Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-10-02 / 39. szám
312 MAGYAR FÖLDM1VELŐ sik, s ha szárnyai nem bírnák, haza hozzák, a legédesebb mézzel táplálják s nem eresztik többé munkára. Másnap még alig virradt, a nap még nem jött fel még minden fű, fa, virág harmatgyöngyös volt: százan meg százan siettek keresni öreg kedvencöket. Összejártak erdőt, mezőt, benéztek minden virág kelyhébe: nem találták sehol, Mig végre egyi- kök, egy a szőlők alján magánosán álló napraforgó tányérjára repült s ott találta meg szegénykét. Lábain levő kosárkái tele voltak sárga virágporral, gyomrocskája csak úgy duzzadod a szinméztől, de ő halva volt. Bizonyos, hogy szorgoskodása közben érte el halála. Az a méhecske, aki megtalálta, gyorsan visz- szarepült s társainak hirt adott a szomorú dologról. Egymásután jöttek aztán a halottas házba sokan, sokan. Körül-körüljárták, tapogatták: vájjon él-e még ? Aztán csókolgatták és szárnyacskáikkal olyan bánatos zsongást vittek véghez, hogy még az idegen méhecskék is oda jöttek. Ez volt az ő zokogásuk kedves halottjukért. Egyszer aztán egy nagy fiatal erőteljes méh kilépett a többi közül, pici lábacskájával körülölelve a holtat s repült vele hazafelé, a többiek pedig, egész raj utána. Ez volt a gyászkiséret. Otthon a méhes előtt kiválasztottak egy hajnalka virágot, abba beléhelyezték, s hogy kifejezzék fájdalmukat, minden társa egy pár szem virágot szórt a halottra; ez volt a szemfedője. Ekkor jött fel a nap s a hajnalka virágja összecsukódott, hogy örökre elrejtse a sokat fáradott kis méhecske testét. A hajnalka lett a koporsója. Magyary Károly. A*' Hajdan és most. — Van-e jó termése Mátyás apó? — Hát vóni csak vóna; hanem bizony sose lesz olyan, amilyen — vót. — Iszen ennek előtte két esztendővel semmit sem szűrtünk. — Nem oda célzok ám, hogy hát van-e leve a venyigének, vagy nincsen. Hanem hát hogy olyan leve nincs és talán so’se is leszen, mint vót a Fi- lokszera ur előtt. — Hogy értsem ezt Mátyás apó? — ügy ám, hogy a szőlő nagyon elgyereke- sedett... — No ezt meg éppen nem tudom kigöbözni. — Pedig könnyű ám itt csomót oldani. Mondok, hogy az szőlő nagyon elgyerekesedett. Vagy úgy ejtem hát, hogy kényös lőtt. Akár egy senyevész úri gyerök. — De hát miben van voltaképpen a kényessége ? — ügy köll a mai szőlővel bánni, akár a kis györökkel. A mai györökökkel. Mer’ ma már a gyö- rökök se’ olyanok ám, mint régen. — Hát miért Mátyás apó? — A mai györök kényesebb, mint mi vótunk. Osztég annyi ujmódi betögség környékezi, hogy se szeri, se száma. Mikor én györök vótam, nem is- mörték ezeket az ujmódi betegségöket. — Megvolt az akkor is Mátyás apó, csak nem ösmérték fel. — De a szőlőnek mostani nyavajái és kényességei nem vótak ám mög. Aszmondom. — Lehet! — De biztos. Nem ösmertük mi annak a temérdek bogárnak, gombának se hírét, se hamvát. Nem kellett bezzeg fecskendezni, himporát csúffá tenni. Nem kellett rigorizálni. A kénkőnek mivoltát se’ ösmérte a szőlő. Most már pólyázgatni, föröszt- getni. mosogatni kell szegény györököt. Azért nem ereszt olyan levet a venyige, mint eresztett régen. — Hiszen kitűnő boraink teremnek. — Azt mondják. Én pedig most is amondó vagyok, hogy sokkal jobb volt a Filokszera ur előtt. Valahányszor a boromat iszom, mindig azt mondom: — Bizony, csak az volt a bor, a Filokszera ur előtt. — Vájjon? — Úgy vagyon. Még a színe se’ olyan. Hát meg az ize. A pincékben is kényeskednek a mai borok. Elválnak, megtörnek, elsápadnak. Már ezt én mondom, Tőke Mátyás. — Tehát más idők?... — Persze, hogy persze. — Talán más emberek is? — Persze, hogy persze. — De azért szüretelünk ám ! — Hát olyat sajtolunk, amilyet a jó Isten ad. De ha megelégednének az embörök olyannal, de nem elégödnek mög. — Mai emberek ? — Persze, hogy persze. Nem nyughatnak az bőrükben. Pancsolnak! Csinyálják a bort. — E’ hát a haj! — A legöregebbik baj. Mer’ hát falcs most minden. A bortul sem nyughatnak ... — Máskép’ vót hajdan. — Ugy-e, mint van mostan. — Persze, hogy persze. A M ERIK A. _____ A k ivándorlás és az amerikai hatóságok. A belügyminiszter valamennyi törvényhatósághoz körrendeletét intézett, amelyben figyelmeztet arra, hogy az amerikai bevándorlási hatóságok a bevándorlók bebocsátása elé napról-napra újabb nehézségeket gördítenek. Újabban ugyanis minden bevándorló, akinek jegyét valamely ott lakó rokona vagy ismerőse fizette meg, vagy akinek útiköltségéhez bárki valamivel hozzájárult, egy külön bizottság szigorú vizsgálata alá kerül és csak akkor bocsájtják be a szárazföldre, ha kétségtelenül bebizonyul, hogy a bevándorló előreláthatólag nem fog közsegitségre szorulni. E rendszabály alá nem tartoznak azon kiskorú gyermekek, kiknek viteldiját a szülők fizették és azok a nők, akiknek viteldiját a férjük fizette. Következménye e rendszabálynak az, hogy mindenkit, aki Amerikába előre váltott jegygyei megy, a vizsgáló-állomáson napokon át visszatartanak, amíg a vizsgálat kellemetlenségein át nem esnek. A mi-
