Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-10-08 / 40. szám
316 MAGYAR FÖLDM1VELÖ pagályhoz hasonló köröm van, melyre kúszáskor szüksége van. Nappal ketrecében alszik, de mihelyet leszáll az alkony, fölébred, rovart keres és ezzel táplálkozik. Egyéb sajátos tulajdonságait még nem igen sikerült megismerni. VASÁRNAP délután. Nem lesz mindig árva... — A »Magyar Földmivelő« eredeti elbeszélése. — Régen — még a filokszériás idő előtt és utána is — vidám szüreteket tartott Kemény Bálint, a falu egyik módosabb gazdája. Meghívta ő nem csak rokonait, de minden jóemberét is a szüretre. Hogy annál kellemesebb, emlékezetesebb legyen a szép tisztesség, szomszédjával Réti Antallal nagyszerű előkészületeket tettek és serényen buzgólkodtak, hogy a vendégek jól találhassák magukat. Mivel szőlőjük egymás mellett volt, egyszerre tartották meg a szüretet Kemény Bálint portáján. A két szomszéd, már mint Kemény és Réti nagyon jó barátságban éltek, minthogy keresztkomák is voltak, édes testvérként szerették egymást; szívesen meghallgatták és követték egymás jótanácsait, együtt örültek jó, és búsultak balsorsban egyaránt. Egyetlen egy névnapot, születésnapot, keresztelőt, ünnepet vagy szüretet nem tölthettek volna el egymás nélkül. De mivel nincsen olyan hosszú ut, amelynek vége ne volna, úgy e két család boldog egyetér- sem tartott hosszú évtizedeken keresztül. Igen sokszor megtörténik a legjobb barátok, vagy egymást megértő, szerető családok között, hogy valami csekélységért megharagudnak egymásra, éppen ez történt meg a két szomszéd között is. Elszakadt egy időre az a rózsalánc, mely édes testvérként fűzte egymáshoz a két jó szomszédot és keresztkomát. Idegenek lettek. Nem szűnt meg azonban a jóbarálság a gyermekek, különösen a tizenhat éves Kemény Juliska és a legénysorba nőtt Réti Bandi között. Ók, bár tiltották egymástól szüleik, azért gyakran találkoztak a kéri palánknál, vagy a templomból hazamenőben. Az öreg szomszédok pedig kerülték egymást, nem tartották többé együtt a szüretet sem. Teljes két esztendeig tartott a harag. Az eladó leánynyá nőtt Juliska és a legénysorban már a házasodni valók között álló Bandi sokat gondolkoztak azon, mi módon lehetne az öregeket kibékíteni egymással. Fájt szerető szivüknek, hogy nem adhatják tudtára szüleiknek azt az édes titkot, melyet már olyan régen tudnak ők ketten, amely még szorosabban fűzte össze szivüket most, mint gyermekkorukban; mikor nem tiltották el szüleik az egymással való találkozást. Árvának érezték magukat szüleik mellett is, kik nem hallgatták meg gyermekeik szívből jövő engesztelő szavait. Legjobb orvosa azonban mindennek az idő. Tavaly éppen szüreteltek Kemény Bálint szőlőjében, nagyszámú rokonság, jó barát gyűlt össze akkor is a vendégszerető gazdához. Mindnyájan vidáman, igazi magyaros jókedvvel mulattak. Telt hordókból tüzes ó-bort hordott Kemény gazda vendégei elé. Alkonyaikor, midőn már a jókedv tetőpontra hágott, egy vendég a gazda viruló szép eladó leányához, Juliskához fordulva, elkezdett egy szép szüreti dalt, melyet aztán mindenki, de maga a gazda dalolt leglelkesebben. Alig hangzott el a szép dal, Kemény Bálint gyújtott rá a következő szép szüreti nótára: »Őszi harmat, hideg eső, Ősszel érik meg a szőlő, Ha megérik, bornak szűrik, A szép kis lányt férjhez veszik.« Midőn a nóta véget ért, nyomban a szomszéd szőlőjéből Réti Bandi hatalmas hangú nótája hallatszott : »Ez a kis lány nem lesz mindig árva, Szüret után én leszek a párja.* Meglepődött mindenki a váratlan válaszú nótára. Kemény gazda mérgesen ugrott fel székéről és a szomszéd szőlője felé fordulva, tele torokkal kiáltotta: — Ki volt az? Ki mondja azt, hogy az én leányom árva?... Hiszen élek én, él az édesanyja, élnek testvérei, élünk itt mindnyájan!... — Én mondom, — és bátran előlépett a gazda és vendégek nagy meglepetésére Réti Bandi — mert tudja meg gazd’uram, hogy Juliska leánya nem lesz mindig árva, mert mi kelten már régen szeretjük egymást és Juliska kész elhagyni szüleit, csakhogy vége legyen szive árvaságának. Én pedig, most e díszes vendégség előtt nagyon szépen kérem gazd’- uramat, ne tagadja meg legnagyobb kérésem, engedje meg, hogy szűrei után én legyek a párja Juliskának. Kemény gazdának torkán akadt a szó e nem várt bátor beszédre, hiába köszörülte, egy szó nem sok, de annyit sem tudott kimondani. Végre Juliska édesanyja törte meg a csendet, közelebb lépett férje- urához és szelíd hangon igy szólott hozzá: — Ne mondjon ellent kelmed, hiszen tapasztalhatta, hogy Juliska leányunk nagyon szereti Bandit. Aztán meg derék ember ám Bandi, soha nem vétett sem kelmédnek, sem nekem. Gondolja meg, hogy Juliska leányunk földi boldog, vagy boldogtalansága függ egy rövid szavától. Egyezzen bele kelmed, hiszen csak nem haragszunk Bandira és szüleire mindig ameddig csak élünk?!... — No hát nem bánom, — válaszolt Kemény Bálint — ne legyen hát árva az én leányom, legyen a Bandi párja. De kikötöm, hogy a kézfogót most nyomban tartjuk meg. Hívjátok el Réti Antalt is, mert ez a két gyerek kibékített engem hajdani legjobb szomszédommal és kedves komámmal. A fiatalok és vendégek nagy örömére akkor este meg is történt a kézfogó. * ■K * Ismét szüretelnek Kemény Bálint szőlőjében. A vendégek között ott ül Réti Bandi és az öreg gazda is, kinek bár sok ezüst szálat tűzött az idő hajfürtjei közé, azért a legvidámabb és jókedvvel kínálja vendégeit, mig Juliska a fiatal asszony kipirult arccal, gyorsan siklik tova az üres edényekkel és tűnik elő az ételekkel rakott tálakkal, addig Kemény Bálint mosolyogva szól vendégeihez:
