Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-03-06 / 9. szám

68 MAGYAR FÖLDMIVELŐ t könyvtárak fokozatos alapítása, a kérelemnek eleget fog tenni. A bodrogközi Nőegyesület könyvtárának jelen­téséből örömmel olvassuk, hogy a téli hónapokban az olvasási kedv és könyvek iránti szeretet annyira fokozódott, hogy annak kiegyenlítésére 40 kötetből álló könyvtára kevésnek bizonyult. A könyvtárak tehát bővíttetni fognak. Ebből láthatjuk, hogy sze­ret a nép olvasni! HÁZ I-I PAR. Kézi munka tanfolyam. Czigándon (Zemp­lén megye) febr. hó 1-én a kézi munka tanfolyam megnyílt és a jelentkezők oly nagy számmal van­nak, hogy előreláthatólag két tanfolyamra kell majd őket beosztani. Ezen tanfolyam megteremtője és fentartója a Bodrogközi Nőegyesület. A tanfolyam vezetésére az elnökség Nagy Róza okleveles óvónőt hívta meg, ki az elmúlt nyár folyamán a N.-Rozvá- gyi gvermekmenhelyen megelégedésre méltó mó­don működött. A nép gyermekei úgy látszik kedv­vel és a kézi munka becsének felismerésével igyek­szik nemes és hasznos foglalkozást szerezni a csa­ládi tűzhelyekre. Az örökség. No most bizonyosan valami gazdag — amerikai örökségre gondolsz, szives olvasóm. Csalódik azonban, a ki ilyen örökségre gondol. Mert én másnemű örökségről akarok most néhány sorban felvilágosítást adni. Azt állítom és az én állításom mellett nem csak tudósok tanúskodnak, de a legtapasztaltabb emberek, hogy a gyermekek úgy testi, mint lelki tulajdonságaik egy részét öröklik szüleiktől, a másik részét pedig szerezték nevelés, életmód slb. által. Nem veszitek e magatok is észre, hogy a fiú­nak az arca az apáéhoz, a leánynak meg arca az anyáéhoz hasonlít. Vagy megfordítva. De nem csak az arcban, de a lélekben is vehetünk sokszor észre hasonló jelenségeket. Például az otthont szerető apá­nak, otthont igen kedvelő gyermeke van. A jó szivi'i anyának, jó szivü leánya van és az iszákos apának iszákos gyermekei. Mi nagy tanulság rejlik ebben? Az, hogy a szülő nem csak gyermekei öröksé­gét, vagyonát pazarolhatja el, de elpazqrolhatja a lélek kincseit is. A józanságot, a takarékosságot, a jellemességet, becsületességet, vallásosságot, hűséget, egyszóval a lelki örökségeket. Mikor te apa fiatal korodban éjszakázol és pusztítod lelked és tested erejét: nem csak a maga­dét pusztítod, de pazarolod a jövő nemzedékét is. Mikor te azt a testet és lelket ölő mérget, a pálinkát iszod, mint a vizet: akkor gyermekedet károsítod meg. Az iszákos embernek gyermeke legtöbbnyire hülye, gyámoltalan, bűnre, gonoszságra hajlandó. No de mondhatná valaki, hogy hát akkor ha mi szüléinktől oly sok rosszat is öröklünk hiáha való minden. De nem úgy van ám! Mert az öröklött bajnak elejét lehet ám venni. | Ha korán észreveszi például az apa, hogy ni te mán j ez a gyermek éppeg arra az útra kacsingat, amelyi­ken én olyan megbánni való cselekedeteket vittem végbe: akkor hajlítani lehet és kell is, mint a zsenge ficfát. Arra való a szülei gond, a nevelés, az iskola, hogy a gyermeki lélek és test fejlődését helyes útra irányítsuk. De persze akkor a gyermeket meg kell figyel­nünk, mindig sarkában lennünk, hogy ha hiba van a kréta körül: nyomban kanyaritsunk egyet és ha kell többet is. Aztán különösen arra ügyeljünk, hogy ne aka­dályozzuk az iskolai nevelést. Nehogy úgy történ­jék, hogy az iskola jobbra, a család meg balra irányítsa a gyermeket. Minden szülőnek kötelessége arra törekedni, hogy mentői szebb, tökéletesebb testi és lelki örök­séget szerezzen gyermekének. JP—.s. Vasárnap Délután. Akik egymást keresik... Ősz nagyapó öreg karosszékében ül. Reszkető kezeivel illesztgeli pápaszemét... — mert mi taga­dás benne — szeme is öregek. Utóvégre hatvanöt évig látni, nézni — nem épen kis idő. Aztán olvasni kezd. Alig betűz ki azonban mindennapi újságból nehány sort, beszalad Gyuszika. odakúszik mint va­lami kis mókus nagyapónak térdeire .. . aztán meg­erednek a kérdések áradatjai, mint a záporeső sza­kadásai. — Ugy-e nagyapuka, a csillagok most a menny­országban világitnak'? — Ott világfinak, lelkem. — Hát a nap is odabujik éjszakára ? — Oda, lelkem. Most elhallgat a kis fim egvideig. Nagyapó hosszú, ősz szakállát simogatja. Leveszi pápaszemét is, hogy a maga orrára biggyessze. Ősz nagyapó nem ver Gyuszikának a kezére. Olyan csendes, olyan türelmes, olyan nyugodt... Ott tartja hűsége­sen a kis hamist. Úgyis tudja, hogy nemsokára mást gondol ez a nyugtalan mókus. Akkurátusán történt. Gyuszika ott hagyja nagy­apót. A konyhába szalad, ahol kis testvérkéje már egy darab zsíros kenyérrel birkózik. Amint ezt Gyu­szika meglátja, torkaszakadtával visítani kezd. Hiába csendesitgette édes anyja. — Te is kapsz! — Itt van a tied is! Gyuszinak egyetlen perc örökkévalóságnak tűnt föl. Pedig ez az örökkévalóság csakugyan egy per­cig tartott. Iszen kezében már a zsíros kenyér. De nyugalom még sem volt. Az apróságok uj- fent más követelésekkel állottak elő. A mamának valósággal belefájdult a feje. — Menjetek már játszani, mert igy ma nem fogunk ebédelni. Ősz nagyapó ezalatt ugyancsak belemerült a nagyvilág mélységébe. Epen azt olvasta, hogy a ja-

Next

/
Thumbnails
Contents