Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-15 / 41. szám
328 MAGYAR FÖLDM1VELŐ kocsistól, valamint a rajta ülőkkel együtt belezuhantak a Tiszába. A lovak és a kocsi azonnal elmerültek, az asz- szonyt és leányát azonban a viz árja lesodorta a kocsiról s csak a közelben levő révészeknek köszönhető, hogy ők is ott nem lelték a halálukat. A révészeknek ép akkor sikerült az asszony kezét elkapni, mikor már egészen el akart merülni. Amint az asszony! a csónakba akarták felhúzni a révészek, akkor látták, hogy annak leánya egészen aléltan görcsösen anyja szoknyájába van kapaszkodva akit pedig már a Tisza fenekén hittek. így szerencsére mind a kettőt megmentették, de a két ló és kocsi odaveszett. — Megőrült ijedtében. A vasvármegyei Gesztenyés községből borzalmas hir érkezik. Egy halottnak hitt leány felébredése következtében megörült egy asszony. A napokban Junghausz András gesztenyési lakos tizenhétéves leánya, aki már hosszabb idő óta betegeskedett, olyan állapotba jutott, hogy hozzátartozói halottnak hitték. Az eset estefelé történt s a halottkémet csak másnap reggel akarták értesíteni, a halottnak vélt leányt azonban még aznap este ravatalra helyezték. A családtagok este 11 óráig voltak a ravatal mellett, aztán pedig egy Rajsli Katalin nevű szomszédasszonyt bíztak meg, hogy a halott mellett virraszszon. Éjfélután nagy sikoltás verte fel az alvó családtagokat. Amint a halotti szobába benyitottak, a halottnak vélt leányt a koporsóban ülve találták, ellenben a virrasztó Rajsli Katalin a szoba egyik sarkába húzódva, folyton sikoltozott. A házbeliek le akarták csendesíteni a remegő asszonyt, mikor azonban hozzá akartak nyúlni, hogy a sarokból kihúzzák, teljes erővel támadt a leány apjára, majd pedig a ruházatot kezdte letépni magáról. A házbelieknek csak nagynehezen és a szomszédok segítségével sikerült ártalmatlanná tenni a szerencsétlen asszonyt, aki a halottnak vélt leány feltámadása következtében az ijedtségtől megőrült. A halottnak vélt leányía feltámadás óta jobban érzi magát, de még azért súlyos beteg. — A borital és az életkor. Eg)' statisztikai összeállitás szerint, amelyből a 30 éven alul elhaltak ki vannak hagyva, az tűnik ki, hogy a mértékletes borivás nem ártalmas, nem veszélyezteti az egészséget, sőt inkább az élettartamnak előnyére szolgál. A táblázat igy hangzik: 1. A gyenge borivók átlagos életkora 6048 év 2. A kellő mértékkel ivóké .... 61-52 » 3. A szesztől tartózkodóké ...................58'87 » 4. A szokásos szeszfogyasztókké . . . 57'3t » 5. Az iszákosoké ..................................53'62 » a ‘14 HAl Ferdinand fejedelem Ber* naSy a£ 0 * linben. Ferdinand bolgár fejedelem, aki az elmúlt tél folyamán hivatalos látogatást tett a berlini udvarnál, azután pedig a német császár meghívására résztvett a német trónörökös esküvőjén, nemso-i kára ebben az évben harmadszor fogja a berlini udvart meglátogatni. A bolgár fejedelem ugyanis résztvesz unoka- öcscsének, Károly Edvárd szász-kóburg-gótai hercegnek Viktória Adelhaid slezvigholsteini hercegnővel való esküvőjén s ebből az alkalomból újra találkozni fog Vilmos császárral. — A szász király házassága. A szász király házassági terve ismét felmerült Vilmos német császár e hó 30-án hosszabb látogatásra Drezdába