Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-10-02 / 39. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ

311

És milyen kedves, milyen szép jelenet ez.

Az anya olt ül a széken mászó gyermekéhez közel. A gyermek az anya közelébe igyekszik, majd székre, ládára támaszkodik és egyszer csak feláll .. . majd járni kezd.

Mikor a gyermek már járni kezd, még jobban kell ügyelnünk. Ilyenkor már sokkal nagyobb veszélynek van kitéve, sokszor elesik.

Kisebb eséseket ne is vegyetek észre! Mintha mi sem történt volna !

Az elesésnél már csak felemlítek egy rossz szokást, mely sok családban divatozik. T. i. mikor a gyermek esés közben megüti magát ... a fö.det vagy a tárgyat, melybe a gyermek megütötte magát megverik.

— Nesze le rossz szék!

— ügy-e kikaptál! slb. Igv akarja sok anya kiengesztelni és elcsilitani a siró jószágot.

Ez nem helyes!

Mert ezen eljárásukkal a gyermekben kifejlesztik a boszuállás ösztönéi. Megszoklatják a gyermeket, hogy semmi legkisebb sérelmet ne engedjenek boszulatlanul.

Az ilyenek aztán ha felnőnek, nagyon kényes emberek lesznek ám. A legkisebb bántódásra felindulnak, sőt készek verekedni és magukat kicsiségekért talán szerencsétlenségbe dönteni.

De nem csak ilyen irányba legyen az anyának gondja a gyermekre.

Arra ügyeljen különösen, hogy gyermeke jó levegőben tartózkodjék.

A jó levegőre éppen olyan szüksége van minden embernek, mint a táplálkozásra.

A gyermekhalandóságnak, melyről már irtani, egyik fő eszközlője a vérszegénység. A vérszegénységet pedig a rossz levegőben való tartózkodás a lehelő legnagyobb mértékben előidézi. Be van bizonyítva, hogy sok gyermeket küld a más világra a szoba bűzös levegője. Ha nincs kellő szellőztetés a szobában, az a megromlott levegő méregként hat a gyermekre.

A gyermek mentői többet tartózkodhatik a szabod levegőn. Tavaszszal vagy nyáron már a második hétben vihetjük ki a gyermekeket. Őszszel vagy télen csak szelidebb időben. Eleinte csak rövid ideig, később hosszasabban is.

De itt is két szokásra akadtam. Egyik anya ugv beburkolja gyermekét, hogy a gyermek majd megful. A másik meg éppen könnyedén öltözteti.

Mindkét eljárás helytelen, mivel a gyermek meghűlésnek, köhögés, nátha, torokbaj és sok más betegségnek van kitéve; s az első esetben teste el is puliul.

A betegségnek — mondják — legtermékenyebb melegágya a meghűlés.

De ne gondoljuk, hogy csakis a meleg ruha hiánya okozhatja a meghűlést, hanem bizony a túlságos meleg ruha is. Azért a ruházatot illetőleg tartsuk meg az okos mérsékletet. Mester.

A Bodrogközi -szövetkezetek nagygyűlése. Aug. 4-én tartotta Perbenyiken a felső-tiszai vármegyék szövetkezeteinek szövetsége évi nagygyűlését gróf Mailálh József elnöklete alatt. A szövetséghez tartozó szövetkezetek kiküldöttein kívül ott voltak : Nagy József miniszteri tanácsos, a hegyvidéki kirendeltség vezetője. Péchy Ádám, Dezsőffy

