Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-10-02 / 39. szám
310 MAGÍYAK FÖLDM1VELŐ A testvéri szeretet. Nincs nagyobb boldogságuk az öreg szülőknek, főleg — úgy az élei alkonyán, mint mikor azt tapasztalják, hogy a testvérek igaz szeretettel, egyetértéssel vannak egymás iránt! De viszont semmi sem keseríti úgy meg az életben a szülők utolsó napjait, mintha látniok kell, hogy a testvérek viszálykodnak, egymás , szájából kapdossák a kenyeret, versenyre kelnek a gyűlöletben és folyton folyvást arra törekszenek, hogy egymásnak ártsanak, a szülőket egyiket-jnásiktól el- idegenitsék . . . Hej, ha az a koporsó vagy sir beszélni tudna és elmondhatná, hogy mi volt az életben a legfájdalmasabb és legélesebb tőr, mely az anya vagy az apa szivét átjárta még az utolsó nagy, halálos pillanatban is, bizonyára tanúságot tenne arról, hogy az az ölő gondolat, mely szerint a gyermekeket (testvéreket) gyülölségben és versengésben kellett itt hagyniok. Azért jó szülők, azt mondom nektek és arra tanítalak, hogy gyermekeitekben ápoljátok már igen-igen korán azt a vérszerint való vonzalmat, melynek testvéri szeretet a neve. Azt hiszitek, hogy mert ez természetes, hát hiszen kifejlődik az magától is! Nagyon igaz és legtöbb esetben gyönyörű példáját látjuk egyes családokban, De az is bizonyos, hogy ezt a természetes fejlődést nagyon sok-sokféle utón módon, de meg rossz irányban terelni lehetséges. Első és fő kötelességük a szülőknek, hogy gyermekeiket egyenlő mértékben szeressék! Ez a fő fundamentum, melyen a családban oly szép összhang jön létre minden időre . . . minden ügyre. Ez az összhang folyton azt kiáltja, arra tanítja a gyermekeket: »Testvérek vagyunk!« Mihelyet a gyermekek észreveszik, hogy a szülő ennek vagy annak a gyermekeinek kedvez: ez az összhang kezd homladozni. Mire aztán felnőnek: teljesen összebomlik. Tapasztaljuk legtöbbször, hogy a családban legbecsesebb, legdrágább a legkisebb gyermek. Hát hiszen nem is lehet csudálkozni ezen, de itt is, ugv kell viselkednie a szülőknek, hogy úgyszólván velük együtt az ő (többi gyermekek) szeretete is ösz- szekapcsolódjék. Akkor aztán az a legkisebb gyermek is kettőztetett vonzalommal fog fordulni övéihez és ő lesz az első, kit mindig az az elv, gondolat, jólelküség vezet, hogy hiszen: »Testvérek vagyunk!« Ám, nehezebb a dolog, mikor aztán a szülő a többi gyermekek rovására egyet kiemel, egyért nagy áldozatokat hoz, sőt — mint az gyakran történik — a család vagyoni romlását idézi elő. Vigyázniok kell ez irányiban a szülőknek, mert egynek akarnak voltaképen boldogságot szerezni — és édes mindnyájuknak szomorú jövőt létesítenek! A szülők szive legyen olyan kincs, melyből minden gyermeküknek egyformán jut. A szülők áldása legyen olyan, melyből minden gyermekük részaratást kapnak. A verejtékkel szerzett vagyon olyan közös birtoka legyen a családnak, melyből minden cseppet éreznek a gyermekek. Különösen ajánlom, bogy a család bánatát, örömét, a csapásokat, melyek az életben mindnyájunkkal közösek, ne titkolják el a szülők a gyermekektől. Hadd érezzék ők is a bánatot és örömet. A közös bú és öröm egygyé teszi a sziveket. Azok a szülők, kik ily gondolattal, életbölcsességgel nevelik gyermekiket a kezdetnek kezdetétől; azok nyugodtan hallják majd az utolsó órákban is a körül álló gyermekek ajkairól: »Legyetek nyugodtak, mi testvérek vagyunk és azok is maradunk!« A A megkésett fecskék. Ausztriából több helyről Írják, hogy a fákat és háztetőket nagy rajokban lepik el a fecskék. A korai ősz áldozatai a szegény madárkák, akik a ködtől és esőtől nem tudják utjokat folytatni és most szomorúan várják az idő jobbrafordulását. Gloggnitzban ezerszámra lepték el a házak fedelét s az ablakok párkányait a hidegtől megbénult szárnyú madarak és szorosan összebújtak. Ugyanennek a látványnak voltak szemtanúi Payer- bachban, Puchbergben és a galíciai Cerikovban is. Sok fecske a hideg időjárástól dermedten bukóit le a földre. Mások az ablakokba is berepültek, de a feléjök nyújtott eledelből nem ettek. Mire a nap újra kisütött és a lég enyhébb, melegebb lett, a szerencsétlen madárkák száma felé- nyire apadt le. A szomorú kis csapat igy megfogyva kelt útra, hogy eljusson messze délre, az örök nyár honába. Bölcsőtől — a sírig vagy Hogyan neveljük gyermekeinket ? Mig a gyermek iskolába nem kerül, egészen a család, főleg az édes anya oltalma alatt van. A születés utáni első hónapokhan a gyermek csontjai igen lágyak, fejletlenek, vigyázzatok azért jó anyák, hogy a kicsike az ötödik hónap előtt támasz nélkül ne üljön. Fáj az ember lelke, mikor olyan kisdedet lát, ki puppos, görbe, vagyis kinek gerince már korán meggörbült, mert bizonyára korán kényszeritették szegénykét arra, hogy támasz nélkül egyenesen üljön vagy fejét egyenesen tartsa. Mikor annak ideje megjő, a gyermek maga képes lesz arra, amire őt a szülei türelmetlenség oly korán kényszeríti. Még veszedelmesebb dolog, ha idő előtt próbálgatják : vájjon a gyermek tud-e már állani vagy járni .... Ne tegyétek ezt szülők! Engedjétek csak a gyermeket csúszkálni. Terítsétek le egy pokrócot vagy ruhát a szobában, ültessétek reá a gyermeket és engedjétek, hogy kénye- kedve szerint csuszkálgassék. A csúszkálás, mászás leghelyesebb átmenet lesz az állásra. A gyermek igy fog játszani egyideig . . . egyszer csak észreveszitek majd, hogy ő maga próbálkozik felállani. Természetes, hogy ez nem fog ám sikerülni egyszerre. Akárhányszor el fog esni. De ezért ne csináljatok valami nagy lármát, halálra nem kell ám ijedni. Sőt tudjátok mit tanácsolok? Ne segítsétek őt lábra állani. Majd megpróbálja ő megint. És addig próbálja, mig magától megtanul állani. A kisdedeket egyáltalán .nem kell tanítani az állásra. A természet lesz az ő tanítómestere, ez fogja őt arra képesíteni. Rendes körülmények közt ez 9—10. havában be is következik.
