Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-10 / 49. szám
388 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ben őket az a tudat, hogy mindenki, ki okos, irgalmas kezével egy verejtékcseppet törül le a szegény magyar nép munkában verejtékező homlokáról, egy könnycseppet a magyar özvegyasszonyok könnyező szeméből: hozzájárult, ha csak egy porszemmel is, édes magyar hazánk önálló nemzeti létének kiépítéséhez. Házi-mulatságok. Hej, be szép idők voltak azok, mikor a mulatságokat nem a korcsmákban, az árendás portáján, hanem otthon, a gazda házánál tartották meg. Ugv tetszik, mintha csak álom lett volna. De eloszlik az álomnak vélt kép, midőn egy éltesebb öreget hallunk ilyenképen felsóhajtani: — Hej, nem igy volt régen. De megváltozott az emberiség. Nagyot fordult a világ kereke. Régen nem voltak ilyen rosszak az emberek. Nem ügyeltek akkor arra, mit mond a világ nyelve; nem öltöztek divatosan sem. A mulatságokat otthon a családban tartották meg; hej, akkor volt boldog a magyar, nem ismerték akkor a hosszu-papirt olyan sokan, mint ma. Mi fiatalok, az öregek beszédjére azt feleljük : — Halad a világ, haladni kell az embereknek is, mert aki nem halad, az — marad. Más világot élünk, olyat, melyben még azt is megbírálják a mindenre figyelmes szemek: hogyan rakjuk lábainkat. De elgondolkozva az öregek által mondott szavakon, lehetetlen, hogy meg ne jelenjen lelki szemeink előtt azon kor, midőn nem volt nagy szükség a hosszu-papirra, mert mindenki megelégedett azzal a ruhával, melyet maga készített. Midőn jól esett a gazdának otthon, a családi-körben is a bor, nem kellett a korcsmába cimboráért és cigányért fáradnia. Mikor vasárnaponként és ünnepeken összegyűltek a rokonok, jóbarátok és ismerősök egy családnál, hol kellemesen, magyar néphez méltóan töltötték az időt. Egyszer egyik, majd a másik családnál rendeztek házi-mulatságokat, összejöveteleket. Ekkor volt boldog a magyar, nem álltak a szomszédok, rokonok, barátok egymással hadilábon; nemcsak szembe mutálták a szépet, jót, kedvest, szeretetek hanem be is bizonyították azt családias összejövetelük által. Egy nagy család volt az egész község népe, melynek minden tagját a legerősebb kapocs, a szeretet rózsa-lánca tartott össze. Milyen kellemesen tölthették a házi-mulatságon megjelentek az időt? Bizonyára nagyon jól. Nem volt akkor felépítve az a hatalmas válaszfal, mely ma annyi osztályba sorozza a népet. Mindenki megtalálta a maga körét, nem kapaszkodott feljebb. A házi-mulatságok hány és hány fiatal szivet gyújtottak lángra, kötöttek az otthonhoz, a faluhoz; nevelték a fiatalokat békés, megelégedett, hasznos polgárokká és gondos, takarékos háziasszonyokká?... Ha szétnézünk az öregek között, látni fogunk mindkét nemből a régi jó időből valót. Hallhatunk is tőlük a fentebbiekhez hasonló beszédeket. S mi az úgynevezett uj generáció, csak hallgatjuk ezeket a — szerintünk — mesébe illő szavakat és gondatlanul futunk a divat csillogó szépsége után, mint gyermek a tarka lepke után. Még élnek, itt vannak közöttünk az öregek; vállaikat 70—80 esztendő viszontagságai terheli, de azért egészségesebbek, serényebben mozognak, mint sok fiatal, 30—35 éves ember. Miért van ez? Azért, mert ők megbecsülték Isten legszebb ajándékát, fiatalságukat. Ok nem a korcsmák füstös, bűzös levegőjében, éjjeket áttivornyázva töltötték ifjúságuk és férfi-koruk éveit, hanem otthon a családban. Ott rendeztek hires házi-mulatságokat, melyekről olyan sok szépet tudnak nekünk, fiataloknak mesélni. Itt vannak a hosszú téli esték, közeleg a farsang is a mulatságok ideje, milyen szép, magyar néphez illő lenne, ha a fiatalság megfogadná az öregek tanácsát: otthon, a családban rendezne házimulatságokat. Ss. F. TÉLI ESTÉK. A Mikulás tette szerencsétlenné ... Mióta a mi Gazdakörünkben külön szoba van az olvasásra és külön társalgásra: nagyon kedélyes és sokszor tanulságos beszélgetésekkel töltjük a hosszú téli estéket. így a tegnap esti beszélgetésünk is nem marad nyom nélkül lelkűnkben. Egyik tagtársunk elbeszélte, hogy a múlt Mikulás napja, illetőleg a szokásos ijesztés szerencsétlenné tett egy kedves kis gyermeket. Szokás ugyanis ezen a vidéken, hogy nagy kamaszok felöltöznek különféle ruhába. Egyik úgy néz ki, mint valami bekormozott rabló, a másik az ördög képét viseli és rettenetesen csörgeti a láncot, melylyel a rossz gyermekeket vinni akarja. A szülők szívesen veszik, ha aztán ezek a Mikulások felkeresik a családokat. Abban a hitben vannak, hogy a pajkos, rossz gyermekeket ezzel úgy megijesztik, mely szerint nemcsak javulást ígérnek, de tényleg meg is változnak. A kérdésben levő gyermeket is ilyen Mikulásokkal ijesztgették. Még pedig alaposan. Mert azóta a gyermek úgy reszket, mint a nyárfalevél. Szegletbe húzódik, a világért ki nem lépne a házból. Inkább agyonvereti magát, de nem mozdul. Aludni nem tud, sokszorosan felriad és kiált: — Ne hagyjatok ! — Ne bocsássátok be őket! Tehetetlenek a szerencsétlen gyermekkel szemben az orvosok is, kik látják, hogy a gyermek nap- ról-napra sorvad, hogy bizony napjai meg vannak számlálva. A Mikulás tette szegénykét szerencsétlenné. Nagj'ot nézett erre a szóbeszédre Csipkés tagtársunk. Hiszen ő náluk is volt a Mikulás. Mégsem történt semmi baj. — Nem is hiszem én — szólott Bizakodó András uram — hogy attól lett volna a szerencsétlenség. Hát hány gyermek állja és bátran állja ám ! — Ezzel még nem bizonyít semmit — kapta el az uj tanító ur a beszédet. — ügy vannak a gyermekek az ijesztéssel is, mint — a ragadós betegséggel. Egyiket azonnal megérinti a bacillus le- hellete, a másik ellenálló. Csak azt nem tudjuk, hogy melyik az egyik és melyik a másik. Az ijeszt-
