Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-03 / 48. szám

VIII. évfolyam.

Szatmár, 1905. december 3.

48. szám.

A példa vonz.

(sz.) Régi, nagy igazság az, hogy: a példa vonz; egy példa jobban tanít száz szónál.

E régi igazsághoz hozzá tehetjük: hogy a példa csakis ugy vonz s ngy tanít, ha figyelmesek vagyunk reá; ellenben elvonni szemünk előtt s a feledés homályába bur- kolódzva, nyomtalanul eltűnik.

Igen szép példa, — mely még a fásult szivti emberek figyelmét sem kerülheti ki: — egy olyan család, melyben szülők és gyermekek egymást híven megértik, együtt örülnek jó- és búsulnak balsorsban egyaránt; a szeszélyes sors csapásait közösen viselik.

Mindnyájan a család fejére, az édesapára figyelmeznek, mint kormányzóra. Példás tetteit emlékezetükbe vésik, azokon felbuzdulva, vállvetve, szinte versenyezve munkálkodnak, hogy azon család, melynek ők a tagjai: virágozzék, alapja álljon megrendit- hetlenül, mint a kőszikla. Az ilven családra jöhetnek a sors csapásai, nem inog meg a fölötte tomboló viharok vésze alatt, mert fun- damentoma nem fövenyre, hanem kősziklára: a kölcsönös bizalomra, szeretetre rakatott le.

Valóban az ilyen példa felemelő, vonz és tanít. Azok előtt, kik az élet tövises, járatlan utain reményvesztetten, céltalanul bo- lyonganak: égő fáklyaként lobog s ha nem hunyják be szemeiket, akkor ezen világosság fényénél bizonyára a keresett boldogulás ösvényére találnak.

Ha egy családi példa képes vonzani, tanítani, mit szóljunk akkor egy nemzeti példához? Mit szóljunk ami nagy családunk,

magyar nemzetünk sok dicső és — lájdalom — több esetben szomorú, vonzó, tanító példáihoz ? Ezeket a példákat a történet könyve feljegyezte s világosan tárja elénk, mi levonhatjuk belőle a tanulságot. A történet könyvéből láthatjuk, hogy a már megtörtént események megismétlődnek. Mi lehet ennek oka? Bizonyára a példa, mely vonz és tanít.

Nem kétes, sőt határozottan nagy befolyással van egy nemzeti példa az egész ország népének boldogulására, előbb haladására. A példák sikeres megfejtése irányítja az ország szekere rudját a békés jólét és közmegelégedés útjára.

Sajnálattal tapasztaljuk, — immár három esztendeje — hogy a mi országunk szekere megfeneklett s ha néha napján megmozdul is, csak azért teszi, hogy annál mélyebben sülyedjenek el kerekei a feneketlen pocsolyába, mely elnyeléssel fenyegeti az elakadt terhes szekeret is.

Nem tudjuk mit hoz a jövő. Füleinkbe cseng agg királyunk ajkáról hangzott eme szavak:

— Magyarországra nagy ínség és nyomor várakozik!

Nem tudjuk beteljesedik-e a legelső magyar ember jövendölése. Hisszük azonban, hogy az agg fejedelemmel ezeket a szavakat az apai szív aggódásának lelindulása mondatta.

Egyet azonban — fájdalom — tapasztalunk. Az ekszlekszes állapot fokozatos szüleménye, hogy megakadt az országban a békés munkálkodás; helyét a vesztegetés, ta-