Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-02-05 / 5. szám
5. szám. Vili. évfolyam. Szatmár. 1905. február ő. A pénz. Nézem a szegény favágót, ki reggeltől napnyugtáig verejtékének hullása közt darabolja a fahasábokat. Miért vállalkozott e gyötrő munkára ? Azért a néhány garasért, melyet gazdájától kialkudott. Naponkint figyelem a gazdák küzdelmét, érző szívvel kisérem gondjaikban, fáradalmaikban, csudálom sokszor mint dacolnak hideggel, meleggel. Miért mindez? Azért a pár forintért, a melyet naponkint megkereshetnek. Emlitsem-e a kereskedők lázas tevékenységét ? A sötét gondot, mely üzleti könyveik közt homlokukon borong? Vagy lerajzoljam azt a forró lázat, azt a gyötrő nyugtalanságot, mi az embereket a börzéken, a bankokban, a zálogházakban, az élet nyilvános piacán meglepi és fogva tartja? Azt a temérdek pert, mely sokszor a testvéri sziveket is szétszakisztja! Azt a kiirthatlan vágyat, mi a fizetés jobbításért a legfelsőbb hivatalnoktól le a legutolsó napi díjasig olyan élesen kifejlődve van? Miért mindez ? Nemde senki sem tagadhatja, hogy a pénzben rejlik az a titkos varázserő. Ott kell keresnünk ama hatalmas rugót, melyen az emberek cselekedetei sokszor megfordulnak. Az emberi szívbe a Gondviselés ültette a szerzési vágyat és igy természetesnek találhatjuk, hogy mindenkire hatással van a pénz, mint e vágy kielégítésének eszköze. Ámde a gondviselés bölcs célból adományozta az embernek a szerzési vágyát és nem azért, hogy az teljesen lefoglalja, rabjává tegye az embert. Fájdalom, a mi korunkban ez az állapot bekövetkezett. A pénz csakugyan uralkodik a sziveken. Uralkodik az erény, a jellem, a becsület, a munka felett egyaránt. A kapzsiság veszélyes szenvedélye kiöli a legszentebb érzelmeket, háttérbe szorítja az igazságot s ingadozóvá teszi az akaraterőt. Ma már alig van áldozat, melyet az emberek meg ne tennének — pénzéil. „Szembe- szálinak az ágyukkal, bányák gyilkos gőzét és porát szívják be, ólom, foszfor s egyéb ártalmas anyag munkásai lesznek, sziklákat robbantanak, ragályos helyeken élnek s lelkűk e világi és másvilági nyugalmát kockáztatják, — az aranyért. Semmi munka sem oly kimerítő, semmi veszély sem oly fenyegető, hogy az emberek ne vállalkozzanak reá, — csak a dijak legyenek elég nagyok!“ Annyira vagyunk Írja egy másik iró gúnyosan, hogy ma már csak a madarak dalolnak és a fecskék építenek fészket — ingyen. Hát ez bizony nem jól van igy. Szomorú dolog, mikor az arany, ezüst, réz, ez érzék- telen, önmagukban is tehetetlen ércek legyőzik, rabigájukba hajtják és kormányozzák a lélekkel biró, magasabb célra hivatott embert! Ezt a bölcs Isten, midőn szivünkbe oltotta a vágyat szerezni, bírni valamit, nem akai'hatta. Ő azt akarta, hogy a pénz csak eszköz legyen az ember kezében, melylyel rendeltetését könnyebben elérje.
