Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-08-21 / 33. szám
264 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Vihar New-Yorkban. Még a vihar se olyan Amerikában, mint a jó öreg Európában. Mert ha hozzáfog, olyan erővel cselekszi, mintha egyszerre el akarná pusztítani ezt a bűnös világot. Mint New- Yorkból jelentik, New-Yorkban, Long Island és Jersey Cityben iszonyú vihar dühöngött s a viharral együtt olyan zápor zuhogott, aminőt még New Yorkban is alig láttak. Az üzletnegyedben térdig érő viz ömlött a mélyebb helyekre. A felhőkarcolók villámhárítóiba másodpercenként ütött be a villám, az épületek lakóival az utolsó Ítélet napját éreztetve. A fekete felhők éjjeli sötétséget okoztak s a villámvezetékek megtagadták a működést. A épületek tetejéről a zászlórudakat csaknem mindenütt leverte a vihar. A Jersey City Coal Co. irodai helyiségeit több száz lábnyira vitte az áradó viz s a vasúti töltéseket az egész környéken úgy megrongálta, hogy Pennsylvania, Jersey Central és Lackawana vonatokon a közlekedést meg kellett szüntetni. A vihar okozta kár New-Yorkban több százezer dolárra rúg. VASÁRNAP délután. Balatoni halász dala. Vizen járok, vizen lakom, A tündérszép Balatonon, S eldalolom vidáman én : »En vagyok a halászlegény.« Nem öl a durva föld pora. Táplál szelíd halmok bora; Es ha bánt is szélvész, örvény, »En járok a viz tetején.« Ha már csügged erős karom, Eszembe jut szép angyalom ... E közben a ladik halad, »Én fogom az arany halat.« Mint a bölcső, a kis ladik Édes álomba andalít... S álmonfban is fogok halat, »Világoskék habok alatt.« Örsi József. Hogy osztotta el Péter a sült kakast? Élt egyszer egy igen szegény ember, kinek annyi gyermeke volt, mint a hány lyuk a rostán, s nem volt egyebe egy árva kakasánál, és mégis gazdagnak tartotta magát. Szomszédja Pál azt sem tudta, mije van, mégis örökké panaszkodott. Egyik nap Pál. a gazdag, igy szólt Péternek: — Szomszéd! a kend kakasa sokat kapar a kertemben s a kárt tovább nem nézhetem, ha megfogom, tudom, többé nem kukorékol... Péter nem szólt, de gondba esett, hogy mitevő legyen a kakassal... — Tudom, mit teszek, szólt egykor magában : az uraságnak ajándékozom, hátha reá szorulok szegénységemben... Amint gondolá úgy tett, elvitte nyomban az uraságnak ajándékul. — Péter! táu keresztelő, lakadalom vagy mi lesz házadnál, hogy ajándékozgatsz ? — Nem, uram, én csak azt akarom, hogy az ur költse el háztájával. — Különös! mondd meg, miért épen én, hisz nálad előbb elkelne, annyian vagytok, mint a rostán a lyuk ... — Ejh uram! gyermekeimnek alig jut kenyér s ha húst kóstolnak, nem jó lesz. — Ostoba vagy fiam; én azt gondolom, eladod a kakast és veszesz kenyeret éhező gyermekeidnek. — Ha én a városba megyek, két nap járom meg az utat s a mit nyerek a kakason, mig hazaérek, megeszem felét a pénznek, s akkor mi hasznom ? Midőn látta az uraság, hogy Pétert nem tudja szándékától eltéríteni, szólitá szakácsát, hogy a kakast levágván, ebédre megsüsse. Midőn az ebéd készen volt, Pétert is az asztalhoz ültette. Heten ültek a szegény emberrel az asztalnál. Midőn a sült kakast behozták, igy szólt az ur: — Te osztod Péter, de vigyázz, hogy a természet szerint mindenki megkapja a magáét. Ha jól osztod, megajándékozlak, ha nem, tizenkettőt vágatok reád. — Az uraság Pétert, mint nagy kópét ismerte... Péter eléggé szabódott, de meg kellett tennie, mit az uraság parancsolt. Hozzáfogott az oszláshoz: levágta a fejét a sültnek s az ur tányérjára tette, mondván: — fej az űré, mert ő a ház feje. Aztán nyakát vágta le és az asszony tányérjára tette, mondván : — A fej és nyak egyek... a szentirás is azt mondja, hogy a férfi és nő egyek ; tehát a nyak az asszonyé. Azután a két szárnyat vágá le és adá a fiuk és leányoknak, hogy jobban tánczoljanak ... A mi még megmaradt, maga elé vevén igy szólt: — Miután mindnyájan magkapták a magukét, tehát én is elveszem a magamét s a maradékot maga elé véve, egy pillanat alatt készen volt a kakassal. Az uraság övéivel jót kaczagva az osztás különös volta fölött, Pétert gazdagon megajándékozó, Péter egy tehenet hornyával és egy bikát hajtott haza. Ejnye!... gondolá magában, a szomszéd Pál; de fölvette magát Péter szomszéd s az egész egy kakas ára! — No én ötöt ajándékozok, gondolá magában, s nekem ötször annyit adnak az uraságnál s amint gondolá, nyomban megfog öt kakast és elvitte az uraságnak. Az uraság eleinte szabódott, mert tudta, hogy Pál csak irigységből hozta az ajándékot. Végtére elfogadta, de azon föltétel alatt, hogy ő is ott maradjon ebédre. Midőn a kakasok megsültén az asztalra hozattak, igy szólt az ur: — No Pál, nálam az a rend, hogy a ki adta,, ossza is, de úgy, hogy hét lélek közül mindenki megkapja a magáét. Ha jól osztod, hasznát veszed, hanem tudod megosztani, huszonnégyet vágatok reád. Sokat gondolkodott Pál, de sehogy sem tudta az 5 kakast 7 ember közt fölosztani.
