Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-23 / 16. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 125 mi bánt, szólj! nőd, három gyermek anyja kérdi tőled. A férj halálsápadtan áll ott neje előtt. Lába gyökeret vert, nem birt mozdulni. Csak nézett sokáig, igen sokáig... — Jókor jöttél, ha nem jösz, reggelre már nem vagyok. Ezen szavakat a keserűség és fájdalom azon hangján mondta a küzdelmében kifáradt ember, hogy a kősziv is megsajnálja. — Hát nincs neked senkid, kiért élned kell? Hát elfelejtetted gyermekeidet, nődet. Hát nincs szived, nincs lelked? És mi okod van ez iszonyú elhatározásra ? — Elpazaroltam szerzeményünket ? Rosszak gyermekeink ? Keserves zokogással borult a nő férjének keblére. — Nem voltál pazarló! gyermekeink jók, kedvesek. Boldogak voltunk, szerettelek lelkemből és igazán, de most már végünk van, én nem nézhetem, hogy gyermekeink koldusok legyenek. — Koldusok ? — kiált a nő férfias nyíltsággal és bátorsággal. — Igen, koldusok. Erős Bálint csődöt mondott és én jótálló vagyok érte minden vagyonom- mal. Holnap jönnek foglalni. Oda minden keresményem, küzdelmem, fáradságom, reményem. Ti pedig koldusbotot vehettek és mehettek koldulni. Még tegnap remélhettem. Sorba jártam barátaimat, kétségbeesve kértem, segítsenek rajtam! Nem volt ember, aki megszánt volna. Ez hát az élet ? Ezért érdemes élni ? — És mit segitsz azon azzal, ha meghalsz ? Neked élned kell... Amint e szavakat kimondta a nő, az ajtó nyílik s azon a három gyermek jő be félénken s úgy pongyolában, a hogy ágyaikban aludni szoktak. Nem várt meglepetés volt ez. A gyermekek édes apjuk nyakába kapaszkodtak. A kis Margit térdein hintázott. Boldog percek. Boldog viszontlátás. Mintha a túlvilágból jött volna elő — a viszontlátásra ... — Ezeket is lefoglalhatják ? — súgja a keserűségében is megvigasztalt anya férjének, a gyermekekre mutatva. * * * A város egyik félreeső utcáján laknak egy kis nádfedelü házban. A férfi irogat ügyvédeknek, a nő pedig varr. A boldogság a régi. A szegénynek is lehet ám boldognak lenni. A gyermekek nem járnak oly uriasan, mint az előtt, de tisztán és csinosan. — Erős Bálint még mindig emeletes házban lakik, örvend birtokának és élvezi a föld termésének áldásait — azzal a különbséggel, hogy most már nem az ő, de felesége nevén áll az összes vagyon... És ezt a világ — meg sem bélyegzi. A pontosság. Egyik faluban egy községi gyűlés előtt azt kérdé az újonnan választott biró a kis- birótól, hogy nincsenek-e még együtt az összes tanácsurak ? »Még nincsenek,« feleié a kisbiró. »Akkor hát, — szólt a pontosságot szerető biró, — igazítsa kend vissza 15 perccel az órát, nehogy a tanácsurak valamelyike — elkéssen !« ___________A M E R I K A __ Ma gyarok az amerikai bányákban. No menjünk még egyszer a bányába. A bánya főbejáratában légnyomásu mozdonyok viszik a teli szeneskocsikat a sefthez, a másik vágányon pedig az üres kocsik indulnak a hedingek- hez (heading-főut.) A főbejárat minden bányában különböző hosszúságú és elég jól van villanynyal világítva, a végén azonban megszűnik a világítás és a hedingek, melyekben már csak egy sínpár vezet, már sötétek. Háromféle mainert (miner-bányász) különböztetünk meg. Heding bányászt, rumbányászt és ripsz- bányászt. Heding bányászok azok, kik a főutakat vájják messze előre a szénrétegekbe. Munkabére a mostani időben ezeknek a legnagyobb, mert tonnán- kint 62 és fél centet kapnak, mig a másik két fajta majner csak ötvenötöt csácsol (kap.) A heding bányásznak munkája a legnehezebb, mert ő kezdi a bányát digolni (ásni), már pedig a kezdet a legne- nezebb. A bányászok pikkel (pikk-csákány) vájják, ütik a szenet. Mikor a heding bányászok eléggé előre jutottak, kijelölnek egy helyet a hedingre merőleges irányban s azt két bányászra bízzák. Ezek itt üreget vágnak, azon előrehatolnak, majd kiszélesítik, ezek a rumbányászok (room- üreg szoba.) Két ilyen bányász néha egész évig dolgozik, mig a rumot kitisztítja. A szénréteg 3— 7 láb széles, de a puhaszén is elég kemény arra, hogy feltörje a munkás tenyerét és bizony a csákányütések után veríték gyöngyözik egész testén. A mainer reggel beérve rumjába, körülnéz, hogy nem fenyegeti e valami kő munkáját, mely könnyen végzetessé válhatna s a követ leütik, lámpájukat felakasztják a rum egy magasabb részébe s kezdik a digolást. A szénnek mindig felsőbb rétegét vájják, mert ha a csákánynyal a szén aljába vágnának, könnyen az egész réteg leszakadhatna és eltemetné őket. Mikor egy-két kár szenet levágtak, leülnek és lepihennek. Ezalatt a ródmenek (roadmen—utcsináló ember) lerakják a síneket egészen a kifejlett szénrakásig, mire a majner beladolja a szenet a káréba s öszvérek viszik tovább a főutra. Átlag minden órában betolnak egy kárét a rumba s igy egy napi munkaidő alatt 10—12 kocsi szenet raknak meg, ami ugyanannyi tonnának felel meg, tehát rendes munka mellett két bányamunkás öttől-nyolc dollárt is meg tud egy nap keresni. Megtörténhetik az is, hogy valamelyik maj- nernek nem jön munkába a bodija (bodi—test) társa a munkában és egy magadigol rakja meg a kocsikat, természetesen a saját hasznára. Ennél persze rosszabb az, ha valakinek hoszpekos (horseback— lóhát) a rumja, azaz a szén tele van kőrétegekkel s persze a kőért nem fizetnek. Bizony, ha a mainer- nek hoszpekos a rumja, hiába digol, mert nincs mit ládolni a káréba és keveset csácsol pedakor. {Ha a bányásznak köves az ürege, hiába ás, mert nincs mit rakni a kocsiba és keveset kap a fizetés napján.) A rumot azonban csak bizonyos határig szabad bányászni, azután uj rumba helyezik a bányászt. A hedingből természetesen számtalan rum nyílik jobbra és balra s mikor a rumokat kellőleg kivájták, az egyes rumok között még széles szénfalak
