Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-08-27 / 34. szám
266 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Muszáj ... Mult vasárnap történt. Városunkban éppen az istenitiszteletről jöttek a hívek — minden templomból, A város közepén elhúzódó főutcán hullámzott a vasárnapot ünneplő közönség. Legtöbb ember, asszony, imádságos könyvvel kezében vonult a csendes otthonba. Mások vidám beszélgetésbe me- rülten élvezték a nyugalom napját. E látvány közzé igazán szomorúan megható jelenet vegyült. Cséplő-gépeket vontattak 8—10 ökörrel egy egy nagy gépben. Talán három-négy ilyen szállítmány döcögött végig az utcán. A hőségtől úgyszólván megsült magyar emberek vezették a masina látványosságot. Emberek és jószágok tele porral, piszokkal. Éktelen csálék és biztatások közt vonszolták a kövezett utcákon a szállítmányt. Az emberek valósággal megbotránkoztak. Egy öreg polgár nem is állhatta meg. Odament a szállító emberekhez és méltósággal teljesen igy szólott — Atyámfiái, maguk keresztények és magyar emberek. Vasárnap vállalkoznak erre? — Uram, eléggé fáj ez nekünk — szólott egy jó képű magyar ember. De muszáj 1 Hajtanak, különben nem lesz kenyerünk. — Hát kié ez a masina? Megmondották. Egy nagy bérlőé, aki — igen helyesen — szentül megszenteli a szombatot. Nevét nem hallottam jól, mert a távolból szemléltem a történteket. — Csálé, hej... hangzott az ostorok biztatása. És a nagy masinák dübörögtek tovább... tovább a másik uradalomba. Eddig van. Mondjak-e még tovább is valamit. Szükségtelen. Vak aki nem látja, hogy a mi országunkban csupa komédia a vasárnapi munkaszünet. Csak az a baj, hogy szomorú komédia, mely elébb ntóbb siralmas állapotokat fog teremteni. Ha még nincs megteremtve. Szép az a szabadság! Aranyos és nyalós is. Csak attól tartunk, hogy ez a nagy szabadság leszen majd a magyar nép sírja. Ne adja az Isten! Cenaor. Drágaság. A városiak, vagy mondjuk igy: mi városiak szörnyen panaszkodunk, illetőleg jajgatunk, hogy rettenetes nagy a drágaság. És legtöbben elismerjük, hogy jóhiszemüleg azt mondják : — Most csak a falusiaknak van jó dolguk. Hordják nyakra-főre az aprójószágokat, tojást, kerti veteményt és mi mindent. Szedik a jó pénzt, talán úgy, hogy még sohasem. Hiszen bár úgy lenne, hogy a falusiak már egyszer összeszedik magukat. Reájuk férne. Nagy küzdelem ma ugyanis a gazdálkodás. Künn a mezőn, benn a majoros udvaron egyaránt. A városi ember legnagyobb részének fogalma sincs arról, mi küzdelmet, kitartást, áldozatot kell hozni a falusi gazdálkodó embernek egy kicsike kis sikerére. Elismerjük, hogy a drágaságnak egyik legöregebbik oka a mostoha időjárás. Ez immáron, hogy csak kissé pillantsunk hátra, második esztendeje, hogy nyomja, szorítja a gazdákat. De amondók vagyunk, hogy ennek a szerfölött való drágaságnak nem egyedüli oka a mostoha időjárás. Sok-sok más oka-foka vagyon annak. Csalódunk, ha azt hiszszük, hogy a jó falusiak szedik le a tejfölt ebből a mai alkalmatosságból. A termelőknek, tehát éppen a jó falusiaknak bizony legkevesebb jut ebből a tejfelből. A drágaságot mesterségesen is csinálják. A piacnak éppen úgy megvannak a maga hiénái, szemfüles kupecei, mint minden másnak. Ezek a hiénák, piaci kufárok olyanok, mint az utonállók. Lesnek a falusiakra. Útközben lepik meg őket, mikor a városba úgyszólván még be se teszik lábukat a termelők. A szó teljes értelmében leveszik lábukról a termelőket. A csirkéket, libákat, aprójószágokat, egyszóval a terményeket ezek a kalmárok árulják jól felsrófolt árakon a városi piacokon. Vagy szedik össze és viszik, küldik a fővárosba. Persze, hogy a városiak keservesen jutnak a maradékokhoz. A városok hoznak ugyan rendszabályokat. De azok legtöbbször papiroson maradnak. Vagy úgy kijátszák a szabályrendeleteket, hogy a bűvészek kis Miskák hozzájuk képest. A jó falusiak sokszor azt sem tudják, mit kérjenek. Örülnek, ha egy kis pénzhez juthatnak. Bezzeg elbánnak aztán az árakkal a piaci kufárok. Mit szóljunk a húsról. ’Iszen a városokban már hallatlan magasra szökött a hús ára. És a mészáros uraknak mindig van valami okuk arra, hogy a hús állandóan drága legyen. Akkor is hallatlan drága, mikor a jószágot szön-boron meg lehet venni. Hja, a mészárosoknak kövéredni kell. Ez már bizonyos. És nincs is reménység reá, hogy ez az állapot változzék. Hogy egészségesebb viszonyok alakuljanak. Mert a kufárok, a mészárosok, a kupecek, a nagyban való szállítók kitünően vannak szervezkedve. A termelők pedig széthúznak, széthullanak, nem látnak tovább az orruknál. Bizony itt lenne az ideje, hogy e téren is a szövetkezés erejével nyerjük vissza a féktelen nyerészkedési vágyakat, sőt elfajult ösztönöket. __________________________________ Figyelő. Is mertessétek meg jó embereitekkel a „Magyar Földmivelő“-t! Népies időjóslás. Szeptember hónapról ezeket mondja a népies időjóslás: Szeptember elejei dörgésre, jó termés következik. Ha szeptember végén dörög, drágaság lesz. Kisasszony hajtja a fecskét. Ha Máté napján tiszta az idő, esztendőre sok bor lesz. Szép ősz, szeles idő. Szeptemberi favirágzás, meleg, hosszú ősz, de hideg tél. Amilyen szél fú Szent-Mihály napján a reggel hat órától este hat
