Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-11 / 23. szám
178 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ha valaha, úgy most méltán, nagy kegyelettel ünnepelhetjük ezen ünnepet. Nehéz időket élünk. Nem tudjuk, mit hoz reánk a közel jövő. Elszakadt az az erős kapocs, mely boldoggá, nagygyá teheti a magyarnépet. Az összetartás szelid galambja elröpült országunkból, messze, talán ismeretlen vidékre. De azért ne csüggedjünk; ma Pünkösd ünnepén ragadjuk meg leghatalmasabb fegyvereinket, a hitet, szeretetet és reménységet; mert a hit felemel, erőssé tesz, a szeretet éltet, még a szenvedések keserű poharába is vegyit édes cseppeket, a reménység bátorit, egy szebb, boldogabb jövendőt igér... Legyen ma, Pünkösd ünnepén szivünk, lelkünk leghőbb óhajtása: — Jövel, óh áldott Szentlélek!... S*. F. A börtönben. Hivatásom nyújt nekem arra alkalmat, hogy néha-néha a börtönökbe is betekintsek. Szomorúan megyek az emberi szabadság e bánatos temetőjébe és mély gondolatokba merülten térek onnan vissza mindannyiszor. A mit ott lát, ball, tapasztal az ember, annak nagy tanulsága van. A gondolkodó embert nemcsak az hatja meg ugyanis, hogy az ember legszebb ajándéka a szabadság béklyókba van verve, hanem megdöbbenti az a körülmény különösen, hogy a börtönök legérthetőbben mutatják a mi korunk beteg voltát. Azt mondják, műveltség menti meg a népet; elvész a nép, mely tudatlanságban marad. És ezen elvnél fogva mindent el is követünk, hogy a művelődés fénye, a tudás világossága a legalsóbb nép rétegeibe behatolhasson. Állítottunk iskolákat óriási áldozatok árán, arra törekszünk, hogy ne létezzék olyan község, mely érezze az iskola hiányát; a föídmives gyermekek könyveket forgatnak, az iparos tanulókat ismeretek körébe vonjuk, azoknak, kik magasabb pályára készülnek, módot nyújtunk a tudományos készültségre. És mégis, és mégis?! A börtönök megnépesednek, a művelődés felé való lázas törekvésünk dacára a társadalom minden osztályából oly sokan buknak el, oly sokan lesznek szerencsétlenekké, mint talán sohasem. Az ország bármely börtönébe lépjünk be és tapasztalni fogjuk, hogy való igazat mondunk. Látni fogunk ott a legfelsőbb körökből embereket. Tanult fő, művelt, intelligens ember, ime most rabruhában veszi büntetését! Mit tett? Hát ilyen kiképzett ember sem képes a jó és rósz közti különbség megítélésére? Hát az ilyen művelt koponya sem képes belátni tettének végzetes következményeit? Mit telt? Az árvák pénzéhez nyúlt, sikkasztott, megszegte hivatalos esküjét, váltót hamisított, szenvedélyét nem volt képes legyőzni, gyilkolt! Látni fogunk ott a középosztályból is férfiakat és nőket. Hát ezek mi bűnt követtek el ? Megszegték a törvényt, hamis bukáson érték, a máséhoz nyúltak, rablás és betörésekben vettek részt ... ki tudná elmondani mi mindent tettek! Hát azok a szerencsétlen nők, kik arra vannak hivatva, hogy anyák, az emberek őrző angyalai legyenek — ezek is rászolgáltak a büntetésre? Mit tettek? Saját férjüket ölték meg, kinek sírig tartó hűséget esküvének, eldobták szűziességüket és a bukás lejtőjén lezuhanva, elemésztették szerelmük gyümülcsét! Látni fogunk olt a szegény földnépe közül való embereket is! Részvétünket legjobban kiérdemlik. Nekik legkevesebb képességük van arra, hogy szenvedélyüket észszel fékezzék. Ők leginkább ki vannak téve annak, hogy a gyilkoló ital köztük romboljon és pusztítson. Megitasodnak, összeverekszenek, elvesztik eszüket és egyszer csak arra ébrednek fel, hogy vért ontottak. A kenyérkereső apát elviszik aztán oda a bünhődés helyére ... a gyermekek otthon maradnak árván és nyomorultan! íme itt a kép, nem a költött, de a valóság képe, mely nekünk hűségesen megmutatja, minő eredményt értünk el a művelődés felé való törekvéssel. Tehát kárhoztassuk, lökjük el magunktól azon eszközöket, miket haladásunk, a többi nemzetekkel való értelmi és anyagi versenyképességünkért annyi áldozatok árán szereztünk ? Mi ezt nem mondjuk. Sőt kijelentjük, hogy minden törekvésnek, mely az emberek értelmi képességét emelni törekszik, mely a tudás viliágosságát a legutulsó föídmives kunyhójába be akarja vinni — barátai vagyunk. De ilyen keserű tapasztalatok után lássuk be már egyszer, hogy az értelmi fejlesztés, a tudás általánosítása egy magában mit sem ér! Az embernek ugyanis szive is van. mely érezni tud. És a társadalmi életben sokkal fontosabb tényező az embernek szive, mint esze. A szív sokkal több bajt okoz az életben, mint az ész, mely csak akkor csinál bajt az emberek közt, ha gonosz a szív. A sziveket kell tehát nemesíteni, a sziveket kelt éghez emelni. Igen, fel a szivekkel! Haladjon a tudós, röpüljön fel a csillagokig, de keresse fel ott is az Istent és ismerje el, hogy csak az lehet igazán törvénytisztelő, az győzedelmes- kedhetik szenvedélyein, ki ösmeri az Istent, azaz kinek vallása van. Csak a vallásosan művelt ember lehet becsületes és csak az ilyen becsület fog tudni külömbséget térni: a jó és rósz között. Csak a vallás az, mely szelid ölelésével átkarolja az emberiséget. Csak annak van ereje, képessége visszatartani az emberi szenvedélyt a sötét tettektől. Csak ő mondhatja igazán : ne tedd, mert az Isten megver! Csjk ő súghatja érthetően: tedd. mert az Isten akarja' A farkaslrtó. Él a iíezőségen egy vékony dongája oláh ember, a kinek csodáhtos foglalkozása van a tavaszi hónapokban. Be-bejárja a rexgeteg borgói havasokat, fölkutatja a farkasok tanyáit, azitán elrabolja a kis farkaskölyköket. Bozga Mihaila ez a vakuerő ember, aki már húsz év óta űzi veszedelmés mesterségét. Ez idó alatt kétszáz-
