Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-01-31 / 4. szám

Megjelenik minden vasárnapSzerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám.

I

FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS :

BODNÁR GÁSPÁR.

Előfizetési árak:

Egész évre ... 4 korona (2 frt.) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr)

Gyermekeink öldöklő ellenségei.

Rettendes az a pusztítás, a mit ártatlan gyermekeink öldöklő ellenségei — a ragályos betegségek — évről-évre tesznek.

Az ország majd minden városában, községeiben évenkint többször is megjelenik ez a kegyetlen réme szülőknek és gyermekeknek. Irgalmatlanul szedi az apró teremtéseket, de sokszor a nagyobbakat sem kíméli meg*

Ahova lábát beteszi, ott megriasztja a csöndes és megelégedett fészket. Mély sebet vág a családokon és felejthetlen gyászt hagy maga után.

De nem csak a családokat érinti kegyetlen, irgalmatlan látogatásával. Gyöngíti a nemzetet. Háborúban nem esik el annyi ember, golyó nem térit le annyi katonát, mint amennyi sirhalmot ás ez az irgalmatlan gyermekrablás: a ragályos betegség.

A kormányzat érzi is ez országos és évenkint jobban és jobban megújuló csapás rettenetes jelentőségét. Minden erejét megfeszíti, hogy vele szembeszállhasson. Megmozgatja a tudományt, szervezi a védelmet, a legszigorúbb rendszabályok megtartására utasítja a közigazgatási, illetőleg hatósági közegeket, fertőztelenitő gépeket rendeltet.

És mégis csak felüti a baj magát itt is, amott is. Ennek dacára meg-megujulnak a kis friss hantok temetőinkben egyre-másra.

Valóban itt az ideje, hogy minden érző és gondolkodó ember feltegye a kérdést önmagának és másoknak is: Mi lehet annak oka, hogy nem és nem bírunk gyermekeink öldöklő ellenségeivel ?

A feleletet jó körültekintés és meggondolás után nagyjában megadhatjuk.

Mi magunk vagyunk nagy részben a hibásak. Nagy részben, mondjuk, mert bizony sokszor a legnagyobb elővigyázatot is kijátsza ez az öldöklő ellenség.

Mert bizonyos, hogy az emberek ma is igen könnyedén veszik a pusztító bajt. Nem törődnek a következményekkel, nem akarnak hinni a tudománynak és egyáltalán nem fogják fel a védekező eszközök nagy és fontos jelentőségét. A hatóságok is igy gondolkodnak, ily közönyösek sok városban, a községekben meg úgyszólván nem is he- deritenek a védelmi eszközök szigorú alkalmazására.

Be kell vallanunk, hogy — szégyenére a huszadik századnak — a ragályos állati betegségek ellensúlyozására szolgáló zárlatok szigoruabban megtartatnak és ellenőriztetnek, mint a gyermekeinket öldöklő fertőző bajok elleni védelmi eszközök.

Tessék elhinni, hogy igy vagyon és nem másképpen.

Ha egy községben kiüt a gyermekgyilkoló betegség, úgyszólván rá se’ hederit az elüljáróság. A lakosok meg éppenséggel nem törődnek a szigorú védelemmel. Mit? Hát ’iszen nem hiszek én abba’. Pedig hát előtte vannak az esetek, látó két szemével tapasztalhatja, hogy igenis a bajt egyik községből vagy házból a másikba hurcolják. Egyik gyermek a másiktól kapja. Mán hogy én meg ne látogassam a komát, mikor a gyö- rek bajba van! Hogy én eine menjek a temetésére. Mit? Hogy az én györmekemet a