek sorsát oly bölcsen, gondviselésszerüen intézi, vezérli, amikor már csaknem fenékig telt a keserű pohár, megelégelte népének szenvedését. A megpróbáltatás |ideje eltelt. A haza bölcse, Deák Ferenc ezt megjövendölte ama nevezetes, húsvéti cikkében, a többek között azt Írván, hogy:

— Engedményekre csakis akkor számíthatunk, ha mi is engedékenyek leszünk.

És úgy történt.

Nem volt pusztába kiáltó szó a haza bölcsének intelme. Figyelemre méltatták felsőbb helyen is. Eredménye hosszas alkudozások után az lett. hogy 1867 junius 8-án I. Ferencz József jogos trónörökös, nagy pompával magyar királyivá koronáztatott Budapesten.

Leírhatatlan volt öröme s lelkesedése a magyar népnek. Koronás királya az alkotmányt helyreállította s ünnepélyesen esküt tett, hogy azt mind maga megtartja, mind másokkal megtartatja. Egy szív, egy lélek lett ismét a magyar nemzet. Elfelejtette a gyászt, szivének sajgó sebei enyhülésre alkalmas balzsamot találtak. Fátyolt vetett a sötét múltra, mert egy szebb, boldogabb jövendő közeledését látta derengeni Magyarország egén. Reménykedve látott munkához az ország népe, hogy helyre pótolhassa mindazt, mit évek hosszú során át, a nehéz napokban nem végezhetett el.

Reményében nem csalódott.

Harminckilenc esztendő telt el már azóta, hogy Szent István koronáját feltették a legelső magyar ember fejére. Most is olyan fényesen ragyog, mint akkor ragyogott. Az agg fejedelem nem régen is fényes tanujelét adta alkotmány szeretetének. A nemzet jogos küzdelmében, mikor nehéz, vészes felle-' gek tornyosultak az ország egére, nem volt az a hatalom, mely esküje megszegésére reá bírta volna.

Ismét nagy volt az öröm. —- Kétszeresen örvendezhetett a magyar nemzet felkent királya koronázásának 39-ik évfordulóján. Mert a legelső magyar ember, a 76 esztendős agg fejedelem, bár az idők járása megnehezett feje fölött, azért páratlan körültekintő figyelemmel, az alkotmányra tett esküjét mintegy megujjitva, atyai gondossággal jelöli meg a helyes irányt, melyen haladva, szeretett magyar népe a boldogulás útjára reá talál.

Ha ezen jelzett utón halad, s arról le nem tér a magyar nemzet, akkor minden bizonnyal elérkezik az a várva-várt jobb kor, »mely után buzgó imádság epedez milliók ajakán.«

Az emlékezés szárnyain repüljünk vissza 1867 junius 8-ának nagy jelentőségű napjához, s kérjük az isteni Gondviselést, hogy nyújtsa agg királyunk életét az emberi éleikor legvégső határáig, hogy népe boldogitására sokáig viselhesse felkent fején Szent István koronáját; uralkodhassék »annyi balszerencse közt, oly sok viszály után« dicsőséggel!

Mi pedig ne feledkezzünk el nagy kötelességünkről, tegyünk áldozatot a haza oltárára. »Minden ember legyen ember és magyar, akit e föld hord, s egével betakar!«

Sz. F,

Ki találta fal az esernyőt ? Ezt a kérdést aligha fogják valamikor felderíteni, de csaknem bizonyos, hogy ez a kiválóan hasznos tárgy Kínából származik. Európában a 18-ik század közepéig nem ismerték az esernyőt. John Han- way a hires angol utazó hozta Londonba a távol keletről. Eleinte nagy ellenszenvvel fogadták ezt az- újítást és Han- way csak rendőri felügyelet alatt sétálhatott Londonba. Az emberek futóbolondnak nevezték és az utcai gyerekek fü- työlve, gúnyolódva futkostak utána a legnagyobb esőben. Párizsban az első esernyő csaknem forradalmat csinált. Attól féltek, hogy ez az uj találmány kiszorítja a gyaloghiu- tókat. És a nagy ellenzék dacára is az egész világon tért hódított az esernyő.

A tokaji bor veszedelme. A filloxera elmúlt, a peronoszporát és a furóbogarat kiirtották, vagy irtogatják, de ki irtogatja a borpancsolókai ? Hírlapi cikkek. Más baj nem éri őket. Pedig nemzetgazdasági károkat csinálnak e pancsolók és ha egy birkatolvajt elitéinek két esztendőre, felfoghatlan, hogv a nemzeti vagyon megrontóit szabadon engedik garázdálkodni. A hegyaljai pancsolók cukrozással és szeszeléssel teszik tönkre borainkat, a másvidékí bornagykereskedők meg azzal a fifikával élnek, hogy ide a Hegyalja vidékére küldenek másvidéki bort. Ebbe 2—3 liter aszút öntenek, a többit megteszi a cukor és spiritusz. Az igy preparált bor hegyaljai termés vignettája alatt kerül forgalomba és oly gyalázatos kotyvaszték, hogy teljesen elriasztotta a külföldi vásárlókat. Megjegyzem, hogv 130 literes hordóba alig másfél liter gyönge (1—2 puttonyos) aszút öntenek, folytonosan szűrik, derítik, cukrozzák és szeszelik s még hegyaljai termelő is akad, ki azt mondja, hogy »sprit« (szesz) nem árt a tokajinak, ellenkezőleg, kevés még keresetebbé teszi azt. Hát igaz, oroszok és lengyelek az erős bort szeretik, de nem a szeszszel preparált, hanem a természetes erős bort, tehát az 5 —6 puttonyos aszút és az egyféle tőkéből szűrt bort. Az ilyen bornak hordójáért adtak 800 forintot is vámmal 1000 fo-