Magyar Földmivelö, 1906 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-22 / 16. szám
MAGYAR FÖLÖM ÍVELŐ Amerikából érkezett sok gvőrmegyei községbe. Ezenfelül a kis füzetet ügynökök terjesztik mindenfelé, akik ugylátszik a vállalat fizetett ügynökei. A röpirat cime a következő: »Utasítás az Amerikába utazók részére, kiadja a Western Canada Farm Lands and Colonization Bureau-Toronto, ont North-America. Az egyedüli kivándorlókat védő intézet Amerikában«. Belül a füzet a legmerészebb ajánlatokat teszi azok részére, akik Amerikába vándorolnak az ő közvetítéseivel és hajójegyével. Elmondja, hogy a vállalat a megérkezés napjától munkát eszközöl ki. Mindenféle gyári vagy bányamunkás 1—2 dollár fizetést kap, szintúgy a földmives. A legfényesebb Ígéret az, hogy a vállalat kieszközli a kanadai kormánynál, hogy a gazdálkodni óhajtók 160 hold elsőrendű földet kapjon örökbe ingyen. A ragyogó színek. a magyar ember földéhségére vadászó Ígéretei világosan elárulják, hogy itt nagyarányú szédelgéssel állunk szemben. VASÁRNAP DÉLUTÁN. Élve — eltemetve. A courrieresi eset, hogy eltemetett, elzárt emberek húsz, sőt a legújabb hírek szerint huszonöt napig maradtak életben, érdekessé teszi azt a kérdést, mennyi ideig tud az ember igen kevés, vagy éppen semmi élelemmel meglenni'? Állatokon végzett kísérletek erre feleletet nem adhatnak, mert hiszen például a telet átalvó állatok hónapokig sem táplálkoznak. Az éhező először a zsírt veszti el, azután fogyni kezd az izom és csak legutoljára szenved az idegrendszer is. Tizennyolc megfigyelt esetből arra az eredményre jutottak, hogy az ember átlag huszonegy-huszonkét napig bírja az éhezést. Ebben a tizennyolc esetben benne van olyanok megfigyelése is, a kik beteg idegrendszerüek, melankolikusok voltak és a kiknél az anyagcsere a legkisebbre szállt alá. Egészséges emberek eseteiből két hétnek találták azt az átlagos időt, a meddig az ember táplálék nélkül elél. Viszont azonban volt olyan őrült ember is, a ki csak vizel ivott és ezt az életet szinte hihetetlen ideig, 416 napig bírta. A courrieresi francia bányászoknak valami kevés eleségük mégis volt és ezt a lovak zabjával is pótolhatták. Pedig, mint nagy éhínségnél tapasztalták, a végső szükség esetén még mohot, fakérget, sőt földet is eszik az ember. És ha keveset dolgozik, meg a meg a melegvesztesége is kevés, akkor ilyen táplálékkal hetekig elélhet. Nagy hiba volt tehát, hogy a courrieresi mentést már aránylag rövid idő múlva beszüntették. Hasonló esetben másutt még két-három hét múlva is dolgoztak az eltemetettek kimentésén. 1892 julius 4-én a csehországi Bilinben nyolc bányászt temetett el a beomlott homok. Hármat hamarosan kimentettek, keltőt közel két napos munka után, de három még ekkor is lent volt a homok alatt. Szerencsére elég szabad terük maradt és végre a tizenhetedik napon kiszabadították őket, mind a hármat még élve. A megmenekültek később elbeszélték élményeiket. Levegőjük volt lenn elég, de összes táplálékuk csak a lecsurgó, sze131 rencsére elég tiszta talajvíz volt. Egy ideig dolgoztak maguk is a megmentésükön és huszonhat méternyire előre nyomultak, de azután teljesen kimerültén föl kellett adniok a küzdelmet. Hogy az evést némileg pótolják, megrágtak minden alkalmas tárgyat, pipaszárai, a dohányzacskó bőrét, sőt ruhadarabot. A leghatározottabban azt hitték, hogy az egész idő alatt semmit sem aludtak. Utoljára már annyira elgyengültek, hogy még a vízig mászni sem volt elég erejük. Mindannyian valóságos csontvázzá asztak össze és hetekig kellett őket igen gondosan ápolni, az ételeiket válogatni. Csak a dohányozást engedték meg nekik, mert ez után mindennél jobban vágyódtak. Ismeretes az az eset is, a mely 1894 április 28-án történt a lurlochi barlangban, a mikor hét gráci turistát kilenc napig bezárt a megáradt viz. A Lurloch barlang bejárásán ugyanis patak folyik végig és egy darabon csak hason csúszva lehet tovább jutni a felső barlang tágas üregéig. A hét turista igy jutott oda föl, de mire vissza akartak volna térni, a nagy esőzéstől megáradt a patak és elzárta az útjukat. A belső barlangban száraz helyen voltak ugyan és levegőjük is volt. de igen kevés élelmet vittek magukkal. Az esőzés pedig egyre erősebbé vált. Végül is nagy gátat kellett építeni, a mely a viz beözönlését a barlangba meggátolja. Több utász század dolgozott rajta éjjel-nappal és közben sokan meg is betegedtek, mert a katonák sokszor mellig vízben állva dolgoztak. Egy hét múlva már minden reményt föladtak, de azért nem hagyták abba a mentést, mig végre kilenced napra mind a hét turistát kiszabadították. A megmenekültek leg- fiatalabbja alig tizennégy esztendős reáliskolai tanuló volt, a legidősebb pedig a turista-egyesület elnöke 43 éves, beteges ember. Megmenekülésüket jórészt annak köszönhették, hogy egy a viz által behozott dobozban némi eleség jutott hozzájuk. De igy is rettenetesen elgyengültek, a hideg is igen elcsigázta őket. úgy hogy többen nehéz betegségbe estek a szörnyű kaland után. A GAZDA TANÁCSADÓJA. Siketnémák felvétele. A siketnémák áll. s. kecskeméti intézetélte az 1906/1907. tanévre nem- és valláskülönbség nélkül felvétetnek olyan 7-től 10 éves korú siketnéma gyermekek, kiknek a siket- ségen kívül más testi vagy szellemi fogyatékosságuk nincs. Felvételért a legszegényebb szülők is folyamodhatnak, mert az intézet igazgatósága módjót ejti annak, hogy a vagyontalan szülők gyermekei is bejussanak az intézetbe. Az iskoláztatás ideje 8 év. Felhívjuk még a szülők figyelmét arra a körülményre is, hogy az intézettel kapcsolatosan egy országos jellegű kertészeti továbbképző iskola felállítása terveztetik, amely valószínűleg már a f. év őszén megkezdi működését, s amelyben intézetet végzett növendékek a kertészet minden ágában és a szőlő-, gyümölcstenyésztésben és selyemtermelésben fognak kiképeztetni. A folyamodványok f. évi május hó 15-ig nyújtandók be az intézet felügyelő-bizottságához. Bővebb felvilágosítással szívesen szolgál az intézet igazgatósága.
