Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-12-11 / 49. szám
392 MAGYAR FÖLDMIVELŐ TÉLI ESTÉK Hogy harcolnak a kozákok?*) A háború kitörése előtt nagyon vérmes reményeket fűztek a kozákokhoz az oroszok s elégszer lehetett lapjaikban afféléket olvasni, hogy maga az »ellenállhatatlan« kozákság elegendő lesz a japán hadak megsemmisítésére. Hanem bizony az események nagyon leszállították eme reménykedéseket s a bekövetkező harcokban valami fontosabb dolgot nem cselekedtek a kozákok. Mint előőrsök és fel- deritők azonban csakugyan sok szolgálatot tettek már e hires lovasok s bátorságuk és ügyességük sem hiányzik. Érdekes dolgokat beszélt el idevonatkozólag egy japán tiszt az egyik angol lap tudósítójának. »Először — beszélte az illető tiszt — kozákokkal rövid idővel Csemulpóban történt partraszállásunk után találkoztam, Hpienjan és a Jalu folyó között. Századom az elővédbe volt beosztva. Épen egy kis falun haladtunk át, mikor legelői haladó lovasaink közül hárman vagy négyen teljes vágtatással tértek vissza. Pár pillanat múlva néhány lövés hallatszott és visszafelé vágtató lovasaink nyomában körülbelül ötven-hatvan kozák tört elő az erdőből. A mieink rögtön tüzelni kezdtek rájuk. A kozákok lóhátról lövöldöztek reánk, majd kardot rántottak és nagy »hurrá«-kiáltások között támadásba mentek át. Osszehuzódtunk és gyorsabban lőttünk. Hét vagy nyolc kozák lebukott lováról, mire a többiek, épen oly gyorsan, mint a hogy jöttek, megint eltűntek. Mikor elvágtattak, egyikük meglátta elesett bajtársát a földön heverni. A kozák teljes vágtatás közben lehajolt lováról és a megsebesült embert maga előtt nyergébe kapta föl. Ilyesmiről még- álmodni sem mertem volna. Mikor másodszor találkoztam kozákokkal, hírük már bejárta a japáni hadsereget. Mióta a Jalut átléptük, hadseregünknek úgyszólván kizárólag ve lük volt dolga. Itt egy előőrsöt rohanlak meg, ott egy felderítő osztályt vágtak el a főseregtől, vagy a csapatok mögött a vonatoszlályt támadták meg. A sereg arcéle előtt valamint a szárnyakon mindig csak kozákok nyüzsögtek. A mi lovasságunk vitézségben nem állott ugyan hátrább, de számbelileg gyengébb volt és nem lehetett mindenütt jelen. Fönghangcsöngből haladtunk éjszak felé. Zászlóaljamnak az volt a feladata, hogy az előnyomuló sereg arcélét fedezze. Előttünk apróbb őrjáratok haladtak, mögöttünk jött a tulajdonképeni elővéd és a hadsereg zöme. Kora rtggel óta meglehetősen erdős területeken haladtunk keresztül. A hó már elolvadt, de még mindig hideg volt. Körülbelül öt kilométert haladtunk ilyenformán, mikor messze a jobb szárnyunkon egyes lövések hallatszottak. Menetelésünk nem lett lassúbb, hanem az elővigyázati intézkedéseket megszaporitottuk. Őrjárataink lassan visszafelé vonultak a főcsapat felé és majd egyik, majd másik emberünk elesett. Előttünk egy dom- emelkedésen két kozákot láttunk, a kik egyet-egyet *) Vitéz katonáék érdekkel fogják olvasni. A voltak és leendők is. Szerk. lőttek és ismét eltűntek. Néha-néha hallottuk, a mint egy golyó sivitott fejünk fölött. Vagy a mint lábunk mellett lecsapott a földbe. A kozákok azonban valószínűleg kevesen lehettek, mert tüzelésük csak szórványos volt. Körülbelül két vagy három óráig tartott ez az állapot. Valósággal veszedelmes czéllö- vési gyakorlatnak lehetett volna nevezni. Minduntalan le kellett térdelnünk, hogy lőjünk, azután felkeltünk és ismét előre haladtunk. Egyszerre kissé távolabb balra megélénkül a lövöldözés. Ugyanabban a pillanatban vad hurrázást hallottunk és előttünk egy kis halom mögül, úgyszólván a föld alól tűntek elő a kozákok és kantárszárukat megeresztve rohantak felénk. Vágtatás közben folyton tüzeltek reánk. Szétszórtan, ritkán rohantak felénk. Embereink közül többen a földre vetették magukat, mások fatörzsek, sziklák mögé húzódtak, ismét mások kisebb csoportosokba verődtek tisztek és altisztek körül és úgy tüzeltek. Mikar egészen közelünkbe jutottak a kozákok, abbahagyták a lövöldözést és kardot rántottak. Szerencsénkre azonban a legelsők alig harminc méter távolságra voltak tőlünk, mig a többiek jóval elmaradtak mögöttünk. Máskülönben valamennyiünket legázoltak volna. Csatárlánczunkat azonban nem sikerült áttörniük. Csak ketten vagy hárman jutottak el egészen hozzánk és ide-oda vagdalkoztak. A szó szoros értelmében szuronyaink hegyén haltak meg. Egyszerre azonban egy nagyobb csapat rohant meg bennünket és a kis csapatból, a mely körülöttem összeverődött; hét ember elesett. Körülöttünk azonban tiz-tizenöt kozák esett el. Közben azonban erősítéseink érkeztek. Gyalogság jött utánunk sürü csapatokban és egy lovasszázad is vágtatott előre a kozákok ellen. A szétszórt kozákokat a zárt lovasszakaszok elsöpörték. Rövid kézi tusa keletkezett, a mely a mieink győzelmével végződött. Sokan elestek közülök. Lovasaink a kozákok üldözésére indultak, ezek azonban épen oly gyorsan, mint a hogy jöttek, el is tűntek. Lovasságunk visszatért az üldözésből, mire a kozákok golyói megint fütyülni kezdtek a fejünk fölött. Előnyomulásunk azonban újból megindult. Alig mentünk nyolcszáz lépést előre, az előttünk haladó őrjáratokat a kozákok megint megrohanták. Támadásuk alig egy percig tartott. Egy kardvillanás, vágás — aztán megint eltűntek. És ezek a támadások folyton ismétlődtek, mintha az egész világ kozákokból állott volna.« A legjobb olvasni való. Egy budapeti ur lerándult vidékre. Gyermekkori jóbarátjához szállt s amikor a vendég a kedélyesen eltöltött vacsora után hálószobájába vonult, egy kérelemmel állt elé. — Te, komám, — szólt nekem — egy rossz szokásom van már évek óta és anélkül nem tudok aludni. — Kérlek ! Csak parancsolj velem ! — Olvasni szoktam. Adj tehát valami jó olvasni valót. — Olvasni valót? A házigazda elgondolkozik, körülnéz a szobában, mintha ott keresne valamit, végre kapja a gyertyát és megy kifelé: A vendég ezalatt szépen lefeküdt és várta barátját, aki jött is rögtön, hóna alatt cipelve egy nagy tarisznyát. — No pajtás itt van. Hoztam olvasni valót, ezen aztán elolvashatsz akár reggelig! —És leteszi az ágyra a nagy tarisznyát, fel is bontja mutatja neki. Volt vagy három kiló — száraz tökmag. Hátralékodat beküldötted ezen folyó esztendőre?
