Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-02-07 / 5. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 36 Az ily fegyverek pedig mai nap nem érnek fel egy puskával. Amint a fegyverrel, úgy minden mással majd- nnm ezer évvel mögöttünk vannak. Ha odavinnénk egy villamost éjszakának idején, hát ép azt vélnék, hogy maga Lucifer szaladgál a földön. Aki arról beszélne, hogy a telefonnal mily messzire iehet beszélni, azt tiszta bolondnak mondanák. Nem ismerik a villamos világítást, a lóvasutat, a csatornát, de még a jóravaló kocsiutat sem, mert az egész országban csak kettő van, az is olyan, hogy csak ökrös szekérrel járható. A közlekedés biz’ leginkább gyalog szerrel történik. Az ut tehát gyalogösvény. Az előkelők lóháton, a szegény ember pedig saját lábán jár. Szokásos még az úri osztálynál az úgynevezett „gyaloghintó“ ; vagyis felül a nevezett műre és úgy viteti magát tova. Ily körülmények között nem csoda, ha a szegény koreai inkább otthon ül a kályha mellett. Ebből pedig az következik, hogy az ember ellustul, a henyeségre hajlandó lesz. Ilyenek tehát azok a koreaiak 1 (Tovább is van mondjam még1?) HAZAIJJGYEK. Az országgyűlés elhalasztása. Az országgyűlést két-három hétre elnapolták. Ezen idő alatt tartják ez idén Bécsben a delegáció üléseit. A delegátusok már java működésben vannak, mikor e sorokat írjuk. A képviselő urak tehát kaptak egy kis szabad időt, hogy otthonukba mehessenek és közvetlen közelről szerezzenek tudomást arról, hogy mi minden gyümölcse lett — az obstrukciónak gazdasági szempontból. Vasárnap Délután. Parasztbecsület. Nagy raj volt Révkesziben Csutora Demeter uram. Nem hiába járta végig a három gazdasági iskolát, de meg is látszott rajta az úri csiszolás, Úgy megállt rajta az előkés nadrág, hogy a püspök huszárján sem különben. Hát még — Uram bocsá’! — a pantalló hogy állott volna rajta, de azt már restelte felvenni. No lelt is volna kacagás a tanácsban, ha történetesen Csutora Demeter pantallóban állított volna be. Mert hát hogy tanácstag volt a mi Demeterünk, azt szinte fölösleges mondanom. Ami a gazdaságot illeti, volt is szépecskén valamikor, amig tudniillik meg nem ette a sok beszéd, meg másegyéb. De várjunk mindent rendjére. Csutora uram, mint iskolázott ember sokat adott a »módira.« Az olyan közönséges parasztbeszédet — mint szokta volt mondani: ki nem állhatta. Épen ezért a segédjegyző urat tartotta legjobb cimborájának, már csak azért is, mert egyetlen keresztkomája volt. A segédjegyző is megtűrte maga mellett, mert Csutora aztán tudta, mi az úri »elegáncia,« ha fizetni kellett. Sokszor kérte felesége, Zsuzska, vagy Demeter szerint: Zsuzsánna, hogy ne legyen olyan bőmarku a segédjegyzővel szemben. — Mit érdekel az téged, galambom; a jegyző uram úri ember, csak nem akarod, hogy célszerűtlenül viseljem magamat irányában. Ezt igv kívánja az elegáncia. — De mégis addig jár a korsó a kútra ... — Hallgass, ha mondtam : laikus vagy te ehhez. így leurizálta Zsuzskát. Az meg hallgatott, mint ahogy hallgat a nagyharang, nagypénteken, ha elnémul. Volt még egy nagy hibája Demeter uramnak, amely ha szóba került, nyulat lehetett volna vele fogatni. Tudniilik a sorsjegy. Az apai jus züllésnek indult s a dolgozni restellő Csutora uram sorsjegygyei akarta kinyerni a veszni indult vagyont. De mondom, úgy beleháborodott a sorsjegybe, hogy esztendő végére, amikor más földművelő embernek mégis csak inkább csurran az olajos korsó, neki csak pár rongyos tallér fityegett a dolmánya zsebében. És ennyi volt az egész vagyona. — Hát a ház? Az már ott volt a Salamon könyvében, mert amint Csutora uramnak emésztette a pénzét a sok mindenféle sorsjegy, meg sorsjegy, hát elannyira kifogyott belőle, hogy nem átallott arra a gyönyörű telekre apródonkint kölcsönöket felszedni Salamontól. Az meg adott, hogy is ne adott volna olyan gyönyörű jószágra! Csutora Demeter pedig azzal biztatta magát meg a feleségét, hogyha valamelyik sorsjegygyei egy főnyereményt megüt, kifizeti az adósságot és azonfelül urason fognak élni. Csak tördelte a kezét ide-oda Zsuzska, hogy hát igy, hát úgy, de Demeter nem szűnt meg vigasztalni a főnyeremény nyel. Az meg veszett módon késeit, elannyira, mondom, hogy tél idején egy pár rongyos forintot mondhatott magáénak Csutora gazda. Tetejébe még Salamon is, — mintha csak meg lett volna hijva — mikor látta, hogy pénze gyenge lábon áll Demeternél — szorongatni kezdte, majd meg árveréssel fenyegette Demeteréket. Ennek meg, akár akarta, akár nem — be kellett látni utoljára, hogy olt van, ahol a part szakad. Mikor a főnyeremény csak nem akarta megkörnyékezni. meghökkent, kivált ha elgondolta, hogy őt olyan lélurnak tartja a falu és ha most megtudják, hogy semmije sincs, lesz beszéd, meg beszéd. Elurizálhat akkor! Elkeseredésében átment a keresztkomájához, a segédjegyzőhöz. Felfedezte neki szive terhét, de az hidegen hallgatta végig. — Komám uram — mondá végre — ez nagy baj, amelyen már alig segíthetünk, kár volt a dolgot ennyire elmérgesedni engedni. Talán jegyző komám kisegíthetne egy pár forinttal ? — kérdé fanyarul Demeter. — Hova gondol? Honnan vegyek én most hirtelen egv nehány száz forintot ? Sohasem volt ennyi pénzem!