Aurél, Lacai Szabó László nagybirtokosok, a környék lelkészei és -tanítói. Benes István járási főszolgabíró és számos érdeklődő. A gyűlést Mailálh József gróf nyitotta meg nagy figyelemmel hallgatott beszéddel, amelyben a nemzetközi kongresszus két jelentős tárgyával foglalkozott: az állami támogatás kérésével s a fogyasztási szövetkezetek korlátlan elárusitási jogával. Maga részéről annak a nézetének adott kifejezést, hogy a szövetkezeteknek mig a maguk lábán meg nem tudnak állani. addig szükségük van államsegélyre. A fogyasztó-szövetkezetek elárusitási jogát az egyenlő elbánás elvénél fogva nem szabad korlátozni. A tetszéssel fogadott megnyitó beszéd után Blasek Jenő titkár olvasta fel jelentését a szövetség múlt évi működéséről. Ez ma három vármegyére terjed ki. Szabolcsban 37, Zemplénben 35, Abauj- ban 2 szövetkezet tartozik a kötelékhez. A tagok száma e szövetkezetekben 16,492. Az üzletrészek értéke 1,456.274 korona. A múlt évben a szövetség ellenőrzése alá tartozott 15 máramarosi szövetkezet is. A helyesléssel fogadott jelentés után Szabó Aladár ev. ref. lelkész tartott érdekes előadást »a hitelszövetkezetek a közboldogulás előmozdítója« címen. Vázolta a szövetkezetek erkölcsi hatását, majd élénk tetszés mellett leirta, mily munkát végzett az ő községében a szövetkezet ez év folyamán, amikor is az elemi csapások ugyan nem kímélték a lakosságot. Nagy hatása volt azután Bodnár Gáspár szatmári tauitóképezdi tanár, ismert nevű népies iró előadásának, aki azt fejtegette, hogy a szövetkezeteknek mily nagy szerepük lehet levetkőzött nemzeti karakter visszaszerzésében, a nemzeti öntudat visszaállításában, az alvó nemzeti lelkiismeret felébresztésében A gyűlést Mailáth József gróf záróbeszéde fejezte be, aki gyűlés után a megjelenteket vendégül látta. Az ebéden számos felköszönlőben ünnepelték a vendéglátó házigazdát és nejét M Á “

vasárnap délután.

A méh halála.

— A kicsinyeknek. —

Volt egyszer egy picinyke, nagyon szorgalmas méhecske. Mindegyik méh sokat dolgozik, de amelyikről én beszélek, az fölülmúlta igyekezetben mindegyik társát a kasban. Mindig kétszer fordult édes mézzel megrakodva, mig a többiek egyszer.

Tisztelték is őt társai; sőt a királyné is. megdicsérte szorgalmáért.

De a kis méhike nem bizakodott el, hanem ezután is éppen oly szorgalmasan járt virágról-vi- rágra, mint azelőtt.

Ha esős, vagy zivataros idő volt. amikor nem mehettek mézet gyűjteni, a mi kis szorgalmasunk kiállt a kas szájába, és ott szárnyacskáit sebesen mozgatva, hfís levegőt hajlott a kasba a bent dolgozóknak. Ide is csak azért szeretett állani, hogy ha az aranyos nap kibúvik felhőtakarója alól: ő lehessen az első a kirepülésben.

Addig-addig repült, dolgozott, hogy gyenge szárnyacskája a sok repüléstől egész csipkésre kopott; addig-addig bújta az illatos virágok kelyhét, hogy finom pórköntöskéje is egészen lerongyolódott s a teste meztelen maradt. A méhecskék, ha a sok dologban megöregednek, megőszülnek. Csakhogy ők nem fehérednek meg, mint az öreg emberek haja, hanem testök fekete lesz. 0 is megöregedett, megőszült, fekete lett.

De még akkor sem ült ám a sutba, hanem amint öreg szárnyacskái bírák, ment dolgozni, hogy társaival együtt segítse megtölteni az éléskamrát a közelgő télre.

Egyszer azonban, mikor már minden méhecske hazatért, késő estig is hiába várták az öreg méhecskét, — nem jött.

Bánkódtak; csoportokba álltak, s úgy zsonga- doztak, siratták őt. Aztán összebeszéltek s elhatározták, hogy ha megvirradt, bárhol legyen is fölkere-