Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-01-12 / 2. szám
Egy jogos kívánság. Az Országos Magyar Gazdasági-Egyesület tiszteletteljesen felkérte a törvényhozás tagjait vagyis honatyáinkat, hogy lépjenek be az Orsz M G. Egyesület kebelébe. Hogy lesznek olyan honatyák, akik e tiszteletre méltó, de mondjuk ki jogos kívánságra az ujjokat sem mozgatják meg, azt előre tudjuk. De hogy akadjon magyar újság, mely a fentnevezett Egyesület kívánságának jogosultságát nemcsak kétségbe vonja, de kicsinyelje és gúnyolja: azt már valóban nem hittük. No de hát sok oly dolog történik a kerek ég alatt, amit az ember korántsem hitt. Hanem azért ebből az alkalomból mégis csak leszen nekünk is egy pár szavunk úgy a nagyságos honatyákhoz, mint a gazdavilághoz. Nevezetesen, egész határozottsággal kimondjuk, hogy az Országos M. Gazdasági-Egyesület felszólítása igen jogosult. Annyira jogosult, hogy a gazdavilág a szó teljes értelmében elvárhatja képviselőjétől, hogy abba az országos egyesületbe ne csak belépjen, de ott a gazdák ügyének lelkes támogatója legyen. Volt idő ugyanis és talán egy kis darabja ezen időnek ma is fenmaradt, mikor a nagyságos honatyák seregestül tódultak a nagy részvénytársaságokba, bankokba, hajózási társulatokba, kereskedelmi vállalatokba. És tolták ezeknek szekerét teljes erejükkel, befolyásukkal, sokszor bizony honatyai kötelességük összeütközésével is. A gazdavilág némán tűrte ezt és keserűséggel látta, hogy mindez az ő rovásukra történik. Volt idő és talán ma is kóstolunk belőle, mikor a nagyságos honatyák még a vidéki hitelintézetek ügyeibe, viczinális vasúttársaságokba is természetes kötelességüknek tartották befolyni. A gazdavilág nem érezte ezt a meleg rokon- szenvet évtizedeken keresztül, mintha közte és képviselője közt valami végtelen távolság volt volna. Nem úgy, nagyságos honatyák ! A legközelebbi képviselőválasztáskor is erősen tapasztaltuk, hogy önök a gazdavilágra nagyon is számítottak, annak a gazdanépnek hasznát látták. Hiszen jól tudták, hogy az ország öreg részben mi vagyunk, mi válaszszuk a képviselőt, a mi szavazatunk nyomja a serpenyőt. És annak a gazdanépnek önök nagyságos honatyák, Ígéreteket is tettek, hogy sorsukat szivükön viselik. Alig hangzott el programmbeszéd, melyben a gazdavilágnak egy kis mézes madzag ki ne jutott volna! Hát most itt az idő, mikor ígéretüket magyar ember módjára beválthatják. Mert tisztelettel kérdezzük: mi a czélja, nemes feladata annak az Egyesületnek, melybe önök szívélyes meghívást kaptak ? Az az egyesület első és bizony hogy talán egyedüli fóruma a gazdavilágnak, honnan mint őrtoronyból még vigyáznak, virrasztanak a szegény magyarföldnépének leperzselt romjaira. Ott van a műhelye azon népmentő munkának, mely- lyel a földet megtartani akarják a magyarnak. Ott van irányitó szelleme azon mozgalomnak, mivel — tagadhatlan — idáig is megállították a gazdavilág sorvasztását. Hogyne óhajtaná, kívánhatná tehát ez a nép, hogy képviselője ott legyen a fórumon? Hogyne kivánnók, hogy a mi képviselőnk vigye oda tekintélyét, tevékenységét, eszét, szivét? Hadd lássák ott szinről-szinre azokat a sebeket, melyeknek orvoslásáról, meggyógyitásáról ott tanácskoznak országunk jobbjai. Mondjuk ismételten: bizony jogos kívánsága ez a gazdavilágnak és igen szerény kívánsága, mely nagy áldozatba nem kerül és mely mégis sokat érő leszen a gazdavilágra. Annyira jogos, hogy mi nyíltan buzdítjuk a gazdákat arra, kérjék számon képviselőjüktől: vájjon mennyiben vett részt az Országos Egye-
