Magyar Földmivelö, 1904 (7. évfolyam, 1-50. szám)

1904-05-29 / 21. szám

MAGYAR FÖLDMIVELÓ

167

dék, város vagy falu mozgó-postája. No ezt a postát ismerjük meg jól s akkor nem fog a pletyka nekünk olyan keserűségeket okozni, mik miatt életünk kedélye és nyugalma megzavartassék.

Wester.

Neveljük munkára a gyermekeket.

II.

A nagyravágyást már a legrégibb idó'ben a munkátlanság mozditá elő, a jelen azonban már túlhaladta a múltat. Az emberi természet egyik rossz szokása, hogy mindig nagyobb akar lenni, mint a mi. E jelen demokratikus korban mindenki az »egyenlőség és testvériség szabadság« nagy eszméjét hirdeti, de a munkásságot legföljebb szájjal, tettel nem; soha sem kereste, hajhászta az ember inkább a nagyzást, mint most. Jelenleg a cimkórság- nak jár különösen az ideje, legtöbb ember egy-két fokkal nagyobb címet adat magának, mint a mi őt megilleti. Ennek is egyedül a munkátlanság, a dologkerülés az oka. Ezen kór megvan az emberek minden osztályában, úgy az úri, mint a köznépben. Az alsóbb néposztályban faluhelyen vagy kisebb városokban mindenki biró vagy más elöljáró óhajtana lenni, de legtöbb esetben nem azért, hogy lelkiismeretesen vezesse a község hivatalát, a rábízott kötelességeket, hanem, hogy nagyravágyása kielé- gitlessék. Saját gazdaságát elhanyagolja, legtöbb esetben a cselédekre bízza és ha lemarad a tisztségről, akkor sem Ízlik neki a munka, hanem csak henyél és a megszokott életmódját folytatja, így azután a munkátlanság következtében tönkre jut. A nagyravágyással karöltve jár a fényűzés és pazarlás. Nagyol akar mutatni, hozzá nem illő ruhát ölt magára, hogy nagyobbnak látszassák, mint a mi. Házát nagy fénynyel, pompával rendezi be és a hol ily nagy a fény, pompa, ott nem fejtetik ki oly munkásság, hogy a jövedelem fedezze a kiadásokat. A közmondás is azt tartja: »A bársony és selyem kioltja a tüzet a konyhából.«

A fényűző pazarló is egyszersmind, e kettő ikertestvér. A fényűzés és pazarlás már a legalsóbb néposztályban is magas fokra hágott.

Ilyen hibája népünknek a folytonos pörlekedés, bíráskodás, mely némely családban szintén nagyon elterjedt, — kifolyása a munkátlanságnak. Sokszor a legnagyobb munkaidőben látjuk a bíróságok előtt gazdaközönségünk munkás embereit ácsorogni és mig ők itt pörlekednek, addig a munka otthon áll. A föntemlitelt eseteken kívül, a munkátlanságnak kifolyása a mértékletlenség és a vele járó erkölcstelenség.

A munkakerülő ember a legnagyobb fokban mértékletlen is. A ki nem szeret dolgozni, az a munkára szánt időt, hogy kedvesen eltöltse, neki adja magát a mértéken túl való evésnek, ivásnak, mely elgyengíti és képtelenné teszi a munkára a szellemet és testet is. A mértékletlenséghez szokott embernek terhére, nehezére van a komoly foglalkozás, mindig a megszokott könnyű, henye élet után vágyódik. A tapasztalás bizonyítja, hogy sok gazdát, ki szülői után szép birtokocskát örökölt, a rossz társak, kik birtokáért jó barátoknak mutatták

magukat, elvonták a munkától. »Akinek annyi birtoka van, mint neked, annak nem kell dolgozni; reggel kiadod a parancsot a cselédeknek, azok elmennek dolgozni, te pedig egész nap szabad vagy lefele szavakkal elvonták a hasznos foglalkozástól. Ha ez az ember jól van nevelve és munkásságra szoktatva, ellenáll az ördög kisértéseinek ;• de ha nem képes ellenállni, akkor tönkre van téve. Legnehezebb csak elkezdeni, a többi aztán könnyen követi; később már parancsot sem ad cselédeinek, mert az egész éjjeli dorbézolást a reggeli órákban kell kipihennie, a cselédek önmaguk is röstelnek későn kimenni, a gazda parancsát nem várva, kimennek dolgozni. Hogy mit dolgoznak, azt csak a jó Isten tudja, de azután a jövedelem legnagyobb részét is ők teszik zsebre; a gazda rövid idő múlva mind testileg, mind anyagilag fogy, de még most sem fog a munkához, mert egyrészt nem képes és nem is tud, más részt nem is akar, sőt ha már semmije sem maradt, a munkakerülésből, lopás, rablás vagy koldulásból tartja fönn életét.

Ezen felemlített sok baj együttesen a ferde nevelésnek kifolyása.

Az istenfélő és munkás szülők gyermekeiket is munkás- és vallásosoknak nevelik, nem engedik meg nekik a henye életet. Neveljünk tehát vallásoserkölcsös és munkás nemzedéket. e. N.

VASÁBWAP DÉLUTÁM.

A budavári palotából.

Örültünk, hogy köztünk volt a király. Oda- fönn élt a budavári uj palotában és szinte mindennap lelátogatott egy-két órára a városba. A hol ilyenkor megjelenik, szeretettel ünnepük az ősz uralkodót, a lapok pedig nagy tudósításokat írnak jártáról-kelléről, feljegyzik mozdulatait és megírják iejedelmi szavait. Egész sor kir. herczeg él köztünk, ragyogó fogataik ott robognak végig a többi közt a ! Stefánia-uton. Szinte csakugyan fő- és székvárosnak látszunk. A mágnások itthon maradnak s majdnem minden estére jut egy-egy fényes estély.

Pedig Budavára s benne az uj királyi palota csendes és nyugalmas. Ha déltájt nem váltanák föl í egymást harsogó zeneszóval a diszőrségek, semmi külső jel se mutatná, hogy itthon a király. Legfeljebb egy lobogó zászló, esténként pedig egy kigvuló villamfény. Minden csendes és minden nyugodt, mint a királynak munkás élete.

Hajnalban keli kezdeni. Hajnalban kel a felség, mint a jó szántóvelő gazda, a ki megelőzi a tyúkokat. Ötkor már künn jár.

Mikor fölkel, nagyon gyorsan mosdik és öltözködik. A szobája egyszerű, majdnem rideg. A palota, a hatalmas budai palota uj lett a felség uralkodása közben, az ő szobái azonban a régiek maradtak. Ugyanazok a bútorok, a miket egy negyed- százada láttunk nála, ugyanaz a vaságy, melyben már emberemlékezet óta alszik. Csak az van körülötte. a mit évtizedek óta megszokott. Az elrendezés is, minden változatlan marad, sőt a király dolgozó- és fogadó-szobája is. De ide csak utóbb kerülünk.