Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-29 / 43. szám
340 MAGYAR FÖLDM1VELŐ bajait. Sokszor hallgatódzik, ellesi a bizalmas beszélgetéseket ... Ily tapasztalatokkal megrakottan fut a falu végén levő sátras szekérhez, hol anyjának vagy nénjének híven előad mindent; mellékletül egy pár szárnyas vagy négylábú állatkát is nem ritkán magával emel. Mikor aztán a jövendőmondó megérkezik, körülfogja az egész falu és kíváncsian lesik ajkairól a jóslást. És a szegény nép, nem ritkán úri asszonyok is hiszik, fizetik s mentői jobban beteljesedik valami mondása, annál jobban hirdetik, hogy lám a kártyavető megmondotta. Okos ember nem engedi meg, hogy házában az ilyen cigány-nő csalásait folytathassa. A cigányokat nagy részben mi magunk rontjuk el, mert alkalmat aduiik nekik az efféle élet folytatására. Szoktassuk őket dologra, nem pedig babonás csalásokra. lyazmondó. SZŐ VETKEZZÜNK-EGYESÜL JÜNK! Szövetkezeti gyűlés Szatmáron. Az Északkeleti Vármegyék Szövetkezeteinek Szövetsége október 18-án Szatmáron gróf Csákv László elnöklete alatt intézőbizottsági gyűlést tartott. Poszvék Nándor titkár felolvasta a Szövetség Il-ik és 111-ik évnegyedi működésére vonatkozó terjedelmes jelentését. A titkár jelentéséből kiemeljük, hogy mindinkább népesebb szövetségi közgyűlések arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Szövetség már alig nélkülözhető összekötő kapcsot képez Szatmár, Szilágy és Ugocsa vármegyék szövetkezetei között. Uj hitelszövetkezetek felállításának előkészítése céljából a titkár megjelent Csegöldön, Dobrán, Kiskol- cson és Halmosdon, hol remélhetőleg meg fognak a hitelszövetkezetek alakulni. A Nagykárolyban felállítani szándékolt ipari hitelszövetkezetre vonatkozólag a Központ tudatta, hogy olyan ipari hitelszövetkezetet, mely csupán hitelezéssel foglalkozik, meg nem alakit. A Szövetség az utóbbi időben megalakította a mikolai, szaniszlói és alsókaznaci hitel- szövetkezeteket s ezzel a Szövetség kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek száma 100-ra emelkedett; ebből 40 Szatmár, 39 Szilágy és 21 Ugocsa vármegyére esik. György Endre indítványára elhatározta az intézőbizottság, miszerint a Szövetség kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek értesitendők, hogy az ön- ként, illetve, ok nélkül kilépő tagokkal szemben alkalmazkodjanak a Központ felfogásához a 10 százalék levonást illetőleg. Ugyancsak György Endre indítványára a titkár felkérelett, hogy a szövetkezeti vezetőkkel való érintkezése alkalmával hívja fel figvelmöket az uj 5 és fél százalékos annuitásos földkölcsönökre. A szövetkezetek nemzetközi szövetsége most tette közzé 1904—1905-ik évi jelentését. A jelentés szerint a szövetség múlt évi történetében legfontosabb esemény volt a Budapesten rendezett nagygyűlés, amelynek révén sikerült a távol keleti országok figyelmét is felhívni a szövetkezeti ügyre s annak újabb nagy lendület adni. A nagygyűlésen megnyilvánult érdeklődés fölülmúlta az összes eddigi kongresszusokon mutatkozó érdeklődést. A szövetség 10 éves múltra tekinthet vissza. 1895-ben 81 szövetkezet tartozott a kötelékébe, 1905-ben 531-re szaporodott a szövetséghez csatlakozott szövetkezetek száma. A múlt év folyamán 80 uj taggal szaporodott, ezek közt több nagy kötelék is van, mint a mezőgazdasági szövetkezetek neuwiedi köteléke, mely maga 4600 szövetkezetét számlál 350.000 taggal. VASÁRNAP DÉLUTÁN. Temetkezés.*) Az esemény inkább sejtelmemben él, mint emlékemben. Olyanformán hat reám, mint a rossz álom, a melyből egy-egy részlet kidomborodik a homályból, s annál rémesebb, minél kevesebb az összefüggés a részek közölt. Nem voltam még négy éves. Anyámmal, ki gyászt viselt, hosszú utat tettünk egy fogoly meglátogatására. A tájék, a mezők, az erdők, melyek mellett elhaladtunk, mind kivesztek emlékemből. Háltunk-e meg valahol, pihentünk-e valamelyik szállóban, ki volt velünk? mind erre nem emlékszem. Az egész utazás ugv tűnik föl nekem, mintha egy végtelen hosszú községen mentünk volna át. És mintha sötét éjszaka lelt volna. Lassan haladtunk. Az utszéli házakba be lehetett látni, mert mindegyikben gyertya égett. Szörnyű látvány nyílt meg előttünk. Az első házban, mely szegény emberé lehetett, s melyet egyetlen szál gyertya világított meg kétesen, egy ravatal volt felállítva. A ravatalt gyermekek, nők, aggok állották körül, némán könnyezve, halkan suttogva. A gyertya hamva magasra nőtt, mintha egy fáklyát akarna pótolni. A ravatalon nem feküdt senki. Olyan különös volt ez az üres ravatal; virrasztók, halott nélkül. Kocsink tovább haladt és a szomszéd háznál ugyanezt a jelenetet láttam. Némán könnyező emberek és üres ravatal. Vájjon álmodtam-e? Mert a harmadik, a negyedik, az ötödik háznál és tovább, egész addig a pontig, hol emlékezetem fonala elszakad, minden házban virrasztók voltak üres ravatal körül. Hajnalhasadtakor láttam a tornyokban, hogy a harangok erősen himbálóznak az állványon, de hangot nem ad. A templomajtók nyitva voltak s gyászos gyülekezet volt látható. A pap ott állott a szószéken, de egy szavát sem lehetett hallani. A fehér országút úgy terült el előttünk, mint egy végtelen hosszú szemfedő. A csűrök tetején mélázó gólyák sírból jött árnyakhoz hasonlítottak. A légürben hollók és sasok kóvályogtak. Az emberek arcán gyász és kétségbeesés. Évek múltak el, és én kutatni kezdtem a sötét emlékű látomány okát. Mi lehetett az a nagy és általános temetkezés, a melynek minden szertartása néma volt, s hol mindenütt jelen volt a halál, a nélkül, hogy halott lett volna ? És a mint nőttem és öntudatra ébredtem, meg*) Mutatóul közöljük a minap elhunyt Bartha Miklós jeles iró »Hangulatok« cimü szép könyvéből. (Szerk.^
