Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-02 / 9. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ / 67 — Ne mondja már koma! — ’Iszen jó magam is megtapasztaltam, hogy a mi vidékünkön is barangolnak afféle emberkupeczek. — Hát oszt’ szóba állanak velük az józan eszü emberek ? — M icsa’? Ha még olyan szegény, elnyomoro- dott emberek kapaszkodnának beléjük, a kiknek itthon már nincs veszteni valójuk. De még olyanok is tátott szájjal hallgatják, a kiknek becsületes munkájuk mellett mi bajuk sincsen. — No már akkor igazán tarisznyába teszik az eszüket! — De még mennyire, koma. Mert hát édes Istenem, ha jól megfontolja az ember, hogy hát kik ezek a üferánsok ? Ismerik az ő multjokat, döbbeni életüket? Honnan jöttek, kik ők? Hát nem esztelen- ség számba megy-e, hogy egész életét, családját, nyugalmát rámerje bízni az ember az ilyen kóborló em- berkupeczekre. — Biz esztelenség ez. — Azért mondom, hogy mikor az ember eszét elveszti akkor elveszít mindent. Mert teszem fel, elvesztem házamat, földemet, vagyonomat! Ha józan «szem van, mely azt mondja nekem : van két kezed, munkaerőd, még nem vesztél el. Fogd meg a dolog velejét újra és ember lesz belőled. — De mikor az eszét elveszti az ember! — No ez a legnagyobb csapás, a mivel az embert a teremtő Úristen megveri. — Pedig hát minálunk úgy látszik ez ma divat. Hogy sokan elvesztik az eszüket. Mint a tébolyodottak futnak a veszedelembe, a tengeren túlra. Csak akkor józanodnak aztán ki, mikor — észreveszik, hogy kelepczébe kerülnek. — így van az bizony, mikor az ember eszét Akkor kíméli a kolbászt, mikor elfogyott. Ez a közmondás tréfásan is, gúnyosan is takarékosságra inti a gazdát. Társa ez annak a másik példaszónak — Több nap, mint kolbász! Minthogy igazándiba, egyik disznóöléstől a másikig, bizony hogy több nap is van, mint a mennyi száll kolbászt tölthetünk. Nyilvánvaló, hogy e példaszó a kíméletet, takarékosságot nem csak a kolbászra érti, hanem minden másra. Hanem már mi csak maradjunk hát — a kolbásznál. Az egyszeri gazdáról beszélik, hogy két tulajdonsága volt. Szerette, ha a disznó-tort asszony felesége annak rendje és módja szerint megtartotta. Ez egy alkalommal boldog-boldogtalant meghívott, de azt is szerette volna, ha az a kolbász — végtelenségig tart vala. Mikor aztán odaszólott az asszonynak : — Sára, adsza egy kis kolbászt ma estére, az asszony aggódva mondá, hogy bizony csak egy-két sütetnyi van már. — Hát akkor kíméljük, biztatta az asszonyt. — No hiszen, vágta oda a feleség, kend is akkor kíméli a kolbászt, mikor már elfogyott. így van a gazda a búzával, a szalonával, a borral — és sok más mindennel. Még a pénzzel, sőt a gazdasággal is. Sokan akkor kezdenek takarékoskodni, mikor már késő. Mint mondani szokás, a marok pénzt szórta, a vagyont roncsolta, a gyufaszáron meg spórol. Azért bölcsen inti a gazdát ez a példaszó arra, hogy mindenben tartson okos beosztást. Hogy ne csak a mával, de a holnappal is törődjék. Czigánynak természete, hogy mikor a tálhoz hozzájut, belekönyököl, hogy még a kis ujját is jóla- kassa. Hogy mikor egy kis pénzt kaparit: akkor királyi módon szeret élni. Aztán nézi a csillagos eget korgós gyomorral... Okos gazdának mindenben bölcs mértéke van, hogy jusson is, meg maradjon is. O Szép szám, de még nem elég! Az uj év első hónapjában ezerkétszáz ötven hét ember iratkozott be az országos gazdasági munkás és cseléd segítő .pénztárba. Igen örvendetes dolog ez. De ha meggondoljuk, hogy még mindig hányán és hányán vannak, kik ké- sedelmeznek, gondolkoznak, sőt elhanyagolják feltett szép szándékukat azt kell mondanunk : n e m e 1 é g. A múlt esztendőben 13 ezer volt a tagok száma, most tehát már szaporodott 1257-tel. Örvendetes jelenség, hogy e szám napról-napra szaporodik. Különösen olyan vidékeken iratkoznak be egyre-másra, hol a szerencsétlenségből nagy példákat, tanulságokat merítenek az emberek. És nem csak gazdasági cselédek, aratók, szőlőmunkások, kubikusok és más kézi munkások iratkoznak, hanem földmivelő gazdák is csapatosan sorakoznak a segítő pénztárbal Jól teszik. Mert bizony, ha valakinek Ötven hold földje is van, azért ha munka- képtelen lesz, bizony hogy ráfér a segítség vagy ha meghal, a családnak jó leszen az a kis summa. Igyekezzék tehát minden emberfia arra, hogy a segítő pénztárnak tagja legyen. Ne várja senki a szomorú, intő szerencsétlenséget, mert akkor már késő leszen minden. Most is a következőket olvassuk : Eltemetett munkás. Ozorán Szemes Mihályt kut- ásás közben eltemette a föld. Öt napig keresték, amig végre megtalálták a holttestét. A szerencsétlen ember özvegyet és két árvát hagyott hátra. A községben gyűjtést indítottak az árvák számára. Vájjon tagja volt-e a mi segitő-pénztárunknak ? Aligha, mert akkor nem a községnek kellene gyűjteni, küldene segítséget, 400 koronát a szegény ember segitőpénztára. No hát itt a szomorú eset, többet beszél ez száz ezer szónál is! Közmondások az életbölcseségről. Gyűjtötte : dr. Simon Vilmos. Némely ember a kárán lesz okos, másra az okosság hoz kárt. (Török.) * Verekedésnél a gazdag arczát, a szegény kabátját félti. (Orosz.) * Senki sem felejti el olyan hamar a kapott jótéteményt, mint a gyomor (Orosz.) * üres fejjel lehet élni, üres gyomorral nem. (Román.) * Jobb a nvilt ellenség, mint az alattomos barát. (Török.) * Ne feledd a halált: ő sem feled téged. * (Török.) A füst a kételkedés, a láng az igazság. (Orosz.) Előbb tanuljuk meg, hogyan kell a kenyeret megenni, mint azt, mint azt, miképen kell megszerezni. (Orosz.) * Édes a világ annak, aki nem ismeri, keserű a tapasztalt embernek. (Török.) * Kit nevezünk bölcsnek? Aki el lehet a világ nélkül. És bolondnak? Aki azt hiszi, hogy a világ nem lehet el nélküle. (Orosz.) * Az élet kertjében a gyermekek a rózsák. (Orosz.)
