Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-09-11 / 36. szám
286 MAGYAR FÖLDM1VELÓ dásba kell esnie az ország szivében megtartóit szövetkezeti világgyülés hatása alatt. íme busz nemzet derék képviselője bámulta, dicsérte a mi szövetkezeti munkánkat. És a nemzet boldogulását hirdette, ha a/on az utón halad a magyar gazdatársadalom és egyáltalán a magyarnép, melynek úttörői hivatásuk, önfeláldozásuk és tiszta, mo- csoktalan szándékuk magaslatán vannak. Tehát itt az idő! Választania kell a magyarnépnek! Mert megtalálta ez a nép a boldogulás útját. Most már rajta a sor, hogy rá is lépjen. * * * A szövetkezetek világkongresszusa szeptember 7—9-ig folyt le, melyen a művelt külföldi államok számos képviselője jelent meg, hogy részt vegyenek azon mozgalomban, mely hivatva van a mai társadalmat bajaiból kigyógyitani és az egész gazdasági életet uj állapotokra fektetni. Gróf Károlyi Sándort választották meg a gyűlés elnökéül, ki nagyszabású beszéddel nyitotta meg a kongresszust. Hatalmas vonásokkal domborította ki a szövetkezetek hivatását a jelenkorban, és vázolta a szövetkezeti szervezkedés legközelebbi feladatait. Nagy hatással és három nyelven is beszélt Károlyi Sándor gr. társa, a perbenviki gr. Mailáth József. A gyűlésen elfogadott nevezetesebb határozati javaslatok a következők: Müller János (Svájcból) javasolja, hogy a munkások jólétének emelésére a takarékossági ösztön kifejtésére a faluhelyen is minél nagyobb számban alapittassanak fogyasztási szövetkezetek. Dömötör László javasolja, hogy a szövetkezetek árusító joga ne csak a tagokra terjedjen ki, hanem a szövetkezetektől nem tagok is vásárolhassanak. Wolff Henry (Anglia) javasolja, hogy a kevésbbé fejlett államok szövetkezeti szervezete figyelemmel kisérendő, hogy a fejlettebb országok őket a szövetkezeti ügy terén támogassák. A kongresszuson résztvett a miniszterelnökkel élén közéletünk számos kitűnősége. A külföldi vendégeknek alkalmat nyújtottak hazánk nevezetesebb szövetkezeti intézményeinek megtekintésére a fővárosban. Ezen alkalomból szövetkezeti kiállítást is rendeztek. A vendégek f. hó 9-én utaztak Szerbiába a szövetkezeti ügy tanulmányozására. Darányi Ignác a gazdákhoz. — Elnöki megnyitó a Gazdaszövetség veszprémi nagygyűlésén. — Mi igen tisztelt nagygyűlés, nem akarunk a Gazdaszövetség területén politikát űzni, mi nem akarunk exkluzív osztály érdeket rideg önzéssel képviselni, mi nem ismerünk felekezeti gyülölséget, mi nem keresünk egyebet, mint saját céljainkat és törekvéseinket, de ezeket aztán keressük egészen s számítunk minden jó embernek becsületes közreműködésére. Egy nemzet nem állhat fenn anélkül, hogy egy-két semleges területe ne legyen, a hol minden más szempont félre van téve s minden ember összefog, hogy vállvetve, kézre kezet téve dolgozzék. Mondják, hogy a jó emberek szövetsége sokkal lazább, mint a gonoszoké. Megengedem, lehet valami benne, mert a nyers, önző érdek sokszor igen erős kapocs, de én azt hiszem, hogy nem szabad kicsinyelni az igazságnak és az igaz ügynek erejét s annak végleges diadalában kételkedni egy percig sem szabad. Lehet, hogy olykor talán méltatlanul támadni fognak bennünket, de hiszen a ki valamit alkotott, épileii, vagy dolgozott, az mindig ki volt téve támadásnak, félreértésnek. Ennek bennünket visszariasztani nem szabad! (Igaz! ügy van!) A közgazdasági ágak között levő ellentétekről beszélni, már majdnem az Ízetlenség határába esik, de annyit mondhatok, hogy én látok mesterséges és látszólagos ellentéteket, de természetes ellentéteket alig. — Hisz ez a kiállítás is mutatja s a kiállítások egész sorozata, hogy a mezőgazdaság és ipar megférnek egymás mellett és hogy együtt dolgoznak, vállvetve működnek s mily szép eredményt tudunk felmutatni. Hiszen a célok, mezekért mi gazdák küzdünk, Európának hatalmas nyugati iparállamaiban már sokkal előbbre vannak, azok az intézmények, melyeket sürgetünk, sokkal nagyobb számban vannak már ott megvalósítva. Ha pedig megtörténik — talán elvétve — hogy munkánkban kővel dobnak bennünket, dobjuk visz- sza azt kenyérrel, nemcsak azért, mert a kenyér nemesebb, mint a kő, hanem azért is, mert a kenyér erősebb fegyver, mint a kő, mert a követ szét lehet törni, el lenet távolítani, de az emberszeretet munkáját évezredek tanulsága szerint megállítani, nem lehet. (Hosszas éljenzés és taps.) Általában mi magyarok úgy is kevesen vagyunk, azért, a mikor nem vagyunk kénytelenek vele, ne azon vonatkozásokat keressük, melyek elválasztanak, hanem azokat, melyek egyesítenek bennünket. Nekünk ereznünk kell, hogy nekünk egy fedél alatt meg kell élni tudni. És most visszatérve a sociális témára, csak annyit mondhatok, hogy bár a régi földesúri jogot a 48-iki nagy törvényhozás eltörölte, de nem akarhatta eltörölni azt a köttelességet, azt a noblesse obliget, mely a birtokkal jár. Ezen kötelesség teljesítésében nem szabad kifáradnunk, nem szabad elcsüggednünk, nem szabad megrendülnünk. Én azt hiszem, hogy együtt munkálva, nagy sikereket érhetünk el. Azt mondja a koszorús lantos, hogy a »porszemet, mely magában áll, elfujja egy szellő, egy lehet, de ha összetapad, ha összenő és sziklává tö mörül, a fergeteg se ingathatja meg«. Ezen reményben és ezen erős hittel üdvözlöm a mélyen t. nagygyűlést és azt megnyitódnak nyil- nyilvánitom. (Hosszantartó, szűnni nem akaró zajos éljenzés és taps.) A nyugalmazott lajhár. — Közvitéz Ökrös! Azt a háromszögben végződő lőcslábát ennek a majomból átvedlett emberiségnek, mondja csak: mit csinálna maga, ha a nemes lajhárság hadsereget szervezne? — Jelentem alásson az őrmester urnák: be- zuppáltatnám magamat közzéjük, azután nyugalomba vonulnék. — És a reménybeli tétlenség hatása alatt nagyot sóhajt a netovábbig lusta közvitéz.
