Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-17 / 50. szám
394 MAGYAR FÖLDMIYELŐ Ez a szenvedő beteg, ez a lázban égő inartir le vagy édes hazánk. Te vagy hatalmas nagy családod, a nemzetnek végtelen szomorúságára, megkönnyezett, megsiratott bánatára. Féltünk, aggódunk, siratunk. A nép milliói áll körül és sóhajtva látja, mint vérzik sebed és mint ütnek kebleden több és több sebeket. Saját gyermekeid. A kis emberek szomorú csüggedéssel tekintenek a sötétülő jövőbe. Nagyjaid, bölcseid tehetetlenül, komor képpel idézik a nagy szellemet, kinek tekintélyét, bölcs mérsékletét oly annyira nélkülözi most a magyar nemzet. Mi leszen? Harc újra és újra? Testvérháboru? Nagy, végzetes szakadás az agg király és hű népe között? Temető lenne újra ez az ország. Néma és nagy temető. Ahol megfagy a szabad szó. Megáll az alkotmány élete. Ahol félbeszakad a természet folyása. Ahol nem ébredünk tavaszra? Hosszú, zsibbasztó tél leszen a mi osztályrészünk? Az nem lehet, hogy annyi szív s keservben annyi hű kebel szakadjon szét... Nem lehet... Egyetlen szóban van ma kifejezve, amiért édes mindnyájan epedünk ebben a megzaklatott hazánkban. Békéért... Igen, békességért. Az ősz király is békét akar. Az aggság lépcsőin járdalván, nagy, kiáltó tapasztalatokban megöregedve, hogy ne akarná a békét? A király nemes ember. A király szereti népét. Gonosz ajak mondhatja csak, hogy a király nem akarja a békét. A nemzet is békéért eped. Hiszen a magyar nép szereti királyát. Hűségesebb nemzet nincs e kerek földön. Megmutatta nem egyszer. Megmutatta mindannyiszor, ahányszor csak elfojtott, némán tűrt keserűségéből fellélegzett. Sirt örömében. Felejtett és ment a maga utján. Ment és az uj Magyar- ország felépítéséhez fogott. Ki nem akarja tehát a békét? Ki akar minden áron éket verni király és nemzet között ? Álljon elő. Mutassa meg sötét alakját. Nyujsa ki előttünk romboló csont karjait.... Itt e hazában senki sem akar békétlenséget. Annál inkább harcot. Ki nem akarja itt, hogy minden polgára e hazának szabad legyen? Hogy minden érdemes tagja e nemzetnek, ha még oly kis helyet foglal is el a nemzet testében-lelkében, jogokkal legyen felruházva1 Ki nem akarja, hogy a magyar föld a magyaroké legyen. Hogy jusson abból az édes hazai földből mentői többnek, mentői bővebben. Hát miért nem értjük meg egymást? Hát miért kelljen képtelen, elérhetlen reményszikrákat a nép leikébe dobni ? Mikor ami csak lehető, ami igazságos, ami csak testvéries, azt édes mindannyian akarjuk, sőt rajta munkálkodni készek vagyunk. Miért tehát, óh miért e testvérharc ? Együtt egyszerre... Király és nemzetnek meg kell érteni egymást, mert az egyetértésben lehet csak igazi élet. E nélkül nincs és nem is lehet életünk. Karácsony... a békének szent ünnepe közeledik. Mintha csak erre vártunk volna! Tisztulni kezd a politikai látóhatár. A nemzet nagy családjában szép, fenséges karácsonyi ünnep készül... Az agg királynak szemeiben megrezzen a köny. Ami még életéből hátra van, annak szeretné a békességet megszerezni. És a nemzet is. A nap lemenőben... De ő még egyszer tüzet szeretne gyújtani a fellegekben. A szeretet tüzét. Ennek a tűznek világossága és melegsége hozza el azt, amiért mindannyian epedünk. A Békességet! Gazdasági Egyesületeink. Azon alkalomból kell Írnunk a fenti cimen egy nehány sort, hogy a Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége december 11-én ülte tizedik nagy gyűlését és érte meg fennállásának tizedik évfordulóját. Tagadhatlan, hogy a Gazdasági Egyesületeknek igen szép és áldásos célja van. De minden igazságos embernek, különösen gazdaembernek be kell ismernie, hogy Gazdasági Egyesületeink — egy pár tisztes kivételével — nem érték el azt az igazi, benső célú munkásság eredményét, amit tőlük várunk és még mindig várni szeretünk. Egész működésük sablonos, az az egy pár gyűlés, összejövetel, valamelyes közvetítés, időkénti kiállítás, némi befolyás és ezzel kimerítik egész működésüket. Ami fő dolog lenne, az erős tudatos irányítás, a kis gazdák tudatos nevelése, a gazdasági megújhodás minden vonalon ... az bizony alig sikerült egy nehány egyesületnek. Oka ennek igen sok van. Nem sikerült ugyanis egyesületeinknek magához forraszain egészben a gazda világot, különösen a kis gazdákat. Nem sikerült megtörni az olyan sajnálatos különválást, elszigeteltséget, mely lelke az együttműködésnek és gvümölcsözésnek. Nem sikerült népszerűvé és gyakorlativá tenni azokat a
