Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-12 / 2. szám
10 MAGYAFÖLDMIVELŐ sülét működésében és egyáltalán beváltotta-e Ígéretét, melyet a szorult napok alatt nyiltan tett a gazdavilágnak. Mert ’iszen jó leszen ezt nekünk tudni, lévén az az öt esztendő nem örökkétartó — királyság. 4 4 4 4M 4 4.44 Ember kell a gátra...! — Mi újság koma — a vidéketeken ? — Hát bizony egy kis jó újság is van. — No csak ki vele, ’iszen olyan ritkán hall az ember jó újságot. — A falunkban a múlt héten nyílt meg — a gazdakör. — Mi a’ koma? — Hát kigyelmed nem hallott még ilyenről ? — Bizony nem én. — Pedig telesden-tele vagyon vele az ország. — Há’ mondjad már koma, hogyan és mi módon vagyon ? — A tanító ur összegyűjtötte a falu szine-javát. Osztég elmondotta szépen, hogy bizony elég volt már a széthúzásból, most már eljött az ideje az összetartásnak is. Alakítsunk — úgymond — egy oly szövetkezetei, melynek czélja, hogy tagjainak csendes otthont, szórakozást, hasznos dolgokat nyújtson. Nyomban összeraktunk néhány forintokat és kibéreltünk a faluban egy egyszerű házat. Ezt a házat úgy ahogy elláttuk a legszükségesebb bútorokkal. A tanító ur jó újságot is hozatott, a magáét is nekünk ajándékozta. Mi aztán kezdettük látogatni ezt a közös házat. Ki olvasott, kihallgatta felebarátja beszédeit. A tanító ur is közénk ül és oly szép hasznos dolgokról beszél. Egyszer csak vettük észre, hogy mi olyan jól tajáljuk magunkat, akár otthon. Persze, hogy Ilire ment ennek a derék dolognak. Azok is meghallották, a kik eddig való idejüket a kocsmában vesztegették. Félénken húzódtak a körbe, talán bizony csak kíváncsiságból. De ott is maradtak ám. Most már a kocsmának búcsút mondottak. Belátták, hogy bizony a magyar ember kocsma nélkül is megél. — Enyje koma, be’ lélegzés nélkül hallgatom ezeket az okos dolgokat. ’Iszen ennek minden faluban meg kellene ám lenni. —• Bizony, hogy meg! — De hát ember kell a gátra komám! — Fiát komáéknál nem emberek élnek ? — Iszen koma embereknek emberek vó’nánk, de úgy értem, hogy hát olyan ember kellene nekünk is, aki a gátra áll. — Nem kell ahho’ országos tudomány, csak akarat. — Az meg már most megvagyon. — No akkor jöjjék koma el vasárnapra hozzánk, osztég megtapasztalja, hogy milyen egyszerű módon nyélbe lehet ütni. — Bizony el is megyek én koma! — No hát megvárom ám. Q Az adósság-csinálás mesterségéről. Éppeg a minapában olvastam Csontos Dömötör biró uram szentencziái közt, hogy nincs könnyebb mesterség, mint a pénzt elkölteni. No hát igaz! De van ám ehhez hasonló egy másik mesterség is: Az adósságcsinálás! Már kérem aiásan, tessék elhinni, hogy ezt a mesterséget száz ember közül alig ha nem 8o idejében és annak rendje és módja szerint megtanulja. Sőt többet mondok. Még azok is mesterei lesznek az adósságcsiná- lásnak, a kik különben a világ minden kincséért nem adnák a fejüket mesterségre. Akárhányszor olvassuk, hogy hát még király, herczeg, főúri ifjak kitünően értenek az adósságcsinálás mesterségéhez. Akárhány királyi házban óriási szerencsétlenséget, perpatvart szomorúságot okozott már ez a mesterség. Úgy látszik tehát, hogy az adósság olyan, mint a halál. Behúzódik minden házba. Palota és kunyhó ajtaján keresztül siklik. Biz igen 1 Hát csudálkozhatunk-e, hogy ez a közös nyavalya beköltözött a földmi vés gazdák házába is, hogy sok-sok más istencsapások, nyavalyák és gyengeségek mellett még az adósság is rágja a föld népe életének gyökereit. Gyökereit mondom ; mert az adósságnak olyan természete vagyon, hogy az életfáját ott szereti megtámadni az alapjában, hogy aztán egyszer csak az a la nagyot zuhanjon. És hogy mai napság különösen a földmives gazdákat gyötri, pusztítja az adósságcsinálás: azt kegyetlen módon hirdetik a telek könyvek birtok i v e i, az árverési hirdetések, melyekkel a hivatalos és nem hivatalos lapok telesden-tele vannak. Olvastam koszorús költőnknek, nagy regényírónknak nem rég egy Írásos levelét, melyet igy kezd : — Emelje fel köztünk ujját az, a kinek váltója nincs. Nem akad senki ? No hát akkor menjünk tovább. Hát szerény jó magam meg azt kérdezem : — Emelje fel ujját a falukban, községekben, a kiknek adósságuk nincs! — Mit? — Akad egy, két gazda még. Jól van. Nagy szerencse. A többiek ugy-e mindannyian lehorgasz- szák fejüket. Bizony, szomorú dolog. Olyan szomorú, hogy országos nagy válságtól lehet tartani, ha a magyar ember lejjebb nem hagy az adóságcsinálásnak mesterségével. Azért, bár tudom, hogy ha valakinek adósságát eszébe juttatjuk, nem valami kedves dolgot mivelünk ; de bizony szembe kell szállanunk ezzel a nagyon terjedő betegséggel is. Kutatni fogjuk a baj forrását. Őszintén igazán feltárjuk a dolgokat, melyekből minden emberfia látni fogja, hogy tiszta és nemes a mi szándékunk. ^------>A világ bortermelése és fogyasztása. Egy olaszországi szaklap (Italia agricola) a világ 1900. évi bortermeléséről ésf ogyasztásáról a következő adatokat közli : a termelés a fogyasztás Termelő ország mennyihektolitesége rekben Francziaország 50,000.000 45,000.000 Olaszország 31,000.000 28,000.000 Spanyolország 23,000.000 18,000.000 Portugália 5,500.000 4,200.000 Németország 2,800.000 3,200.000 Ausztria és Magyarország 5,500.000 5,509.000 S váj ez 1,300.000 2,500.000 Görögország 2,500.000 1,600.000 Törökország 2,500.000 1,500.000 Oroszország 3,250.000 3,400.000 Szerbia, Bulgária, Bosznia 2,200.000 2,200.000 Belgium 2,200.000 1,000.000 Algir, Tunisz 4,500.000 2,000.000 Egyesül t-.-illamok 1,200.000 2,200.000 Argentina 1,100.000 2,000.000 Chile 2,500.000 2,000.000 Egyéb államok 1,500.000 3,000.000 Összesen 143,250,000 131,000.000 A Törökországra vonatkozó adatok tekintetében a konstantinápolyi franczia kereskedelmi kamara lapja megjegyzi, hogy Törökország bortermelése 1900. évi márczius 14-étől 1901. márczius 13-áig (török számítás szerint 1316. év) 895.292 hektoliter volt, melyből 171.187 hektoliter kerül kivitelre, a fogyasztás pedig ugyanezen időszakban 724.105 hektoliterre rúgott.
