Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-05 / 5. szám
36 MAGYAR FÖLDMIVELŐ TÉLI ESTÉK Jutka néni. Jutka néni ül magában árván, Hatvankilencz esztendő a vállán! Agyon nyomja búnak bajnak terhe, Mintha régi vig napokra Gondolni se merne! Jutka néni arca jaj be ráncos! Fejére a télnek dere szálldos Osszerogyva meggörnyed a háta, A fagyos föld hideg karja, Szomorú sir várja. Jutka néni nem igy volt ez régen. Sohsem hitte, hogy majd ide érjen! Sok vigasság, hejehuja, zajban Könnyelműen folyt az élet S most látja, hogy baj van ! Jutka néni ül magában árván, Szebb napoknak visszajöttét várván. Elhagyta őt itt a földön minden Te ne hagyd el, szánd meg szegényt Könyörülő Isten! Lévay Mihály. József főherceg és a cigánykatona. József főherceg életéből közlünk egy érdekes epizódot, Thewrewk Istvánnak a magyar főhercegről szóló műve nyomán. A szerző olyan ember elbeszélése nyomán jegyezte fel a történetet, kinek maga József főherceg mondotta el. Az 1866-diki háborúban történt. — Egy cseh helység mellett ütöttük fel táborunkat, beszélte a főherceg. A vidék hegyes és erdőkörnyezte. Az éjszaka beáltával, megtéve a rendes elővigyázatot, táborunk nyugalomra tért. Csak én dolgoztam még lakásomom, egy paraszt házában. Éjfélre lehetett az idő, mikor a ház előtt Halt! Wer da? kiáltás hallatszott s aztán hosszabb beszélgetés. Behívom a segédtisztemet s utasítom, nézze meg: mi baj van odakünn? S jön a válaszszal : »Egy cigánykatona kíván fenségeddel beszélni.« — »Mit akar?« — Nem tudjuk, fenség, nekünk nem mond semmit. Csak fenségeddel óhajt beszélni. — No hát jöjjön be! — S a cigány csakhamar előttem állott. Mielőtt azonban szólni kezdett: a fejével olyan mozgásokat, a szemeivel olyan pislogásokat vitt véghez, miket mindjárt megértve, a segédtisztet távozásra kértem. — Nos, mi a baj ? — Baj van, nagy baj, fensiges uram! — És mi légyen az ? — Az ellensig hátunk mögött s meg akar lepni bennünket. — De hiszen az előőrsök ki vannak rendelve, s ezek semmi gyanúsat sem vettek észre. — Mert még messze az ellenség, de ha aztán itt lesz : akkor vége az előőrsnek, vége nekünk is, jaj, fensiges uram! — De hát mondd: honnan tudod te mindezt? — Méltóztassék az ablakhoz lépni, fensiges ur. Tetszik látni azt a sok madarat, hogy repül ki az erdőből dél felé? A hold éppen ekkor bukkant elő a felhők mögül és én kíváncsian néztem a repülő madarakra. — Látom fiam. Nos aztán? — Hát kírem fensig, a madarak éjjel alusznak ép úgy mint az emberek!... Bizony alusznak s nem repülnének most, ha az erdőben csend volna. De jön az ellenség az erdőből, háborgatja a madarakat, azért repülnek dél felé. — Jól van fiam, csak eredj vissza a helyedre. Alig hogy a cigány távozott; rendeletel adtam, hogy az előőrsöket erősítsék meg s harcra készen álljon a tábor. Nem telt el még egy óra sem, mikor az előőrsök puskáinak ropogása már jelezte az ellen támadó közeledését. így lett táborunk megkímélve az éjjeli meglepetéstől s ezt egy cigány természetes észjárásának, megfigyelő tehetségének köszönhettük. A tél madár-proletárjai. Midőn a téli hideg szelek végig száguldanak a a mezők hófödte tájain: az ember dideregve húzódik barátságos családi tűzhelyére, hol a kandaló pattogós tüze várja. Csak a természet dalosainak, a szegény madárkáknak nincs hol meghúzhassák magukat. Nekik nincs meleg szobájuk. Őket nem várja terített asztal, asztaluk a sik mező, mindenféle kóró és zúzmarával. Sőt néha ezt is megtagadja tőlük a mostoha természet. A sik mezőt ugyanis hetekig sőt hónapokig hólepel, a viz tükrét meg jégkéreg borítja. Ilyenkor kis csapatokba verődve barangolják be a határt a kis proletárok. Ha itt sem találnak már eleséget, félénken húzódnak a házak s magtárak közelébe. A verebek, a pipiskék és fürge cinegék egész csapatát láthatjuk ilyenkor udvarunkon, amint csiripelve keresgélnek egy pár elhullott morzsát vagy szemet. Ezeket a szegény didergő madárkákat, ezeket nevezem én a madárvilág valódi proletárjainak. Ha látod ezt a nyomorúságot — jó földmivelő népem— ha megfontolod a sok hasznot, amit nyáron a káros hernyók elpusztításával behajtanak, azt hiszem. annyit csak te is megtehetsz, hogy háborit- lanul keresgélni hagyod portádon, ha asztalodról lekerülő morzsákat egy alkalmas helyen elibök szórod. Épen erre vonatkozólag a következő érdekes | dolog jut eszembe. Báró Berlepsch német természetbúvárról olvastam. hogy a madárkákkal különösen nagy kedvvel foglalkozott. Azért most a nagy hidegek jártával parkjában egy madáretetőt állított fel. Egyik zimankós téli reggelen kiment, hogy kis vendégeiben gyönyörködjék. Az etető körül mintegy 60 különböző madárkát talált vígan ugrándozva. De ahogy tovább ment parkjában szomorú jelenség tárult szemei elé. A fák alján, a földön több czinegét, sármányt talált élettelenül. Miután felbonczolta a megdermedt hullákat, azon meggyőződésre jutott, hogy a szegény párák éhség által pusztultak el. Nem volt ugyanis kelig
