Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-09 / 10. szám
4 % Ennek is ideje! Akkor volt boldog a magyar ember, mikor törvényei belefértek egy kis ujjnyi könyvecskébe. Most szekérszámra szaporodtak törvény- könyvei, szabályrendeletei: de megsokasodtak ám a bűntények, főleg az apró-cseprő kihágásokat meg rajként tárgyalják a bíróságok, elöljárók. Annyi már a mi szabályrendeleteink, hogy a fiskális embereknek is fejvakarásba kerül belőlük kigázologni. Hát aztán, mit csináljon a szegény, tanulatlan, ezer és ezer nyomasztó körülmények közt élő kis ember? Az ország minden részében elkeseredetten jajdultak fel már az emberek, hogy különösen a közigazgatásnál irgalmatlan ítéletekkel sújtják a föld népét, a haza polgárait. Az ország házában, a törvényhozás termeiben pedig egyes honatyák hallatlan esetekkel igazolták, bizonyították, hogy egyes kihágásokért olyan büntetéseket szabtak a szolgabirák, melyek megtámadták a kis emberek, földmivelők, munkások és gazdák létkérdését, kenyerét és családi életét. Előhozakodhatnánk mi is számtalan esettel, mikor igazán apró, a közre épen nem veszedelmes kihágásokért a legnagyobb munkaidőben oly szabadság elvesztésére és elviselésére Ítélték a szegény munkás embert, hogy az ember érző szive összelacsarodott. A pénzbüntetéseket meg csak úgy hajji- gálják! Nem titok, hogy egyeseket oly magas pénzbírsággal sújtottak, mely pénzbírság felülmúlta a munkás ember majd egész évi keresményét! Hát az ilyen eljárás nem csak igazságtalan, nem csak alkalmas arra, hogy a szegény embert belekergesse a végső elkeseredésbe, tönkre tegye családi életét, liáném embertelen is. Már pedig a műveit államokban, a hírhedt jog, igazság és törvény korszakában nem lehet eltűrni az embertelenséget. Az igazságszolgáltatásnak nem is lehet czélja a boszuállás. Sem az, hogy bekötött vagy nagyon is kancsal szemmel • tönkretegyük azt, a ki hibázott, félrelépett. A büntetésnek czélja a jogos megtorlás, a v i s s z a r e 11 e n t és vagy még helyesebben a javít á s. A bírónak mindig az a czél lebegjen szemei előtt, hogy ítéletével, a büntetés kiszabásával megjavítsa azt az embert, hogy az mint hasznos, munkás ember folytassa majd életét, polgári kötelességét. Nagy ideje volt hát — a mint azt lapunk múlt számában megírtuk, hogy a belügyminiszter is megsokalta a dolgot és most kemény rendeletet bocsátott a közigazgatásokhoz e nagyon is elmérgesedett ügyben. Az országgyűléseken, de meg, mint maga a miniszter mondja, az elibe került tellebezések- nél látja a kormányzat, hogy a kihágásokért szabott büntetések túllőnek a czélon! Az az m é 11 á n y t a 1 a n o k, sőt kegyetlenek. A miniszter nagyon bölcsen arra oktatja ki a bírókat, hogy mindig szem előtt tartsák a kihágások forrását. Az az vegyék tekintetbe vájjon a kihágást elkövető tudatlanságból, szándékosan avagy mily körülmények közt követte el atényt ? Mert bizony, mikép fentebb irtuk, a legtöbb ember alig tud már kiigazodni a szabályrendeletek áradatából, mások pedig oly kényszerítő körülmények közé jutnak, hogy a szándékosság úgyszólván ki van zárva. Hát csak csendesebben azokkal a büntetésekkel! A szegény embernek nagyon drága az ideje, meg verejtékes a garasa. Ne ,-v * i *
