Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-02-07 / 5. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 37 — Igaz — mondá Csutora. — De hát mit tanácsol ? — Itt bizony bajos a tanácsosztogatás. Aztán elgondolkozott. — Én, ha a komám helyzetében volnék, a há­zat odaengedném Salamonnak, én pedig elmennék pénzt keresni. — Hová ? kérdé ámulva Demeter. — Amerikába! — Komám uram erős. szálas ember. Ott nem tudja senki ki-micsoda. Neki lát a munkához és egy pár hónap alatt egy rakás pénzt gyűjtve hazajön és visszaváltja a házat. Nagyon megijedt erre a beszédre Csutora, de mikor meggondolta a dolgot, látta, hogy a segéd­jegyzőtől okosabb lanács nem lelhetett volna ki. Hazament és elhatározta, hogy ugv fog cselekedni. Zsuzskának még nem szólt semmit, hanem csak leült az első házban s főzte á tervet. Oda lyukadt ki, hogy nem macskaugrás ide Amerika; oda nem viszik ki szép szóért még a ba­rátot se, pedig az már csak szegény, mert koldul. Aztán még gondolt egyet és átment Salamonhoz. — Salamon szomszéd, mit gondol, mennyit ér az én házam ? — Hát kérem, testvérek között is megér négy­száz forintot. Meg az ötöt is! — No de mondja, mennyi­vel is tartozunk mi magának? — Háromszáz forinttal, Csutora gazda. — Akar-e nekem adni még százötven forintot s legyen a ház a magáé ? — Ahogy tetszik! Csutora gazda — ha jó­nak látja, én szívesen kisegítem. Ezzel megvolt az alku. (Tovább is van, mondjam még '?) AMERIKAI ÁLLAPOTOK. Kivándorlók hazatérése Amerikából. New- Yorkhól jelentik, hogy a kivándorlókra ottan nagyon rósz napok járnak. Különösen az ipari munkások kénytelenek ott hagyni az uj hazát. Az 1904 ik évre pedig még rosszabbak a kilátások, mert számos ipari vállalat beszüntette az üzemet, úgy hogy beföldiek is alig kapnak munkát. Ezren és ezren a kivándorlók közül kénytelenek visszatérni. így október 1-től november 10-ig New-Yorkból Európába 27.000 födélzeti utas tért vissza. A visszavándorlók leg­nagyobb része olasz, lengyel, tót, borvát és magyar. Sima Ferenc betegsége. Vadászerdő község­ben egy ottani földmives Clevelandban lakó rokoná­tól levelet kapott, amely szerint Sima Ferenc, az egykori szentesi képviselő a legnagyobb nyomorban halálos betegen tüdővészben fekszik és egykori szegény földje kegyelméből tengeti életét. A levélíró arról is értesít, hogy Sima alig élhet még néhány napig, mert az éhség nyomor teljesen kimerítette. Aki Amerikában sikkaszt. A kassai ügyész­ség. mint Kassáról jelentik, letartóztatta Hossza Gábor Lászlómindszenti lakost, aki Amerikából Charon-ban (Pennsylvánia) banküzletet nyitott, honfitársaitól 00.000 koronát szedett össze és visszaszökött Magyar- országba. A letartóztatás Miszler brémai cég fel­jelentésére történt. A GAZDA TANÁCSADÓJA. A közigazgatási bíróság döntvényeiből. Községi iiszlujitűsnál nem lehet csoportonként ajánlott egyénekre szavazni, hanem a jelölés és a szavazás egyenként eszközlendő. A törvénynek a községi lisztujitásra vonatkozó rendelkezéseiből folyik, hogy azoknak, akik magu­kat kijelöltetni kívánják, jelentkezniük kell. továbbá, hogy három alkalmas egyén a jelentkezők sorából jelölendő ki, és a többi jelentkező törvényes ok nélkül csak akkor mellőzhető, ha már a jelentke­zők közül három alkalmas egyén kijelöltetett, s végre, hogy nem jelentkező egyének jelölése akkor sem foglalhat helyet, ha a betöltendő aláírásra há­rom egyén nem jelentkeznék. E tekintetben csupán a községi bírói állásnál van kivételnek helye, amelynél az esetben, ha a bírói állásra három alkalmas egyén nem jelentkez­nék, oly egyének is kijelölhetők, akik kijelölésre nem jelentkeztek. Községi tisztujitásnál, a lelépő bíróság tagjai szavazati jogukat a tisztújító közgyűlésen ugv a ki­jelölésnél mint a választásnál gyakorolni hivatva vannak. Nincsen törvényes rendelkezés arra nézve, hogy csakis a 24 életén betöltése után lehetne tör­vényhatósági tisztviselői áillásra alkalmazást nyerni. M U NK A S - jj G Y. Aratók cséplők figyelmében. Az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár központi igazgatósága a hiva­talos lapban hirdetményt tesz közzé, a mely a cséplőgépeknél és a szecskavágó-gépeknél alkal­mazott munkásoknak a törvény értelmében való baleset-biztosí­tására nézve tartalmaz elutasí­tásokat. előrebocsátja, hogy a géptulaj- jteles a cseléd-segélypénztárnál elmulaszt, ezért a törvény értel­mében felelős. Az a géptulajdonos, a ki előre tudja, hogy gépe mellett erre a munkára kik lesznek alkal­mazva, legegyszerűbben úgy jár el, ha az illetőket névszerint i — i korona tagsági dij befizetése mellett azok évre a rendkívüli tagok sorába a községi elöl­járóságnál (városi tanácsnál) beíratja. Az a géptulajdonos azonban, a kinek munkásai változnak, a ki tehát nem tudja előre, hogy névsze­rint kik lesznek azok, kik a gépmunkát végezni fogják, a gépmunkásokat azok nevének megjelölése nélkül is biztosíthatja az Országos Gazdasági Munkás- és Cseléd­segélypénztárnál, ha a szabályszerű nyilatkozatot kiállítja. A ki a cséplőgép vagy szecskavágógép mellett alkalmazott munkások közül csak a törvény szerint kötelezően biztosíttatni rendelt munkások biztosítását eszközli, vagyis a cséplőgépnél az etetőket, a gépen álló kéveadogatókat és fűtőket, vagy a szeeskavágó- gépnél az etetőket biztosítja, egy egy gép után a kö­Az Orsz. Gazd. Munkás- és Cselédsegély­pénztár ajánljuk jó indulatába. Ismertesse ezt az intézményt a nép körében. Biztosítsa cselé­deit ezen segély- pénztárnál.

Next

/
Thumbnails
Contents