Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-05 / 5. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 35 Legszebb az egyszerűség. írhattam volna ezen cikk fölé valami lármás, eifra címet is, például: Cifra nyomorúság. De ezt nem teltem; nem pedig azért, mert nem akartam a legszebbet mellőzni. Hiszem, hogy a fölirt cim teljesen megfelel a lentebb leirt igazságoknak. Korunkban minden téren nagy haladás tapasztalható. Tagadhatatlan, hogy az emberek felbuzdulva, egymást elhagyni iparkodnak. Elsők akarnak lenni a haladásban a legelsők között. De bármennyire is haladnak az emberek a művészet, ipar, kereskedés, vagy földmivelés terén, még sem tudnak olyan fényes eredményt felmutatni, mint a nők a divat terén. Hogy mi a divat és milyen nagy haladást tett, arról nagyon kezdetleges volna Írni; hiszen azt úgy is tudja mindenki, de különösen tudják a nők, kik közül sokan nagy buzgalommal vizsgálják a divatlapokat, amelyeknek hivatása száz meg száz féle ruhát, kalapot stb. ismertetni meg a nőkkel. Ebben nincsen semmi különös, nem is mondhat ellene rosszat senki sem. Akinek sok pénze van, az csináltathat divatosnál-divatosabb ruhákat. Akár mindennap mást viselhet. De az már nem rendén való, ha olyan nők divatoznak, akiknek férjük keservesen keresi meg a mindennapit és ők elég gondatlanul, nem nézve a csekély bevételt, divatos ruhákra költik el a család fenntartására szükséges pénzt; mintegy dacolni kívánnak azokkal, akiknek bőven telik divatcikkekre. Az ilyen szegény divatozókat köznyelven divatmajmoknak nevezik. Sok családban már a gyermekbe beleoltják a divatosságot. A családanya gyermekének minden kívánságát teljesiti, sőt sokszor ő maga kérdi, hogy mit kíván az ő egyetlenegyje. A gyermek növekedvén, vele együtt nőnek kívánságai is. Rá tudja venni különösen a leánygyermek édesanyját olyan sok mindenre, hogy szinte bámulatos. Betegségről, étvágytalanságról sírva panaszkodik, ha édesanyja nem akar neki olyan divatos ruhát venni, amilyen más leánynak van, kinek szülei vagyonosak. A sirás megteszi a kívánt hatást. Az édesanya szive nagyon érzékeny, nem tudja elviselni, hogy gyermekét sokáig sirni lássa. Inkább kész a családtól meghúzni a legszükségesebb cikket is, hogy teljesítse gyermeke kívánságát. Egyszer csak azt veszik észre a szülők, hogy gyermekeiket nemcsak divatossá, hanem nagyravágyóvá is nevelték. Az idő telik, a gyermekek felnőnek. A fiuk házasodókká, a leányok eladókká lesznek. De velük együtt nő a divatosság és nagyravágyás is. Válogatóssá lesz a leány, nem elégszik meg, ha egy-egy iparos, vagy gazdaember tisztességes szándékkal fordul meg házuknál, neki külömb kell. De az ilyen szegény nagyravágyó családhoz úri ember nem igen kopogtat be; iparos és gazdaemberek pedig azt mondják: — Nem nekünk való, kisasszonynak van nevelve, soha tudnók a kedvét eltalálni. Nagyon divatos, a cifraságra sok pénz kell ám! Nekünk csak egyszerű szerény leányok kellenek feleségül. Legszebb az egyszerűen öltözött leány. A leánynak legfőbb ékessége a szerénység, legdrágább a szivjósága. Takarékos, gondos háziasszony olyan leányból lehet, aki nem hódol a divatnak, aki nem a külső cifraságban keresi a boldogságot, de szivében legdrágább kincseivel, szeretettel, jósággal, angyaltiszta ártatlansággal, s a jövőben vetett szilárd reménységgel indul el szive választottjával a ködös, láthatatlan jövendőbe... Igen szép példát mutatott az egyszerűség követésére Diogenesz, görög bölcs. Aki midőn egy vásárcsarnokban tett látogatásakor sok drágaságot látván felhalmozva, igy kiáltott fel: — Mennyi sok minden van a világon, ami nélkül el lehetünk!... És ez a bölcs gazdag ember létére faházban lakott, egyszerűen öltözködött, eledele is csak zöldségfélékből állott, vizet soha nem ivott pohárból, csak egyszerű faedényből. Attila, az istenostora is egyszerűen élt. Vitézei aranyos ruhákban öltözködtek, pompás sátorokban laktak, drága ételekkel táplálkoztak. Ő, kinek nevét az egész világ népe rettegve emlegette, egyszerűen öltözködött, fatányérból evett, fapohárból ivott; még harci paripája is egyszerűen volt nyergeivé. Lehetne még sok példát felmutatni az egyszerűségről; de azt hiszem, hogy felesleges. A közmondás azt mondja: — Azt a kutyát, amelyet bottal kergetnek a nyúl után, nem fogja az azt el sóba. Hasonlatul hozzá tehetjük még: — Beszélhetünk annak az egyszerűségről, akit már gyermekkorában divatosan neveltek, akinek szemeit a divat csillogó szépsége káprázatossá tette. Beszélhetünk olyan leánygyermeknek, aki csak díszelegni kíván, mint a páva, melynek £sak a tolla szép, de egyebe nem használható. Az ilyen leány- gyermek nagyon nehezen, vagy talán soha sem tud az egyszerűséggel megbarátkozni. Példa bizonyítja, hogy sok kedves, divatosan nevelt gyermek divatozta el szülői vagyonát, juttatta öreg szüleit koldusbotra. Ti szülők, nevelők, hintsétek el már a gyermek zsenge leikébe a« egyszerűség szeretetének magvait. Plántáljátok azt folytonosan, még akkor is, midőn a gyermekből ifjú lesz. így nem férközhetik szivükhöz a nagyravágyás ördöge, boldogok, megelégedettek lesznek. És midőn elbocsátjátok őket az életbe, bizonyára áldani fognak titeket; áldani fognak még haló poraitokban is... Arany János nagy költőnk szépen írja egyik gyönyörű költeményében: »Földi ember kevéssel beéri, Vágyait ha kevesebbre méri.« Fogadjuk meg nagy költőnk tanácsát. Mérjük vágyainkat mindnyájan kevesebbre. Ne engedjük, hogy a divat, ez a nagyon költséges vendég a családokban fészket rakjon. Mutassuk meg a jó példát azzal, hogy öltözködjünk egyszerűen. Addig lesz boldog a magyarnép, mig megőrzi őseitől reámaradt szép örökségét — az egyszerűséget. Adja Isten, hogy úgy legyen! Sz. F.