érkezik. Drezdai jelentések szerint ez a látogatás szorosan összefügg Frigyes Ágost szász király házassági tervével. — Az orosz-japán háború ára. Egy bécsi tengerészeti lapban, a Marine-Rundschauban Helfferich dr. titkos tanácsos tollából kimutatás jelent meg arról, hogy mibe került Oroszországnak és Japánnak a másféléves rettenetes háború. Oroszországra nézve a kimutatás igy szól: A birodalmi járadékokból 381 millió rubel Az 1904. és 1905. évi büdzséfölösleg 168 » » Összesen 549 millió rubel Ebből azonban felszámítandó rendkívüli, de nem a háborúval összefüggő célokra 235 » » Marad 314 millió rubel Kölcsönök 1209 • » Az összes kiadás 1523 millió rubel Japán kiadásai: Külön alapból 640 millió yen Fölöslegekből és kiadások korlátozásából 964 » » Uj adók és monopóliumok 137 » » Különféle bevételek 2 » » Hadi kölcsönök 1134-5 » » Egyéb kölcsönök 31 » » Összesen 1464-2 millió yen Lehet, hogy a kimutatás nem egészen pontos, de ez esetben is áll az, hogy a hatalmas összegek százszorosán áldásthozóbbak lettek volna, ha kulturális célokra fordították volna. — Mit akar a cár? Nem oly régen történt, hogy az orosz cár kezdeményezésére Hágában összeültek a hatalmak követei, hol a világbékéről tanácskoztak. A tanácskozásnak nem igen volt eredménye, mit eléggé bizonyít a japán-orosz háború annyi borzalmasságával. Az orosz cár ugylátszik okult ezen háború szomorú tapasztalatain, mert a hatalmakat újból felszólította, hogy a békéről tanácskozzanak. A legutóbbi kongresszuson óriási baklövés volt az,' hogy a pápát nem hívták meg a tanácskozásra; pedig a világ legelső lelki hatalmassága, kinek jogköre kiterjed minden népre, elsősorban hivatott arra, hogy szavát a béke érdekében felemelje. A mostani tanácskozáson hir szerint a pápa is képviselve lesz. XEVESSÜX Kü! Mai gyermekek. A kis Ella : Mariska ! van már vőlegényed ? Mariska gúnyosan : Több, mint neked ! * Melyikei szereti. Ur: Melyik tésztás ételt szereted more legjobban? Cigány : Csókolom kezsét, a fistelt kólbást! * Iskolában. Tanító: Pista, hogy hívják a kacsát másképen ? Pista : A kacsát másképen hattyúnak hívják. * Fiskálisok. Két fiskális, egyik hórihorgas, a másik feltűnően alacsony, vitatkoznak. — Mit akar ön, — mondja a hórihorgas. — Hiszen én önt a zsebembe dughatom. — Akkor sokkal több tudomány lenne az ön zsebében, mint az eszében — vágott vissza a kis fiskális. aaas. m Babák és gyermek-kocsik. Si® m Szatmári bazár. Blatniezky István Kazinczy-utcza 10. szám alatt a kir. kath. fögimn. mellett. Cserépkályhák, tűzhelyek, fürdőkádak ----------------- és kandalok. ----------------UJ !----John-féle mosógép, telitelt gőzzel. — UJ ! Sz abadalmazva Ausztria és Magyarországon. Ezen mosógép, valamint a légelősegitő kémény- toldók nálam kaphatók, utasítási nyomtatvány-----------:------------- nyal együtt. ------------------------Vi szontelárusitók nagybani vételnél kedvezményt kapnak. Teljes konyhafelszerelések, főzőedények, metszett és vésett üveg készletek, porcelán áruk. Thea, kávé és evökészletek. Mindenféle aoél, diszmü, rövid- és Nürlenbergi áruk nagy----------------------------raktára.-----------------------------To vábbi szives pártfogást kér BLATNICZKY ISTVÁN. HflIOi Szabadalmazott mosógép és kémény-toldó. MORVÁI JÁNOS KÖNYVNYOMDÁJA. SZATMÁRON.