Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-08-28 / 34. szám

272

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

gazdát. Aztán önmagába mélyedve nagy, mélységes komolysággal igy kezdett beszélni:

— Jó gazd’ uram. Azt mondják, hogy az elefánt is tör, ront, sőt öl is, ha egyszer meghai’agszik. De hát ilyenkor bárányt vetnek eléje. És tüstént megszelídül.

— Akár tiz bárányt is, nagy jó uram — szólót közbe Bokros gazda.

— Próbálja meg csak haragos életpárjával is. Még nem is kell igazi bárány.

— Hát milyen bárány — kérdezte majdnem gyermekies hangon Bokros gazda.

— Szelídsége legyen az a bárány, amit eléje kell vetnie. Meglátja, hogy minden jobbra fordul.

Jó Bokros gazda egészen megnyugodva tért haza. Szinte dagadt a melle annak tudatában, hogy lám csak, mégis csak gazdasági... bárányügyben utazóit.

Csakhamar kitört az első vihar. Bokros gazda megfogadván a bölcsnek szavait, szelíd maradi, mint a bárány és hallgatag, mint a sir.

De az asszony, mikor észrevette, hogy viszonzásul nem kap pörlekedő hangokat . . . szörnyű mérges lett és igy pörölt az emberrel:

— Ki tett lakatot a szádra te ?

— Mióta gazdasági ügyekben utaztál, megné- multál, mint a nagypénteki harang.

— Szólsz, vagy nem szólsz ?

így ment ez napról-napra. Megint szomorú lett a gazda. Ujfent a gazdasági utazásra gondolt. A bárány-ügyet talán nem jól fogta fel.

Hát útra kélt ujfent Bokros. Mikor a szekérre felült, akkor is az volt az asszonynak utolsó szava:

— Osztég, ha már megest gazdasági ügyben utazik, vétesse le a lakatot a szájáról.

Ott áll a gazda ismét a bölcs ember előtt.

— Bölcs ember, ember — mondotta keservesen — az én oldalbordámnak nincs ám olyan természete, mint az elefántnak. Hiába maradok szelíd, mint a bárány. Most már azért pöröl, hogy hát — miért hallgatok ?

— Hát egészen hallgat gazd’ uram ?

— Miként a sir.

— Hiába. Szólani kell, de akkép, hogy abban a szólásban ne légyen a futónknak még csak magva sem.

— Hogy értsem én ezt, nagy jó uram?

— Megmagyarázom gazduramnäk. Élt hajdanában egy Szokrátész nevű bölcs ember. Ennek a bölcselőnek is akkurátosan olyan lehetett a felesége, mint a gazduramé.

— Szegény ember, mily részvéttel vagyok — szólott Bokross gazda egész elérzékenyülve.

— De talán még különb.

— Szent Isten!

— Szokrátes is szó nélkül tűrte egy alkalommal az iszonyatos perelését. Nem bírta tovább. Kifordult hát a házból és leült az ablak alá. Az asz- szonvt ez a cselekedet meg éppen felboszantá. Felkapott egy kupa vizet és férjére zuhanyozta.

— Mit csinált a bölcs ember ?

— Csak mosolygott és igy szólott a szomszédnak, aki éppen látta a történteket:

— Ugv kell nekem. Tudhattam volna előre, hogy mennydörgés után eső következik.

— Ez már csakugyan bölcs ember volt.

— Egy másik alkalommal valaki szemére vetette a bölcsnek: mikép tűrheti minden harag nélkül feleségének örökös pörlekedését. A bölcs igy felelt:

— Mert mostan már olybá veszem feleségem pörlekedő szavait, mint az utcán tovahaladó szekér zörgését. Valamint ez, úgy az sem háborít fel. Gazd’ uram nem Szokrátész, de józanul gondolkodó ember, kövesse példáját.

Ha véletlenül köztünk is akadna olyan tűzhely, mint a Bokros gazdáé volt: úgy hisszük, őket is rávezettük arra, hogy mit kell tenni.

Bodnár Gáspár.

A M E R I K A.

Apponyi és társai Amerikában.

Százezrek, többek szerint már egy millió magyar él Amerikában. Az egy kis ország ott a tengeren túl, a szédítő nagy világban.

Sokáig mozdulatlanul néztük ezt a kis Magyar- országot, az újat, a tulvilágit, mint a kivándorlók nevezik.

A nagy és jobb lelkek, a testvér vérért aggódó hazafiak nem maradhattak némán. A főrendiházban például emlékezhetünk még ama hatalmas szózatra melvlyel a perbenyiki gróf, a jeles államférfiu úgyszólván felrázta az országot a kivándorlottak és kivándorlás ügyében.

Mailáth József gróf hatalmas szózata után mindig szélesebb és szélesebb hullámokat öltött a kivándorlás, illetőleg a kivándorlottak ügye.

Bekövetkezett, amit a nemes gróf szóról-szóra ilyen óhajtásban fejezett ki az egész ország előtt:

— Ne hagyjuk őket — úgymond. Hanem 'legyünk rajta, hogy ők kint is érezzék meg, melysze- rint e föld szülöttei, hogy e hazához tartoznak.

Ezt mondotta e perbenyiki gróf már jó régen. És azóta öntudatosabban, mint annak előtte erősítjük, fonjuk a szálakat, melyek a óhazát összekötik, kö- ! zelebb hozzák az ujjal, a tengeren túlival.

Azóta igenis édes kötelesség érzettel vagyunk rajta, hogy tengeren túli véreinket megtartsuk az ő magyar lényében, gondolkozásában és érzésében.

Azért nagy ami örömünk és azért tartsuk nagy jelentőségűnek azt a kiváló körülményt, hogy mostanában oly kiváló szónokok, államférfiak jelennek meg az amerikai magyarság körében, Apponyi Albert és társai, valamint Prohászka a hires magyar apostol, a lánglelkü szónok.

Az interparlamentáris magyar csoport megérkezése Amerikába. Az interparlamentáris magyar csoport tagjai hétfőn déli egy órakor szerencsésen megérkeztek Newyorkba, ahol úgy az amerikai magyarok, mint az ottani hivatalos körök részéről fényes fogadtatásban volt részük. Gróf Apponyi Albert, aki Liverpoolból indult útnak, szeptember 3-án érkezik meg.

Nagy petróleum égés. Antverpeni táviratok nagy tüzet jelentenek. Az amerikai kőolajtársaságok Hoboken nevű telepén a Schelde mellett kigyulad- tak a petróleumtartók. Negyven óriási tartó borult lángba. A munkások nem bírtak mind megmene-