Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-12-03 / 48. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 381 ISMERETEKTABA. Mende-mondák az állatokról. A denevért, e hasznos állatot két mendemonda is üdözi. Sokan azt gondolják, hogy a denevér megdézsmálja a kéménybe füstölni tett szalonát, persze ezzel azért vádolják, mert a padláson és a kéményben szeret tartózkodni, hol az emberek a szalonnát szokták tartani. Ez a vád alaptalan, mert a denevérek kizárólag bogarakkal táplálkoznak és igy nem okoznak semmi kárt, sőt még megbecsülhetetlenül hasznosak. A másik mendemonda az. hogy a denevér az ember hajába kapaszkodik. Ez a halhit nagyon régi eredetű, valószínűleg képzelődés által keletkezett. A vakondot avval rágalmazzák, hogy a fák és egyéb növények gyökereit pusztítja, pedig ebben egészen ártatlan, mert a fogságban inkább éhen bal, minthogy a növényeledelekhez nyúlna. Az elefántról az a mese jár szájról-szájra, hogy nem tud lefeküni, és ha aludni akar, kénytelen egy fához támaszkodni. Mivel pedig mindig egv megszokott fához támaszkodik, nagyon könnyen meg lehet fogni. Azt beszélik, hogy azon fát, elfürésze lik, s mikor neki támaszkodik az elefánt a fával együtt eldül s onnan többé nem tud felkelni. Persze mindez mesebeszéd ! A bagolyról azt beszélik, hogy nappal nem lát. Aki már látta, mily ügyesen védekezik a bagoly níég nappal is az őt ostromló madársereg ellen; az csak nevetni fog e mendemonda felett. Azt is mondják, hogy a medve nem eszi a dögöt s a halott embert nem bántja, azért ajánlják, hogy a veszedelemben lévő vadász feküdjék le, tetesse magát holtnak és a medve nem fogja bántani. Igaz, hogy ha mást ehetik, nem eszik döghust, de bizony ha éhes. aligha ment meg valakit a halottnak tettetése. A szalamandráról azt tartják, hogy a tűz nem árt neki. Ez sem igaz. ,4 vámpírról azt mesélik, hogy az alvó ember lábhüvelykére száll és alig látható seben át kiszívja a vért és ha esetleg el is zavarják az állatot, az áldozat menthetetlenül elvérzik. Mindebből egy szó sem igaz. Egy régi kalendárium. Most van az az idő, a mikor a kiadók elárasztják a piacot jövőévi naptárakkal. A mai kalendárium sokban különbözik a régiektől. Valamikor még megelégedett az olvasó azzal, ha szép versikékben jövendői a százesztendős jövendő mondó a következő évről, ma még receptek is vannak egy jól felszerelt naptárban. Hogy milyenek voltak a régi kalendáriumok, azt érdekesen illusztrálja egy 1790-ből való kis magyar kalendárium, mely nem régiben került napfényre. Az első lapon ez a cim olvasható fekete és piros betűkkel nyomtatva: »Házi és úti uj és ó kalendárium Krisztus Urunk Születése után 1790-ik esztendőre, amely 365 napból álló közönséges esztendő. A Pólusnak 48 gra- dusig való magassága szerént Magyar-Országra, Erdélyre és rész szerént az ő szomszéd Tartományaira alkalmazott Stanislaus Dubranovszki mathemalikus által. Hozzája adattak a’ kedves Olvasóknak kedvekért ebben az esztendőben is valami Hadi történetek, és az Aranyoknak a’ mostani rendelés szerént való uj Táblája. A‘ régi Lőtsei formára. Nyomtattatott Győrben, Streibig József priv. Könyv-nyomtató által.« Ezután a naptári rész következik, melyet érdekessé tesznek az egyes hónapokhoz fűzött versek. A többi közt igy szól a január havi vers : Minden jót kívánok szivemből mindennek. Hazánkat szerető belső, külső rendnek. Egész esztendőben gazdagnak, szegénynek, Szálljon mennyből rájok áldása Istennek. A márciusi vers : Nem hagyja el soha Farkas farkasságát; Barna, barnaságát ; róka rókaságát, Bár bors-törőbe törd eb’feje vadságát. Meg nem jobbíthatod vére hamisságát. A májusi vers is érdekes: A pénz emberség ma, a ruha tiszteség, Ur a’ neve kinek pénzében a’ bőség. TE a’ neve a’ kit le nyom a’ szegénység. Tsak a’ ringye rongya más keserves szükség. A leányokra is gondolt a versek Írója ; október havában igy emlékszik meg róluk : A’ ki kerül hátra, nem esik utában, A’ ki imádkozik, nem késik dolgában. A’ ki várakozik, még jót nyér vártában. Várt leány várat nyér, nem marad pártában. Elmondja ezután a kalendáriumcsináló, hogy a farsang hat hétig tartott, a tiatalság tehát eléggé kimulathatta magát. A leányok közül pedig azok kik nem mentek férjhez a farsang alatt, vagy nem lettek jegyesek, vigasztalást találhatnak az október havára Írott versben. A sáskák.pusztításait többször felemlíti az öreg kalendárium egyébb veszedelmekkel egyetemben. E szerint 1349., 1690., 1693 , 1720., 174G. amaz esztendők, melyekben a sáskák nagy pusztítást vittek végbe. Nagy földindulás volt 1523-ban Erzsébet napján, úgyszintén 1784. április 11-én. Az 1534-iki esztendőt olyannak említi, melyben a drágaság nagy volt. 1662-ben az árvíz sok kárt tett. 1709., 1719., 1738 években nagy döghalál uralkodott. Utolsónak van említve, hogy 1788. február 9-én elkezdődött a törökkel való háború. KIS GAZDA. Az ellésröl s az ellésnéi való segélynyújtásról. Az ellést az úgynevezett vajúdások előzik meg, melyek nem mások, mint a szülési fájdalmak, amelyek úgy mutatkoznak vagyis azon jelek által vehetők észre, hogy az állat hol jobbra, hol halra minduntalan hátra néz, lefekszik, meg feláll és nagyon nyugtalankodik, ezután kezdődnek az erőlködések s ezekkel egyidejűleg az ellés. vagyis a szülés. Az újszülött, ha - rendes fekvése van, fejjel jön előre, mellső lábait előrenyujtva. ha azonban nem úgy mutatkoznék a szülés, ugv az újszülöttnek rendetlen fekvése van s akkor segíteni kell rajta, mert ellenesetben nem történhetik meg a szülés s igy pzen körülmény mindkét állatnak elhullását idézheti elő. Ellés után az ujszüllöttet alaposan megvizsgáljuk. nincs-e valami testi hibája, hogy segíthessünk rajta, mert még akkor könnyen lehet segíteni, azután anyja elé tesszük, hogy lenyalhassa a rajta lévő nyálkát, mi által szárazzá teszi a kis állat testét s egyúttal mintegy fölvillanyozza, mi által a kis állat vérkeringése rendes mozgásba jut. Ennek megtörténtével s ha a kis állat kissé megerősödött, szopni segítsük. Sokan a kis borjut szülés után az anya mellé kötik s ott tartják egyhónapos korig, sőt egészen az
