Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)
1904-08-14 / 32. szám
256 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Megháláljuk — szólott remegve az asszony is, aki most már odaült az asztalhoz. — Pénzzé kellene tenni mindent... — Osztég mit csináljunk azzal a kis pénzzel? — Fel nem ehetjük — jegyezte meg az asz- szony egészen kipirulva. — Nem úgy értem. Akinek van pár száz forintja, az a fővárosban könnyen kap ám állást, foglalkozást. Az asszony mozgolódni kezdett, az ember meg egyre köhécselt. — Igen, bocsánat, de először azt kellett volna megkérdeznem — folytatta a vendég szörnyű fontos ábrázattal — hogy tud-e Írni a gazd’uram ? — Iskolába jártam, bár nem sok alkalmam volt a folyó írásra, de azért ha kell, bizony irok én, akár a parancsolat. — Bírónak is meg akarták egy Ízben választani — dicsekedett az asszony. — No akkor meg éppenséggel lehetne egy jó házmesteri állást szerezni. Csak mondom, ismétlem. kaució, foglaló, letét legyen. Kimondhatatlan nagy szeget vert ez a beszéd a gazda, de még az asszonyfeleség fejébe is. A vendég elment, de az összeköttetés megmaradt. Levél jött és levél ment. Annyira érlelődött már a dolog, hogy-a falusi házaspár már szinte ott képzelte magát a nyüzsgő fővárosban, a szörnyű magas, nagy palotában. A többit nem akarom leírni töviről-begyre. Csak amondó vagyok, hogy két hónap alatt mindent nyélbe ütöttek. Bus gazda pénzzé tett mindent és a pénz főben járó summáját elküldölte foglalóba, kaucióba az ő jó tanácsadójának, kit valóban az Isten küldött hozzája, hogy neki, már mint Bus gazdának, a fővárosban nyugalmas házmesteri állást, szerezzen. Nem kell tehát többé ezzel a lelket testet ölő gazdasággal vesződni. Se szántani, se vetni, se bo- ronálni. Nem kell félni időtől, szárazságtól, esőtől, jégtől, adótól, párbértől, bírótól, kisbirótól és rettenetes — mi mindentől. ... Várta, szörnyen várta a meghívó levelet Bus gazda. De mi a csuda ? Csak nem érkezik az a levél. Nincs mit tenni. Neki kerekedett — a vándorlásnak. Olt haggta a falul! Mert igen kicsi volt már neki. Mert csak a fővárosban, főleg a nagyvárosban lehet gond és baj nélkül élni. Az ám, csakhogy ezt Bus gazda gondolta igy. Az élet, a tapasztalás elébb kiábrándította Bus gazdát, mint gondolta. Amint a fővárosba tette lábát, csakhamar be kellett látnia, hogy szörnyen becsapták, elámitották. Az ő vendégét, jó tanácsadóját még a rendőrség sem ismerte. Pedig hát elhitette szállástadó gazdájával, hogy neki Budapesten virágzó és legtekintélyesebb helyszerző intézete van. Ezzel az intézettel már százakat, ezreket boldogított. De még mennyire 1 Hiszen most látja, látó két szemével tapasztalja, hogy közönséges csaló ült vendégszerető asztaluknál, aki a munkás és békés családot ily szomorú hínárba kergette. —- Menjünk vissza, ha gyalog is — sirdogált az asszony kétségbeesve. — Inkább meghalok — szólt az ember nagy busán. — Szégyenletemben a föld alá bújnék ott, az én falumban. Csúfságomra járnának az emberek. — Hát menjünk más faluba. Csak innen menjünk. Belefulunk ebbe az emberoceánba — meg- ládd jó ember. — Mit tegyünk, mihez fogjunk más faluban is — sóhajtott mélységes lelke keservéből Bus. — ’Iszen elvesztettük mindenünket. — Csak egyet nem! — A nyomorúságot, ugy-e? — Nem! Az Istenben való hitet, bizodalmát. — Jó asszony! Itt a hitet, a bizodalmát még aprópénznek sem értékelik. — Azért menjünk oda, ahol kincseket ér. Az ember hallgatott. Szemében megrezzent a köny és az asszonyra vetette tekintetét. — Kapálok — mondotta az asszony — beállók cselédnek, szolgának. De innen el. Azonnal el, mert tovább nem bírom. ... Végre bosszú, kínos vergődés után mégis csak szert tettek egy nyomorult lakásra. Egy szűk pinczehelyiségben húzódtak meg, Bus gazda favágást kapott egy nagy vendéglőben. Itt laktak, senyvedtek ebben a penészes pincében. Sötétség uralgott, mert akkora ablaka sem volt, mint egy falusi istállónak. Meg is gyengültek a szegény asszonynak szemei. Az utcára sem mert menni, mert lerongyolódott. Garast pedig nem akart költeni. — Csak kitartók legyünk — biztatta gazdáját a jó asszony. — Azok leszünk! — Aztán mihelyt összerakunk egy kis pénzt — visszamegyünk a faluba! — Visszamegyünk!. .. ...Az Isten meg is segítette őket. Tiszamenti faluba költözködtek és ott telepedtek meg. És kezdették újra a falusi életet, amelyen kívül nincs élete annak, kit az Isten a falusi talajba ültetett. Bodnár Gáspár. GYERMEK-VILÁG. _ Meddig taníthat a szülő ? Sok gyermek alig hagyja el az iskolát, már is azt mondogatja: — Eh, mit beszél nekem ’des apám vagy anyám, a gyermeket tanítsa és nem engem. Erre csak a’ mondó vagyok: — Halljadd a bölcsnek szavát. Gyermekét, legyen az gyermek bár 60 esztendős agg, mindig taníthatja egyre-másra, noha nevelni, csak addig neveli, mig a gyermek meglett emberré növekedett. Mig a maga embere lett. Az ember nevelése — az élettel szűnik meg. A beszélő nyelvek — és ügyes kezek. Némely szülő végtelen boldog, hogy kis fia vagy leánya folyton-folyvást beszél, mint a kelepelő. A beszédnek is meg van a maga ideje és helye, de ne engedjük, hogy a gyermeknek csakis a beszéd legyen
