Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-29 / 43. szám
xWAGYAR FÖLDMIVELŐ 339 És szegényebb lesz ezzel ? Sokszor valamely vásár éppen szombatra esik. Tudja a zsidó polgártárs, hogy ugyancsak felhasználhatná az időt, tisztában van azzal, mennyit vészit és mennyit nyerhetne. Talán mozog is a zsebében a bugyeláris, vére pezseg, indulatja kergeti. Nem megy sehova. Ünnepet ül, mert tudja, hogy az Istennek is meg kell adni ami az Istené. Azért bizony tanulhatna ám a magyar az ang- lustól, meg egy másik néptől mely itt él és boldogul mi közöttünk. Bolyongó Marci. Egy keztyüs meséje. Élt Pozsonyban egy becsületes, egyszerű keztyüs. Buzgón, lelkiismeretesen varrta éjjel-nappal a finom bőrkeztyüket, hogy becsületes munkájával megszerezze a mindennapi kenyeret. Ő is családja is boldog volt mindaddig, a mig egyszerre csak nagy szerencse érte. Megnyert egy kétszázezer forintos főnyereményt. Első dolga volt, hogy mesterségét abba hagyta. Palolát épített, nyáron át villában lakott s leányát egyenesen egy herceg számára nevelte. Tudvalevőleg kétszázezer forint nem pénz azoknak, kik naponként ezrekkel dobálóznak. Csak két év telt el, dobra került a palota, a villa, zálogházba az ékszerek.. . a keztyüs újra megnyitotta keztyüs boltját. De a régi vevők két év alatt elszoktak s minthogy a szerencse másodszor nem igen fordítja arcát a halandó felé, kénytelen volt boltját becsukni. A keztyügyáros leánya egy keztyügyároshoz került szolgálatba. A keztyüs úgy halt meg mint koldus a pozsonyi szeretetházban. Akik kártyát vetnek ... Isten a jövendőt eltakarta szemeink elől. És milyen jól tette! Mi is lenne velünk, ha eszünk megnyílásától — sírunkig, minden reánk jövő eseményt előre láthatnánk ? Azt el nem lehet mondani! Támadna a világon egy borzasztó zűrzavar, egy rémületes harc és háború! Az egyik például azt mondaná: az én életem úgy is egy pár nap; rajta! heje huja, világ búja! A másik vagy örömében, vagy félelmében talán megőrülne! Azután a mi legfájdalmasabb lenne: elköltözne a földről a reménység angyala; ez a szelíd, kedves lény7, mely a paradicsom küszöbétől — koporsójáig kiséri a szegényt, a gazdagot, a boldogot és szerencsétlent. Reménység nélkül mi lenne a mi életünk ? Valóban jól van úgy, amint van. A Gondviselés ezzel is bölcsességét mutatja meg. Annak dacára azonban, hogy a Gondviselés e bölcs intézkedésének helyes voltát a józan ész belátja, az emberi szív nem ment a kívánságtól. Be akar pillantani a jövőbe. E kíváncsiságnak bizonyos tekintetben mindnyájan rabjai vagyunk. Úgy tartják, az első asszony, Éva anyánk története, meg a további tapasztalat is bizonyítja, hogy e gyengeségben különösen a nők szenvednek. És van a földön Istennek különösen egy teremtménye, ki talán természete, életmódja, élelmes gondolkozása miatt is kitudja zsákmányolni a szivek e gyengeségét, kígyó módjára csúszik a kebelhez, hogy annak vágyait megismerve, elhitesse a vergődő lélekkel, hogy ő látja, tudja a jövendőt. Ki ne látott volna már életében kártyavető cigány-asszonyt! Ott ül a konyha küszöbén. Haja bozontos, mint a szénás szekér, arca ráncos, mint egy7 legény vasárnapi csizmaszára. Szeme sötét, mint az éjszaka, vagy mint a jövendő, melybe nem láthatunk. Sovány, száradt karjai egy pillanatig nincsenek nyugodtan, ujjai közt kártyát hever. Ez a jövendő könyve, lapjairól olvassa az eseményeket! A család fehérnépsége körülveszi. Félelemmel és reménységgel közelednek feléje, jói tartják étellel, még néha pénzzel is... hiszen ingyen nem lehet jövendőt látni... • Jön a ház asszonya. A vén cigány asszony mereven néz reá, aztán félelmetes komolysággal keveri össze a kártyát, hogy a figurát kivethesse. S hangzik a jóslat. — A nemzetes ásony soká fog ílni. Sip unokáját izs meglátja, jányának gázsdág kirője lesz, mennyázsonyi koszorút már nem sokára venni kell. Boldog megelégedéssel hallgatja a jó anya e szavakat; szerinte nyilvánvaló, hogy szivébe látott ez asszony; hiszen ott lakik lelkében a remény: boldognak látni gyermekét és e látásban boldognak lenni. Jön a csinos leányzó. Kezei izgatottan játszadoznak kötényén, szive hevesebben dobog, mintha sorsa felelt határoznának most. És itt is hangzik az ítélet. Sip kisásonv, nágy örömöt mondok, sip legény jön kírőbe, ázstán nágyon boldog les. És igy tovább. Mindenki megkaphatja a feleletet, csak kérdezni kell. Hja ! a vén cigány-asszony a jövőbe lát V S valóban lát-e ? Hát édes jó Istenem, bog}7 hiheti ezt az okos ember? Mivel különb teremtmény ő, mint jó magunk ? Vagy talán a kártyában van az a varázshatalom? No hiszen, már ezt csak senki sem hiheti. De hát mégis van valami a dologban — mondani fogja nem egy anya, szerelmes kis leány, mikor legtitkosabb vágyainkat, gondolatainkat is kitalálja! Hát hadd feleljek meg erre is. Az efféle czigány asszonyok legjobban szeretik felkeresni a falukat, a korcsmákat, az ajtóküszöböket, a kapufélfát, azokat a helyeket tehát, hol rendszerint a leghiszékenyebb emberekre talál. Kétség- beesett szerelmes, ki mégis remél még valamit a jövőtől, sopánkodó gazdaasszony még mindig találkozik elég. A kártyavetőnő egyes eseteknél híven, határozottan felel és nem ritkán egész izgalmat idéz elő a falukban. Mert minden szavát szentül elhiszik. Persze, arra a józan gondolatra a faluban alig jön valaki, hogy az ilyen cigánynő sohasem lép a faluba készületlenül. Jövetelét rendesen egy sereg apró cigánypuja előzi meg, kik szerencsés jó napot kívánva, krajcárt kérve... vizsgálnak, fürkésznek mindent. Ha csak akkora legyen is a purdé, mint az öklöm, elég huncut arra, hogy a gazda arcredői- ből, a család kedélyhangulatából, a leányka dalaiból, szemeiből, arcmozdulataibói kiolvassa vágyait,
