Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-03-06 / 9. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 69 pánok verik az oroszokat. De már az eredményhez eljutni nem tud. Gyuszi ismét térdeire kúszik. A lányka meg kezeit ragadja meg. — Hadd számláljam meg, hogy hány ujja van nagyapukának. Leckére van föladva ! Ósz nagyapó szó nélkül hagyja abba az olvasást. És akaratlanul belevegyül egy más világba, mely tele van tündérálmokkal... És játszanak, mint a tündérek ... szépen, kedvesen, inig eljő az ebéd ideje. Gyuszika ebéd alatt is torkaszakadtából kezd sírni. Mert testvérkéje elvette piros poharát. Éz a jelenet azzal végződik, hogy Gyuszikát a papa alaposan ellátja és a szegletbe állítja. Nagy csöndesség leszen egyszerre. Ósz nagyapának nincs étvágya: Gyuszika nincs az asztalnál. Szó nélkül emelkedik fel, odamegy a gyermekhez, ölébe veszi. Az élet terhét talán már nem bírná igy. De unokáját ifjú könnyedséggel öleli keblére. Oda viszi az asztalhoz. És eteti, mint anya szokta gyermekét... Gyuszika pedig büszkén néz körül, mert jól érzi, hogy legyőzött mindenkit a gyönge aggastyánnak szeretető vei * Látlátok-e már a családi életben ezt a képet, melyet én most lerajzoltam ? Láttátok! Nem? Most elibetek terítettem. Mondjátok meg: mi jelenség ez? Az emberi életnek egyik legmagasztosabb tüneménye. Hogy az öregek és gyermekek végtelenül szeretik egymást. Az öregek és gyermekek rokonszenvező lények, két egymást kereső szeretet. A természet tele van titkokkal. Tüneményei majd hirtelen lepnek meg, hogy alig bírjuk elviselni. Majd ott szenderegnek előttünk, hogy nem győzünk velük eltelni. A nefelejts a patakok partját szereti. A zöld repkény a hatalmas fa törzsére kúszik. Vannak virágok, melyek csak sziklák magaslatán találhatók. Az emberi élet is gazdag a titkokban. Miért van az — kérdi a hires iró, Burns Róbert — hogy vannak kedves, tavaszi virágaim, melyekben gyönyörködöm ? Gondolkozásra méltó jelenség ez. Hát ne lenne gondolkozásra méltó az is, hogy miért áll oly közel a gyermekséghez az öregség? Azt szokják mondani, hogy az öregség második gyermekség. Jól van! Elfogadom, tapasztalom, látom. Olvastam nagy tudósokról, kik vesszőparipán lovagoltak éltük alkonyán. Ismerek öreg asszonyt, ki előveszi gyermekjátékait és azokkal tölti hátralevő napjait. Nem említem a fizikai gyengeséget, mikor valóban úgy kell bánni az öreggel, mint — a gyermekkel. Csak azt kutatom mégis, miért keresik egymást a gyermekek és öregek? És rájöttem. Az öregek és gyermekek végtelenül szeretik egymást. Mert az öregeket egészen elbűvöli az ártatlanság látása. A gyermekeket meg az vonza, hogy ösztönszerüleg tudják, hogy az öregeknél végtelen elnézésre találnak. Az élet alkonyán a búcsúzni készülő léleknek boldogságot nyújt a gyermek látása. Az ártatlanságé. Vájjon nem tükröződik-e vissza ebben a jelenségben az az igazság, hogy az emberiségnek legtermészetesebb boldogsága az ártatlanság vala? Lett légyen bármikép, meg kell nyugodnunk a Gondviselés e titkában is. * Ha az öregség második gyermekkor: úgy nem hiába kapta az ember ezl a két gyermekkort. Csak egy itju-kort kapunk. Ha ez egyszer el- virágzott, újra hajtani nem fog! Csak egy férfikort. Ha munkás karunk izmai elgyengülnek, ha eszünk férfias gondolkozása lehanyatlik: vissza többé ezt az erőt nem nyerhetjük. És ime, sok embernek két gyermekkora van. Egyik az élet elején. A másik —- a végén. Miért van igy? Hogy visszaverődjenek még egyszer a legboldogabb napok emlékei. Hogy gyermekké lehessünk. Hogy mintegy szabadulhassunk, azon munkától, melyben életerőnket felemésztettük. Innen van, hogy az öregek keresik az olyan foglalkozást, mely semmi kapcsolatban nincs életük foglalkozásával. Innen van, hogy ők foglalkoznak, de dolguk inkább játék. Azt mondják rá a gyöngédtelen lelkek, hogy ott is bajt csinálnak, ahol haj egyáltalán nincs. Épen úgy, mint a gyermekek. Azért fogják hát pártjukat a kicsinyeknek. Azért vannak végtelen elnézéssel irányukban. Azért forrnak úgy össze öregek és gyermekek. A nagyapa és nagymama emlékezete még a késő korban is fönnmarad. És az irántuk való há- ladatosság sokszor igazán meglepő módon és alakban nyilvánul. ... A fiú, a leány elfeledi atyja, vagy anyja sirhalmát. Az unoka, mintha csak játszótársának emlékezete bűvölné meg... a tavasz első virágait viszi a hantra. Ismeretlen sirhalomra, mely jeltelenül állott, mig az unoka föl nem nőtt és életpályához nem jutott. Ő jelölte meg a drága porok nyugvóhelyét. A3 öregek és gyermekek keresik egymást — még a síron túl is. Bodnár Gáspár. EGY RÖL-M ÁSRÓL. Anglia legnehezebb embere. Doverben a minap temették el Longley Tamást, ki arról volt nevezetes, hogy Anglia legnehezebb emberének ismerték. Mig élt, hat mázsa nehéz volt s koporsóját tizenkét ember vitte a temetőbe. * Japán katonák katekizmusa. A japán tisztek egész katekizmust állítottak össze, amelylyel a legénységben ébren tartják a bátorságot és föltétien engedelmességet. Bizonyos kérdéseket nap-nap után megismételnek a katonák előtt, azok meg nyomban megadják a csattanós feleletet, így aztán napirenden van a japán hadseregben az ilyen párbeszéd: — Ki az uratok ‘? — A császár. — Mi a katonai szellem 7 — Engedelmesség és önfeláldozás. — Miben áll a föltétien bátorság '7 — Előrerohanni minden vészen át. — Honnan való a vér, amely zászlóitokat pirosra festi 7 — A katonáé az, aki a harcban lobogtatja a zászlót. — És ha meghal, mi marad neki 7 — Dicsőség.
