Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-01-10 / 1. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — No és hozott kend a vén árendásnak ? Sötét volt már, mikor hazaértem. — Hoztam két hordóval. — Aztán jó-e1? — Megkóstoltam, nem épp rossz! — Nem mennénk el egy pár kupicára ? — Nem bánom, mért ne ? De hát az a sár, az a fene nagy sár! Hiszen a kocsma ép a templom oldalán van ?! — No talán csak valahogy átmászunk rajta! — De gazduramnak uj csizmája van? — Üsse a kő! Hát ott a sövény mellett tán csak jó lesz az ut ? — Hm, kendnek igaza van ! Arra majd csak átmegyünk úgy, a hogy!... — Menjünk! ... A templomba harmadszor harangoztak be. És a két öreg elindult, el a korcsmába, pedig igen nagy sár volt!... —eft. Vasárnap Délután. Nyakasék és Fejesék. ' Múlt karácsonyra igen szép, boldogitó krisz- j kindlit hozott Yirágfalvának — a Jézuska. Megnyílt a községben a rég’ óhajtott Gazdakör. Tagjává lett a község minden valamirevaló gazdája. De még sem volt teljes az öröm. A két legmódosabb gazda, Fejes Károly és a másik, Nyakas István hiányoztak a megnyitó ünnepségről. Ugyancsak tartották magukat, magyarán : nevük szerint való értelemben cselekedtek. Hosszú volna ám szálakra szedegetni, hogy mi mián folyik már-már ötödik esztendeje a háborúság Fejes és Nyakas gazda közt. Csak épen azt mondom el, hogy voltaképen miért maradt ki mind a kettő, már mint Fejes és Nyakas gazda is a közörömből, az olvasókörből. Mikorra ugyanis a jó öreg tanitó ur a Gazdakör tagjait gyűjtögette, annak rendje és módja szerint becses látogatását tette Fejesnél is, meg Nyakasnál is. Amint a gyűjtő-árkust Fejeséknél kiterítette és szegről-végről elmondotta, hogy hát mi járatban volna: Fejes gazda kiegyenesedett, mint a pecek és jégridegséggel azt a kérdést lökte oda : — Nyakas gazda is tagja leszen? — Azt még nem tudom, mert csak ezután fogom meginvitálni -— szólott az öreg tanitó mély megindulással. — Akkor én sem tudom, hogy leszek-e. Majd meglássuk. — De nem leszesz! — rikkantott a beszélgetésbe az épen belépő asszony. — Az a csörgő szarka, Nyakasné már eldicsekedett, hogy az ő embere leszen ott minden. Tanitó uram hiába oldotta a csomót, hogy hát ez csak amolyan mende-monda. Mit sem ért el. Hasonló szerencsével járt a taggyüjtés Nyaka- séknál is. Ott is az volt az első szó. — Tagja leszen Fejes gazda? Az öreg mester ur csak izgett-mozgott. Köhin- tett, verejtékét törülgette, hogy alig tudta kimondani: — Még nem tudható! — Akkor én sem tudhatom — mondotta Nyakas. — Be ne iratkozzál — sivitott az asszony, — mert már a falu mozgó postája — már mint Fe- jesné — szélhirelte, hogy az ő ura lesz ott minden. így történt, hogy megfordult a természet rendje. Már a hogyan a haragosok cselekedni szoktak. Ha te nem, én azért is. Ha te igen, én azért sem. Most — mindketten ugyanazon módon — egyformán gondolkoztak. A Gazdakör — mint mondám — megnyílt azért. Mindjárt az ünnep öregebbik napján ott volt az egész Virágfalva. Mert szép előadást rendeztek mindjái’t elüljáróba. Örült apraja-nagyja. A vének szemeiben megrezzent az emlékezet csodás könve és azt mondották: — Úgy kezd lenni, mint régen... A, nap is úgy kezd sütni az égen. Csak Fejesék és Nyakasék maradtak otthon. Kérdezték is ugv lopva ettől is, attól is: — Hát Kaszásék olt voltak ? — De bizony, hogy ott ám. — Siposék is ? — Jelen! — A korcsmáros Kerekes is ? — Ott biz ám! Ünnep alatt nem árultak a Háromcsőrii ben két kvántum italt sem. Ha tagadnák, sem hinnők el, hogy nem fájt ez a dolog mind a két családnak. Fájt bizony, de nagyon-. Ott motoszkált ez a keserűség mindegyik szive fenekén. — Elhagytak bennünket! — Te vagy az oka — vetette szemére Fejes az asszonynak. És ami és ahogyan volt Fejeséknél, azonképen vala Nyakaséknál is. De nem kevésbé fájt ez a szomorú jelenség — a községnek, a Gazdakörnek is. Próbálták is a kérdés csomóját megoldani. Mert mi tagadás benne, két ilyen jómódú gazdának érezték hiányát. De mikor aztán látták, hogy minden kísérlet sikertelen, igy nyugtatták magukat. — Talán majd az idő . . . — Vagy a közös szerencsétlenség. — Nem tudom — szólott az öreg tanitó. — A pap sem bir velük. Az Isten házában is nagy távolságban ülnek egymástól. Aztán meg újra jő — a biróválasztás. — Bizzunk a jó Istenben! És csendesen haladt az idő. A Gazdakör erősödött, izmosodott. Otthonra talált ott mindenki, aki szakítani tudott a régi állapotokkal, mikor a gazdák korcsmában ünnepeltek, mikor ott volt a tivornya sátora öreg sátoros ünnepeken, mikor szét voltak szakadozva. Most másképen vagyon! A régi nap kezd sütni az égen. Összetartanak, egybeolvadnak. Csak Fejes és Nyakas maradt a régi. De nem sokáig . . . Már kérdezgetik, hogy megyen sorsa a Gazdakörnek. Nyakas már azt is kieresztette a száján,
