Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-19 / 46. szám
MAGYAR FÖLDMIYELŐ 362 Én remélem — hangzott el az országos szózat, — hogy lesz ián még valami útja és módja a kibontakozásnak, amire azonban sajnos, ma még nincs kilátás. De remény van. Adja Isten. Mi örülünk igazán e nyilatkozatnak. Ami újságunk már a politikai népfellegek gyülemlésénél azon állásponton volt, melyet ma egy országos nagy egyesület élén hangoztatnak. Mi is hétről-hétre tartogattuk és tartogatjuk a reményt olvasóinkban, hogy talán még sem lesz meddő az eddig tett szép társadalmi munkánk, talán még ad a Gondviselés erőt. hogy arra az útra találhassunk, amelyek általában ami alkotmányos fejlődésünknek megfelelnek. Országos jótékonysági cselekedetre lesz szükségünk. Mi lesz a télen ? Ez a kérdés sötét kérdőjelként; áll hazánk egén. Az áldatlan politikai viszonyok még súlyosabbá teszik a közelgő téli nyomorúságot. Ne adja az Isten, de félünk, hogy Magyarország megint téli nyomor előtt áll. Elmaradt sok-sok állami és törvényhatósági munka. Nagy, érezhető baj ez. Sok ezer földmunkás, iparos érzi ezt most is. Hát még majd — a télen ? Megcsökkentek a magánvállalatok is. Okát könnyű kitalálni. Ne is feszegessük hát. Egy bizonyos, hogy a magyar népre megpróbáltatás várhat a rideg tél idejében. Éppen azért nem szabad kétségbeesni. Nem szabad ölbe rakott kezekkel várni a bekövetkező dolgokat. Készülni kell. Országos jótékonysági cselekedetre kell készen lenni az országnak. A magyar társadalomban nem ismeretlen ám a jótékonyság. Főleg, mikor az teljesen indokolva van. Sokszor megmutatta a magyar nemzet, hogy csudákat művel, ha akar és arra igaz oka van. Ezt meg kell tenni, hogy ne csak magunkat védelmezzük, de a társadalmi rend, béke fenntartása érdekében szolgálatot tegyünk a hazának. A nyomor legjobban kedvez az izgatóknak. A nyomor legjobban tönkreteszi a tekintélyt, a kölcsönös egyetértést. A társadalomnak tehát kötelessége van. Vármegyék, városok és községek idejében szervezkedjenek a jótékonysági műveletekre. Jótékonysági egyesületeink vegyék kezükbe az ügyet. És mindenki, akinek az Isten adott, juttatott, tegye meg majd a maga kötelességét. Sok-sok országos gyűjtést rendeztünk mi már. Milliókat hoztunk össze. Egy-egy szoborra vagy más kulturális célra. Hát van-e annál nagyobb, szükségesebb cél, mint ilyen nagy, válságos időben megmenteni a társadalmi rendet, megmenteni az ország békéjét és nyugalmát. E kor oly emléket fog ezzel magának állítani, melyre a késő utódok is büszkén mutatnak reá. Országos jótékonysági cselekedetre leszen szükségünk. Készüljünk rá mindnyájan. Teljesítsünk is mindnyájan hazafias kötelességünket. A király csákója. A királyival mulatságos eset történt a minap. Őfelsége ugyanis gyakran szokta a bécs-uj- helyi kadétiskolát meglátogatni. Legutóbb éppen akkor lépett a tanterembe, amikor a professzor előadást tartott. Hogy a tanár ne háborgattassa magát, a király intett, hogy a tanár folytassa csak tovább előadását. Az előadás tartama alatt ő felsége az első padnak dőlt, tollas csákóját pedig a padra tette. Az első padban ülő növendék nem állhatott ellen a kisértésnek és a tollak közül kiszakitott egyet. A tollrablót baj társai észrevették és természetesen ők is követeltek egy-egy tollat. Már majdnem minden kadétra jutott egy-egy, mikor hirtelen leesett a csákó a földre. Erre a király is figyelmes lett és a mikor látta, hogy szép csákója milyen szánalmas külsejű lett, hangosan kacagni kezdett és megkérdezte a tanulót ugyan mi okból szakította ki a tollakat. — Emlékül akartam magamnak megtartani volt a válasz. — De hiszen erre a célra egy toll is elegendő lett volna — kérdezte a felség. — ügy ám, fölséges uram, de a társaim is megkívántak ugyanilyen célra egy-egy tollat. — Most már nem marad egyéb hátra, minthogy önnek adjam az egész csákót, mert hiszen ilyen csákóval csak nem mutatkozhatom az utcán. A király erre hozatott egy uj csákót és nevetve elhagyta a tantermet. Fogynak a házasságok! A statisztikát, vagyis a számadatok gyűjtését és az ezeknek összeméréséből levont következtetéseket — sokan kipellengérezik, kigunyolják ... Pedig a statisztika, ha az lelkiismeretes alapon készül, sok-sok igazságot felszínre vesz. És sok meglepetésben is részesít. Ez a statisztika szolgáltat nekünk most is egy megdöbbentő jelenséget. Azt, hogy Magyarországon fogynak a házasságok. Olvassuk csak a jelentést: A »Statisztikai Havi Közlemények« szeptemberi füzete szerint az idén szeptember havában 7948 pár kötött házasságot a magyar birodalomban, még pedig 8223 a szorosabb értelemben vett Magyarországon és 725 Horvát-Szlavonországokban. A múlt év szeptember havával összehasonlítva, az idén 2H9-et kevesebb házasságkötés történt, az elmúlt kilenc hónapot tekintve pedig 3700-al kevesebb a házasságkötések száma, mint a múlt év első kilenc havában. Álljunk meg kissé ez adatoknál. Mert nem kicsi dologról van itt szó. Minden gondolkodó ember tudja, hogy a nemzet a családok összességéből áll. A nemzet erejét, alapját, a családok ereje, száma, munkássága, boldogulása alkotja. Ha már most időről-időre igy fognak fogyni a házasságok, mi lesz magából a nemzetből. A kivándorlás maga nagy vérvesztesség a nemzetre. Igaz, hogy maga a kivándorlás is egyik rugója annak, hogy fogynak a hazában a házasságok. De ezzel karöltve a figyelmes vizsgáló más tünetekre is akad.
