Magyar Földmivelö, 1902 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1902-03-02 / 9. szám
MAGYAR FÖLDM1VELŐ 66 XIII. Leo pápajubileuma. XIII. Leo pápa, kit egy negyed századdal ezelőtt választottak meg; mikor a pápai trónt elfoglalta csaknem 70 esztendős öreg ember volt. íme ma, egy negyedszázaddal később, mint 92 esztendős agastyán hatalmas, ép elmével, friss szelemmel kormányozza a kath. egyházat. Valóban csudaszámba menő esemény ez, Nem hiába, hogy XIII. Leo pápaságának negyedszázados évfordulóján megmozdul, ünnepel az egész világ. Elsőben egy lelkes magyar zarándok csapat mutatta be hódolatát a pápának. Ez a lelkes csapat ugyan a szentföldre indult és pedig Rómán keresztül, a hol a pápa atyai szeretettel fogadta őket. Mikor az aggastyán egyházfő belépett a trónterembe igy szólott. — Hol vannak azok a derék magyarok1.’ Rövid idő múlva megindul a nagy zarándoklat. Olaszok, belgák, francziák, magyarok, svájcziak, amerikaik már előre jelentkeztek. A jubiláns pápát azonkívül a császárok, fejedelmek, királyok is üdvözölték és pedig vallás különbség nélkül. Rómában tehát nagy világra szóló ünnepségre készülnek. A korai táncz. — Tanító ur megkövetem alásan — szólt a minap Erzsók szomszédasszony — ma megvest nem jöhet az én Lina lányom a gazdasági esmétlő esko- lába, mivel hogy beteg az Istenadta. — No az baj — mondom — hát aztán mi lelte a Linát ? — Jaj édes tanító ur nemtudom megmondani, mert fáj annak mindene, nem tud enni, pedig Isten látja lelkemet, adnék neki mindent, amit szeme-szája megkíván. Még tán madártejet is adnék, csak kívánná meg. — Hát jól van szomszédasszony, tudomásul veszem a bejelentést, hanem hát nem kell elhanyagolni a dolgot ám, orvoshoz kell fordulni, mig nem késő. Elment Erzsók szomszédasszony, én pedig gondolkoztam a dolog felett. Elhatároztam végre, hogy óra után átmegyek Erzsók szomszédasszonyékhoz, látni akarom, mi van Linával? A leányka csakugyan feküdt az ágyban és arczárói lelehetett olvasni, hogy szenved szegényke. — No mi bajod Lina? Kérdem a beteget. — Beteg vagyok tanító ur? — No azt látom gyermekem, de mid fáj ? — A leányka nem felelt, csak szégyenkedve süté le szemeit. Kezdett a dolog előttem gyanús és rejtélyes lenni, nem mulaszthattam el az alkalmat és elővéve a leány édes anyját Erzsók szomszédasszonyt kezdtem kérdezgetni, vallatni. — Hát édes tanító ur, mán csak úgy mondom a hogy van, hogy hát a farsangon idevetődött valami tánczmester-féle ember la, osztég hát ennek a leánynak is nagy kedve kerekedett volt, hogy aszongya ő is eljár esténként a tánczos-eskolába a falu többi fiatalságával. Hát tudja édes tanitó ur lelkem, egyetlen leányom, hát nem akartam kedvét szegni no, úgy mondom, a hogy van. — De hát Erzsók asszony a maga leánya csak 13 éves, meg nagyon gyenge testalkotásu. Hát mire gondolt ? — Oh édes tanitó uram, hát biz igaz a, váltig mondta ezt apja ő kigyelme is, meg oszt’ más is, de hát én is hibás vagyok. — No csak beszéljen tovább szomszédasszony. — Hát oszt’ elment a tánczmester, a Lina azután elkezdett panaszkodni, hogy fáj a lába térdkalácsánál, oszt’ fájt a gyomra, most meg azt mondja, fáj mindene s nem tud enni se inni. Soh’se tudom, mi lesz vele. — Hát lelkem szomszédasszony itt igen komoly bajról lehet szó. csak izibe orvoshoz kell fordulni, majd kigyógyitja a. És szivére kötöm kendnek, hogy lett légyen bár micsoda is, orvoshoz küldeni el ne mulaszszanak. Igen, de Erzsók szomszédasszony is, mint aféle hanyag szüle s meggondolatlan anya, mindenre gondolt, csak az orvos meghívására nem. Mert azt tartotta, hogy hát orvos az Isten és ha van napja, megmarad úgy is. De bizony keservesen tapasztalta, hogy mily nagy igazság rejlik ama nagy mondásban, hogy: „Segíts magadon és az Isten is megsegít.“ El is jött az orvos, de már késő volt, mert emberi tudomány nem segíthetett szegény Linán. Az orvos ugyanis azt állapította meg, hogy a kis leány a minden este 3 óra hosszat tartó hosszú tánczban elfáradt, gyenge szervezete nem bírta a tánczczal járó fáradalmat. Felhevülve, kellő felügyelet hiányában kiment a hideg levegőre, meghűlt és onnan kapta az izülési csuzt, a folytonos erős táncz következtében meg lépdaganatot kapott, melyből aztán más szervi bajt és igy szegény Linát a saját és szülői gondatlansága folytán ily korán, élete tavaszán, amikor — mint egy rózsa bimbó — nyílni akart, a könyörtelen halál leszakította a szülők kebléről. Persze Erzsók szomszédasszony is okos tudott volna lenni, a halálozás bekövetkezése után, mert hogy váltig hajtogatta: — Hogy ha én gondoltam volna, ha tudtam volna jaj édes jó Istenem, hogy hozattam volna az orvost. De hát „eső után köpenyeg késő már.“ Ebből atyámfiai az a tanulság először: Nem kell elragadtatni magunkat; okosan, józanon kell gondolkozni és ily korán zsenge korban gyermekeinket nem csak táncziskolába nem, hanem még bálba sem szabad engedni, különösen a gyenge szervezetű gyermekeket, mert a korai táncz — korai halál. Másodszor: Nem szabad az orvost elmulasztani és hagyni, hogy a gyertya megégesse az ujjúnkat, mert a szegény szomszédasszony Lináék szomorú története arra tanit minket, hogy: „Segíts magadon az Isten is megsegít.“ Marosán János, állami tanitó. Mikor az ember az eszét elveszti.... — Olvasta komám uram ? — Már hogy hát mit koma? — Hogy hát az elmúlt hónapban nagy tévedés esett néhány sváb aiyafin. — Pedzem már koma! Hogy ugyanis ezek a jámbor atyafiak is mozdulni kezdenek. Csalogatja őket Amerika. — Igen, osztég ugyancsak felültek a liferáns- nak, a kik őket Amerikába Ígérték szállítani. — Jól meg fejte őket, a tetejébe meg Amerika helyett elvitte vagy talán inkább csak elküldötte őket a legsötétebb — Afrikába. — ügy írják az újságok. Hogy a liferáns ur a burokhoz ekszpediálta a jó atyafiakat, ő maga meg zsebbre vágta a 300 korona liferáns költséget és most hült helyét sem találják. — No de talán mégis csak tréfa leszen ez az egész dolog komám I — Tréfa? Ilyenek már nem mennek ám csuda számba koma mi nálunk, szép Magyarországon. A hol az emberek olyan könnyen elvesztik a fejüket: ott bizony ennél különbek is történhetnek.
