Magyar Földmivelö, 1905 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-09 / 14. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 107 termesztésére. De bányászaink nem mnvelik ezt| a kis földet, mert a bányák körüli földek rosszak, a bányásznak 12 óráig tartó földalatti erős munkája után nincs kedve a földet törni, az asszony pedig •a burdosok (boarder — kosztos) körüli munkával, mosással, vasalással, takarítással és főzéssel van egész napon át elfoglalva. Egyik bányaplézen természetesen több más helyen kevesebb magyar család telepedik meg, de a legtöbb burdosokat tart, hatot, tizet, vagy még többet. A ház alsó részét rendszerint a gazda lakása, a konyha és a közös ebédlő foglalja el, mig a felső szobákban a burdosok laknak, leginkább négyen, sokszor még többen egy szobában. Ez a burdos lakás azután nem is áll másból, mint ágyakból, a ruhás ládákból, talán egy-két székből s néhány falba vert szögből, amire a ruhát akasztják. A bányászok rendszerint hajnalban 4 órakor mennek munkába és délután 4 órakor jönnek fel. Ha seftes a bánya (shaft — akna) és a bányászokat dempen (damp — felvonó) eresztik a bányába és húzzák fel onnét, a bányászok sem előbb, sem később nem mehetnek azon le vagy fel, mert a le és felszállásra határozott időn kívül e felhuzón a szenet húzzák fel káréba rakva (car — kocsi). Azt a fel- huzót gőzerő emeli és a 300—600 láb mélységű bányába 3—6 másodperc alatt ereszti le vagy huzza fel, igy a bányászok ekkor rá nem állhatnak, mert a légnyomás azonnal megölné őket. Mikor a bányászok azután napi munkájukat elvégezték, az egyik bős (felügyelő) jelt ad a gépházba, mire a gépész korlátozza a menetgyorsaságot s igy jutnak ki a bányászok ismét a felszinre sűrűn belepve a szénportól, hogy bizony nehéz közülök valamelyiket felismerni. Kétféle szénbányák vannak: puha (soft-coal) és kemény szénbányák (anthracit). Az amerikai magyar bányászok legnagyobb része a puhaszén bányák telepein dolgozik, mert itt nemcsak a bányákban dolgozhalnak, hanem a kokszkemencéknél is. Éjjel érkezve egy ilyen puhaszénbánya és kokszkemencék helyére, már messziről óriási világosságot látunk, mintha halottak napján a sírok mécsei lobognának. Közelebb érve látjuk, hogy ez az égő világ száz és száz kokszkemencéből kitörő tűz fénye. Körülbelüt 36—40 óráig ég a szén a kemencében. Miután ez a kiégési folyammal a vége felé közeledik s a füst már régen elszállt, a szénláng is kéz kisebb lenni s ekkor már benézhetünk a tiszta kemencébe, hol sem füstöt, sem lángot nem látunk, a beöntött szén egy izzó darabban fekszik a kemencében, mely addig marad ilyen állapotban, mig a. kokszhuzók munkához látnak. A kokszhuzó munkás naponként nem dolgozik többet 8—10 óránál, miért rendes munkabére 2 dollár és 10 cent. Ezeket a kora reggeli órákat kivéve, tehát az egész napja szabad és ismét csak másnap éjfél után lát a második kemencéje csácsolásá- hoz. Itt a kokszbász végigjár a kemencék előtt, felírja a dolgozó munkások nevét és végig nézi, hogy rendben van-e minden. — No de most már eleget láttunk. Ne folytassuk tovább utunkat. A jövő héten majd találkozunk s akkor lemegyünk a bányába. vasárnap délután. A három fa legendája. Irta : Reviczky Irma. Szeretem a fákat. Még pedig azért szeretem, mert tavaszszal úgy festenek teljes virágdíszben, mint az első áldozáshoz menő, fehér ruhás üde gyermekleánykák. Nyáron, dús zöld lombozatukkal, emlékeztetnek a reményteljes ifjúságra. Ősszel pedig, aranyszínű g3fümölcscsel megra- kottan, — emlékeztetnek az ember arany-korára. Élete zenithjére, a hol a tettet a siker koronázza... De mégis legeslegjobban tetszenek nekem a fák télen! Mikor kopár ágaik hóval födve, — mint megannyi fehér nagy kérdőjel merednek a téli ég felé... És télen emlékeztetnek az aggastyánra, a kinek a haja és a szakálla hó... Legeslegszebbek azonban mégis csak télen. Úgy holdvilágos éjszakákon, mikor például az örökzöld fenyőfákon csillog a rájuk fagyott zúzmara — és ekkor úgy tűnnek föl, mintha valami mesevilágból jönnének és kristálypalotákról s hó-tündérekről akarnának- regélni... A kis Jézus fái pedig azok ... Hisz minden esztendőben ezrivel hozza őket a Krisztuska. És a zúzmara helyett, tűleveles ágaik ragyognak a sok csillogó karácsonyi-dísztől, arany és ezüst diótól, sercegve égő, millió apró gyertyács- kák fényétől... Mint mondám, szeretem a fákat. És Jézus is szerette. Ezt pedig tudom, mert egy legenda szerint, Bethlehem környékén, évszázadok előtt egymás mellett nőtt fel egy erdőben a három fa, a melyek mindegyike egy-egy fa-óriás volt s mind a három kitűnt a többi közül. Gyönyörű növésük volt, ágaik terebélyesek valának és messzire elterjedtek, védve mintegy az alattuk levő alacsony bokrokat. Mindegyikének a törzse ég felé törekedett, a világosság után vágyott. Az arra menők megbámulták a három szép nagy fát, a melyeken meglátszott, hogy az úgynevezett »megkegyelmezett fák« közül valók. Nyári holdas éjjeleken, mikor a balzsamos enyhe szellő átjárta sötét lombozatukat és a holdsugár a levélről az ágra surrant, suttogni kezdtek a fák, de mindenki megértette beszédjüket. — Értem fognak jönni, — suttogta az egyik — s trónt faragnak majd belőlem a legnagyobb király számára és büszkén magasabbra emelte koronáját. — Én mint árboc a legnagyobb hajónak fogok parancsokat osztogatni, kérkedett a másik fa. — Testvéreim, emlékeztek-e ti még arra, a mit a jeruzsálemi zarándokok beszéltek, mikor itt árnyékunk alatt megpihentek ? Mit is mondtak a tenger háborgásáról, a vihar vad tombolásáról ? Tudom, dicsérték a vitorlájuk erős árbocát. Nos, én is ekkép dacolok most a magasságban az elemekkel és dacolni fogok a viharral is, mely az óceánt mélységes fenekén is megremegteti, de nekem nem árthat..És fönnhéjázón folytatta: Engem fognak mindenkor dicsőíteni, mint a győzelem jelét, az emberek terméketlen törzsömről gyümölcsöt fognak szedni
